Valahol azt olvastam, hogy egy kicsi gyerek hat éves koráig még emlékezhet arra, hogy milyen volt az anyaméhben, milyen volt megszületnie. Nem tudom, kicsit szkeptikus vagyok de azért feltettem a kérdést én is az enyémeknek. Nem jött értelmes válasz, illetve egy határozott "nem emlékszem semmire sem" azért igen. Nos én ekkor az ölembe ültettem a két legkisebbet és elmeséltem a saját verziómat azaz, hogy szeptember 10-én úgy nekem már nagyon nagy volt a hasam és levegőt is alig kaptam, így Zoltán és az akkor majdnem három éves Hanna jobbnak látta, ha a kórházban töltöm az éjszakát. Pihenni szerettem volna de nem tudtam, mert kényelmetlen volt háton, hasra meg ugye nem feküdhettem miattatok... Ekkor az oldalamra fordultam de valószínűleg ez nem tetszett Eszternek, mert fogta magát és kipukkasztotta azt a lufit, ami az anyukák hasában van és amiben hónapokig lubickolt, mert már elege volt abból, hogy rugdossák és nem fér el sehogyan sem igazán. Pontosan 37 hétig osztozott Noémivel az albérleten, tudta jól, hogy innentől már nem számít koraszülöttnek és érezte, hogy majdnem 3 kg-os súlyával majd megelégednek az orvosok és mi is. Szóval jelezte, hogy ki akar jönni, meg akar születni. Mindenféle csipogó műszerrel figyelték, hogy szépen ver -e a szívetek. Megvárták a reggelt és egy csomó orvos és érdeklődő no meg Zoltán gyűrűjében felvágták a hasamat. Nem fájt, mert előtte kaptam a gerincembe egy szurit, amitől deréktól lefelé semmit nem éreztem. (Ennél a résznél megcsíptem a lábukat és hozzátettem, hogy "ezt sem éreztem".)
Először Esztert emelték ki a hasamból, aki azonnal felsírt, aminek én nagyon örültem. Noémi bújócskázni kezdett az orvosokkal, jó két percig keresték, míg a lábánál fogva kihúzták őt. Megmértek, betekertek meleg ruhába aztán megmutattak mindkettőtöket nekem. Sírtatok igen. Én is, mert annyira örültem, hogy gyönyörű, egészséges kisbabáim születtek és hogy engem választottatok anyukátoknak. "Nagyon szépek" -mondták az orvosok és a nővérek. Tényleg azok voltatok. Utána összevarrták a hasamat. Amikor készen lettem, betoltak egy kórterembe. Nemsokára illatosan, babaruhában a kezembe adtak benneteket és nekem csak potyogtak, potyogtak a könnyeim, annyira örültem, hogy megérkeztetek.
5 évesek lettek a kis csodák. Egész nap ünnepeltük őket.
Reggel korán keltem, hogy kedvenc csokis muffinjukat a kakaóval melegen tehessem eléjük. Az asztal közepén lévő öt sütibe kis gyertyácskát is szúrtam, mert a szülinap sok gyertyaelfújással kerek.
A hálószobában adtuk át nekik a meglepetéseket. Eszternek egy csodás babaágyat, mert kimondhatatlanul szeret babázni és bár dobozokból, ebből abból kiváló babaágyakat rögtönzött mindig, azt gondoltuk örülne egy fából készült ágyneművel ellátott babaágynak is. Nagyon boldog volt. Noémi szájharmónikára vágyott, hát azt kapott. Gondultuk, Hanna zongorázása mellett már fel sem fog tűnni ha Noémi gyakorol. Kaptak még két kirakót is, aminek az a különlegessége, hogy mi magunk vagyunk rajta. A korfui nyaralás alatt készült legjobb két képet alakította át 60 db-os puzzle-á egy erre szakosodott bolt. Tényleg vicces a saját szemünket, karunkat a megfelelő helyre illeszteni. Reggel az ágyban azonnal ki is próbáltuk. Hanna is nagyon kreatív és testhezálló ajándékokat készített hugainak. Eszternek egy 5 darabos "Babázó" kupont, mert Eszter nem hagyja békén és naponta legalább tízszer kéri Hannát, hogy "Hanna! Babázz velem kérlek!" Hannának meg nem mindig van kedve vagy ideje így időnként bizony lógó orral egyedül pelenkáz, altat, etet Eszter. No mármost ezzel a kuponnal bármikor köteles babázni vele Hanna. Elmondta a szabályokat, mindenki megértette azt és ha jól láttam egy kupont már el is használt az ünnepelt, vagyis tényleg telitalálat. Noéminek egy ügyességi játékot eszkábált össze még a suliban. Ez azért testhezálló ajándék, mert Noémi addig nem nyugszik, míg valamit nem tanul meg tökéletesen. Végtelenül kitartó és nagyon de nagyon határozott. Most próbálkozhat beletalálni a poárba a zsinórra fűztt golyóval. Neki való!
A családi muffinevés után a szülinapi zsúr előkészületeire kellett koncentrálnom, így szabadfoglalkozást rendeltem el. Nekik csiga lassan érkezett el az indulás ideje, nekem meg túl gyorsan, de azért sikerült mindent összeszednem.
Naná, hogy Gipszkorszak bulira hívtuk meg a vendégeket. Mivel a játszóházunk még nincs fogadóképes állapotban, egy termet béreltünk ki az eseményre a belvárosi Nagymező utcában. Igen. Aki figyelmes és valóban rendszeres olvasóm, az emlékezhet rá,hogy Hanna 6. szülinapi buliját is ugyanitt rendeztük meg. Broadway Clubnak hívják és igazán baráti áron adják oda az ünneplésre az igényesen berendezett helyiséget. Nos, ide vártuk az ovis társakat, kis barátnőket, akik mind egy szálig meg is érkeztek, sőt még kisebb és nagyobb testvérek is elkísérték őket. Így aztán sokan lettünk, de nem bántuk, mert úgy tűnt mindenki boldogan festi a kiválasztott figuráit, sőt alig lehet őket elrángatni egy kis közös játékra, pedig mi azzal is készültünk. Kialakítottunk egy szülői asztalt is, amit főként anyukák foglaltak el (az apukák inkább csocsóztak hátul). Itt aztán olyan remekművek készültek, hogy az egyiket el is kunyeráltam, mert majd a játszóházban kialakított legszebb alkotások vitrinébe szeretném kitenni.
A kicsik sem elégedtek meg egy gipszfigura kifestésével, aminek mi tényleg örültünk, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy ez egy olyan foglalatosság, amit szívesen és sokáig űznek a gyerekek.
Volt totó is, amit már megszokhattak tőlem, hiszen nálunk nincs szülinapi buli "Ki tud többet az ünnepeltről?" kérdőív nélkül. Persze minden évben naprakész kérdésekkel készülök. És bár a legtöbben megelégedtek volna a festegetéssel, mégis lejátszottunk néhány klasszikust a szülinapi játékokból, ráadásul nem tét nélkül, hiszen a győztesek hazavihettek egy-egy gipszfigurát otthoni festésre.
Az arcfestés csillaga leáldozóban van, amit nem is csodálok, hiszen a festéket este, lefekvés előtt szomorúan, de le kell mosni, a csillámtetoválás ellenben egy hétig biztosan a bőrön marad. Bizony az ovis társak közül jó sokan ilyen csillogó figurákkal a karjukon, bokájukon jelentek meg másnap az oviban, amivel elárulták, hogy előző nap ott voltak az Eszti, Noémi buliban.
A szülinapi meglepetés része volt az is, hogy másnap nem kellett ovódába menniük. Hagytam, hogy sokáig aludjanak a sok élménytől elfáradt öt éveseim és hagytam, hogy egész délelőtt az új ajándékokkal játszanak én pedig rácsodálkozzak arra, hogy mennyire sokat fejlődtek, okosodtak, nőttek az elmúlt egy évben. Jó, hogy van két öt évesem Hanna mellett.
