Hannának volt az oviban pár jó barátnője, akikhez különösen közel állt. Mondjuk ha egy nevet kellene kiemelnie, akkor az mindenképpen Imola lenne. Ugyan nem jártak össze egymással állandóan, nem voltak együtt sülve főve és talán még a vérmérsékletük sem volt azonos, mégis nagyon szerették egymást. Aztán iskolások lettek mind a ketten. Hanna az egyik irányba megy minden reggel suliba, Imola meg a másikba. És talán még kicsik ahhoz, hogy egymást keressék meg újra, hogy megkérdezzék hogy tetszik az iskola és egyáltalán hogy van. A találkozót helyettük, nekünk anyukáknak kellene kezdeményezni. Fel is hívom Zsuzsát a napokban..
De nem is erről akartam írni.
Hannának persze most az iskolában is vannak új kis barátnői. A saját osztályából Jázmin meg Johanna nevét hallom sokat, de tudom, hogy a harmadikosok és negyedikesek is rajongnak Hannáért, cukinak hívják őt és nagyon jól elvannak a szünetben. Mondjuk ezen nem lepődöm meg, mert Hanna mindig is a kicsit idősebbek társaságát kereste, velük érezte magát jól, velük tudott igazán jókat beszélgetni.
De nem is erről akartam írni.
A kicsiknek is megvannak a maguk kedvencei az ovis csoportból de ha megkérdeznék tőlük, hogy ki a legjobb barátjuk, egyszerre vágnák rá, hogy Zsófi és Luca, Móni ikerlányai. Igaz nagyobbak náluk, éppen a napokban ünnepelték az ötödik születésnapjukat.
Na erről akartam írni.
Már a meghívó sem volt mindennapi. Móni egy csokis bulihoz méltóan ehető meghívókat gyártott. A csokitojásokat óvatosan kettészedte és a műanyag tartóba rejtette a papír meghívókat (ezek szerencsére nem voltak ehetőek, így nem felejtettük el mikor és hányra kell mennünk a különleges helyszínre). A két fél tojást valahogyan vissza kellett olvasztani egymással és újra becsomagolni, szóval sokat dolgozhatott vele Móni viszont megérte, mert a lányok máig emlegetik!
Van a kerületünkben, Árpádföldön egy szépen felújított vadász kúria. Pár éve egy helytörténész által szervezett időutazáson vettünk részt Zoltánnal, akkor láttuk, hogy milyen csoda bújik meg a kertes házak között. Az idegenvezető elmondta, hogy az államosítás után iskola működött a kis kastélyban, aztán egyre jobban romlott az állaga, míg egy napon egy vállalkozó ideális helyszínnek találta az épületet egy csokimúzeum kialakítására. Farkas Elemérnek köszönhető, hogy az épület megmenekült és ragyogó állapotban látható és látogatható újra. Igen látogatható, ugyanis csokitúrákat tartanak felnőtteknek és gyerekeknek, csapatépítő tréningekre mehetnek édesszájú alkalmazottak és szülinapi zsúrokat is szerveznek. Nos mi ez utóbbira érkeztünk aznap este nagyon izgatottan. Az épület belül is csupa ragyogás és szépség. A sok gyerek láttán kicsit olyan érzésem volt, mintha elefántokat engedtek volna be egy porcelánboltba, de szerencsére remekül elbírt velük az animátor hölgy.
Bemelegítésképpen a csokiszökőkútba márthattak egyenként marcipángolyót, amit aztán meg is ehettek iziben. Innen a múzeumba léptünk be, ahol 100 évet mentünk vissza az időben. A sok üres, meseszép fém csokidobozok láttán engem az ájulás kerülgetett, hiszen aki ismer tudja, hogy dobozmániás vagyok, egy gyönyörű darabért sok mindenre képes vagyok!
Az igaz mesék után minden gyerek saját csokis sütit gyárthatott magának. A linzer alapot egy olyan csap alá kellett tartaniuk rövid ideig, amiből nem víz, hanem valódi csoki folydogált. Az így megtöltött kekszeket aztán tetszés szerint feldíszíthettek a kicsik. Cukorkával, fahéjjal vagy további csokidarabkával. Az elkészült egyedi sütiket aztán csinos kis dobozba tettek, mindegyikre ráírták a neveket, jeleket és a buli végén a már megdermedt csokitöltelékes kekszet vihették haza a gyerekek. Otthon aztán ki-ki vérmérséklete és falánksága szerint vagy megette vagy eltette emlékbe. Mi nem lepődtünk meg azon, hogy Noémi három harapással eltüntette az egészet, Eszter fanyalogva de udvariasságból és a kíváncsiságtól vezérelve beleharapott kettőt, Hanna pedig azóta is őrzi, én pedig reménykedem, hogy nem fog megpenészesedni.
A programnak itt még korántsem volt vége. Egy nagy teremben egy hosszú asztal mögé leülhettek a vendégek és marcipándarabból gyurmázhattak kedvükre,miközben forró csokival kínálták őket. A kész műveket celofánpapírba csomagolták és saját tortájukra akár rá is tehetik majd ha kibírják anélkül, hogy ne egyék meg.
A boltocskában még csorgattuk a nyálunkat és leadtuk a rendelést a mikulásnak, aztán Móniék házába indultunk, hogy folyatódjon a szülinapi buli.
A házban már a kicsik születésnapjáról ismert forgatókönyv szerint zajlottak az események, azaz Zsuzsmó bohóc szórakoztatta a gyerekeket, volt sok csodás közös ének, szivárványos kendő, labda, nevetés.
A pavlova torta annyira ízlett Hannának, hogy nemes egyszerűséggel leadta a rendelést Móninak, hogy a decemberi szülinapjára ilyet szeretne, úgyhogy nekem nem is kell sütnöm semmit sem.
Zsófi, Luca a két kis ünnepelt pedig remélem még sokáig lesznek jóbarátai az én négy és hét éveseimnek!
