Mivel is kezdjem beszámolómat? Talán azzal, hogy magamis meglepődtem azon milyen hatást vált ki vadidegen emberekből Hanna. A reggelinél a felszolgálók versengtek kegyeiért, a vendégek nem bírták levenni a szemüket róla és Hanna mintha élvezte volna dobálta a puszikat és a batanult görög szavakat, a Kalimera-t köszönéskor vagy a Szagapo-t, ami csak annyit jelent szeretlek.
Szinte kezdett kényelmetlenné válni ez az imádat, egy nagyon kedves kb 15 tagú iráni család elől már menekülni kényszerültünk, mert minden találkozás alkalmával egyenként megölelgették Hannát, teljesen érthetetlen nyelven beszéltek hozzá. Nem kis teljesítmény Hannától, hogy mindezt tűrte- sőt megkockáztatom -egy kicsit élvezte is.
No de ennél sokkal nagyobb örömöt jelentett neki a hullámzó tenger. Rajzoltunk a homokba, kavicsokat dobáltunk a vízbe, kagylót és szép köveket kerestünk vagy csak sétáltunk a vizes homokban. Azt hiszem egy ekkora kisgyerek nem tudja megunni a tenger hullámzását, azt, hogy milyen jó móka elszaladni a hullámok elől.

Távollétem oka nem más, mint az, hogy nem bírtuk kivárni a tavaszt, ezért úgy döntöttünk elrepülünk melegebb égtájra, nevezetesen Ciprusra. Cipruson ilyenkor langymeleg az idő és arra gondoltunk igazán ránk fér egy kis feltöltődés, hiszen ha megszületnek az ikrek ki tudja mikor lesz lehetőségünk újra egy nagyobb kiruccanásra.
Hanna már nagyon várta a repülőutat, hiszen mindig érdeklődéssel figyelte ha egy-egy repülő az égen csíkot hagyva maga után a fejünk fölött elrepült. Egyetlen megjegyzése ilyenkor csak annyi volt, hogy "hangos".
Larnakára éjjel indulnak gépek, így Hanna a repülőtérre vezető út alatt, minden igyekezete ellenére elpilledt a taxiban és csak akkor ébredt fel, amikor az unalmas check-in és egyéb formaságokon túljutottunk és a repülés igazi élménye kezdődött. Így aztán igazán éberen foglalta el helyét, fegyelmezetten becsatolta magát és érdeklődő szemekkel figyelt mindenre de leginkább az előtte lévő sorban utazó pici kutyára.
A felszállásnál egymás kezét szorítottuk, én próbáltam mosolyogni, ami kissé nehezemre esett, mivel elmondhatom magamról, minél többet repülök, annál kevésbé élvezem. A leszállást már nem érzékelte Hanna, mert mély álomba szenderült. Nem ébredt fel a kiszállás alatt, tovább aludt akkor is amikor bepakoltuk a bérelt autóba, aludt a szállodába való megérkezéskor és a szobánk elfoglalásakor is. Csak másnap reggel nyitotta ki kis szemét. Boldogan rohant ki a teraszra és azt kiabálta SZIA TENGER!!!! folyt. köv.

Nehogy azt higgyétek, hogy olyan könnyű nekem ezt feldolgozni. Millió kérdés kavarog bennem. Hogyan fogja elviselni Hanna azt, hogy jó pár hétre nélkülöznie kell. Folyamatosan izgulok, hogy minden rendben menjen, izgulok, hogy a babák szépen fejlődjenek. Pihennem kell már most sokat mégsem tudok ellenállni annak, hogy Hannát a szánkóján húzzam vagy, hogy felemeljem és szokásos kis táncunkat lejtsük. Nem fárasztalak benneteket a kétségeimmel, remélem ez is csak egy múló állapot és hamarosan megint felhőtlenül boldogan nézek a tripla anyaság elébe.
Most inkább Hannáról írok.
Nem engedi, hogy becézzem. Ha azt merészelem mondani neki, Bogárka vagy Kiscsillag mérgesen rám néz barna szemeivel és azt mondja: Nem Kiscsillag, Hanna!!! Igaza van, hogy merem becézgetni az én önálló két éves és két hónapos lányomat. hiszen önállósága már-már elképesztő. Harisnyanadrágot húz egyedül, ami sokszor, nekünk felnőtt nőknek se könnyű feladat. Cipőjét már rég nem engedi segítséggel felvenni..ilyenkor rámszól: Majd ÉN!!! Egyedül!! Vagy, hogy még egy kis epizódot emeljek ki Hanna tudálékosságából: ha valamit merő figyelmetlenségből rosszul nevezek meg..teszem azt cipőt mondok csizma helyett, az én lányom rosszallóan rám néz és csak annyit mond: Nem cipő..bocsánat..CSIZMA!! Szóval oda kell figyelnem, mert lányom lassan a fejemre nő. Hovatovább kioktat. Nem bánom...ő az egyetlen, akitől nem veszem rossz néven, mitöbb boldogsággal tölt el.
A képen kedvenc,(végre egészséges) csemegéje, a joghurt evése után látható.