"Anya! A szalámi miből készül?" -tette fel Noémi a kérdést valamelyik nap, amin nem lepődtem meg, mert rendszeresen elkéri az elé tett ételek receptjét és nagyon érdekli annak elkészítési módja és az abban lévő alapanyagok eredete is.
"Malacból kicsim"-feleltem
"És anya, a malac miből készül? "-folytatta Noémi és én nem tudtam, hogy viccel (mert szoktak sokat) vagy komolyan nem tudja hogy a malacokat levágják és bizony a húsukból lesz a sonka.
Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, ezeknek a városi gyerekeknek igenis végig kell nézniük egy disznóvágást, elég nagyok ahhoz, hogy a húsfeldolgozás folyamatát megértsék. Egy falusi család bizonyára jót mulat ezen és még kicsit meg is rökönyödik, hogy vannak olyanok, akik képesek pénzt áldozni ilyesfajta disznóvásás turizmusra, de vidéki rokonok, ismerősök híján nekünk tényleg ez az egy alternatíva jutott az említett esemény testközelből való követésére.
Noémi kedvenc könyve egy ideje egyébként a kevés szöveg, sok kép típusú Hami, amiben gyerekeknek magyarázzák el hogyan terem a rizs, hogyan készül a kakaó és kávé, miből lesz a só, a konzerv, vagyis az "Anya ez miből és hogyan készült" kérdésekre ad válaszokat.
Egy péntek délutánon indultunk el a Szekszárd közelében található Szent Gaál kastélyba. Hat család, összesen 14 gyerekkel érkezett ugyanazzal a céllal, azaz disznóvágást nézni ölbe tett kézzel majd enni és inni. A 14 gyerek gondolatától ugyan összeszorult a gyomrom de egy idő után tényleg meg lehet szokni a ricsajt és mivel az egész kis kúriát mi birtokoltuk, a terekben egy idő után elveszett a sok rohangáló gyerek. Én azokat a pillanatokat szerettem a leginkább, amikor az egyik szalon átalakult társasjáték barlanggá, mindenki a másik család társasjátékát próbálta ki. Eszti és Noncsi persze a kastély szó hallatán ragaszkodtak ahhoz, hogy a királylányos tüllszoknyákat csomagoljuk el, mert az illik majd a miliőhöz biztosan. Illett. Viszont kicsit elszomorodtam attól, hogy Hanna már nem vesz részt az ilyen típusú "bohóckodásban", saját bevallása szerint ő már nagy az ilyesmihez...
Azért utaztunk le már pénteken, mert annyit azért tudtunk mi is, hogy disznót vágni hajnalban szokás. Nem tudom a fél nyolc mennyire autentikus kezdés a művelethez, mindenesetre ekkor érkezett meg egy utánfutón a göndör szőrű mangalica, akinek a nevét elfelejtettem megkérdezni, pedig szerencsét hoz ha tudjuk. Na mindegy. Én azzal voltam elfoglalva, hogy a gyereksereget a házban tartsam addig, amíg az állat életét gyors és hatékony módszerrel kioltotta a böllér és a hagymás vér reményében egy edényben gyűjtötte össze a vért.
Egyetlen disznóvágásra emlékszem, amit nagyszüleimnél, Mendén éltem át. Máig fel tudom idézni azt az eget verő malacvisítást, amit a böllértől menekülni próbáló malac adott ki. bemenekültem a spejzba és betapasztottam a fülemet, amennyire csak bírtam de még így is hallottam szegény pára küzdelmét, majd egyszer csak csend lett és én újra előmerészkedtem..
Kicsit féltem, hogy a gyerekekre milyen hatással lesz a malacvisítás és a földön fekvő állat látványa de a malacvisítás elmaradt szerencsére, a perzselés kezdetére összesereglő gyerekek pedig egy cseppet se sajnálták a mangalicát, amitől mi anyukák egy pillanatra zavarba is jöttünk és elkezdtünk arról beszélni, hogy mit ronthattunk el a tudatos nevelésükben, hogy egyetlen könnycseppet nem ejtettek, sokkal inkább a munkafázisokról kérdezgettek.
Noémi a pörzsöléskor azért megkérdezte, hogy hogy bírja ki a malac ezt a tüzet, amiből én azt a következtetést vontam le, hogy nem is igazán fogta fel,hogy az előbb még elevenen látott malac már nem él.
A kávés bögrét és a pálinkás poharakat szorongatva állapítottuk meg, hogy bizony nagyon kemény munka, míg a szőrös malac feketévé, majd vajszínűvé alakul.
Hanna még attól sem riadt vissza, hogy a malac lepörkölt körmeit a sajátjaira vegye és ezzel ijesztgesse húgait. Az egész program előtt én azon izgultam, hogy nehogy olyan trauma érje a gyerekeket a látottak miatt, amitől aztán nem lesznek hajlandóak húst enni többet és a vegetáriánusok táborát gyarapítják. Nos, ez a félelmem végképp elszállt, amikor a malacot felhúzták az arra alkalmas szerkezettel a két hátsó lábánál fogva, hogy aztán egy mozdulattal levágják fejét és felvágják hasát, amitől láthatóvá váltak a belső szervek. Hannának rögtönzött anatómia órát tartottunk, roppant módon érdekelte a szív, a máj, a bordák elhelyezkedése de a beleket is tüzetesebben megnézte. A kicsik addigra már inkább a kastély melegét választották, csak Hanna maradt kint a csűrben Zoltánnal, akit legközelebb már kötényben felgyűrt ing újban találtam. Bőszen gyúrta a kolbász összetevőit, hagyta, hogy a hozzáértők tanítsák.
Mire észbe kaptunk a disznóból már csak szeletelt húsok, megtöltött hurka, kolbász és szalonna maradt. Meg a konyhából kiszivárgó disznótoros illata.
A lányoknak nem győztük magyarázni, hogy sok helyen még mindig így zajlik ez, azaz felnevelnek egy kismalacot, felhizlalják , majd levágják, hiszen egy családnak több hétig, sőt hónapig jut belőle az asztalára ebéd, vacsora. Hannának még meséltünk a vágóhídról is, a kicsiket meg arról kérdezgettük, hogy akkor sejtik e már hogyan kerül a bolt hűtőpultjába a szeletelt karaj, amiből a rántott húst készítem otthon. Bőszen bólogattak. Én azóta is azon töprengek, hogy miért nem sajnálták azt az állatot, miért fogadták el ennyire könnyen, hogy vannak haszon állatok, háziállatok, amiknek az a sorsa, hogy mi emberek megegyük őket...
Legközelebb aratásra megyünk. Noémi megkérdezte hogy miből készül a liszt. Abból a Hami című könyvből persze tudja, hogy búzából de szeretné látni saját szemével is. A kakaóbab, a kókuszreszelék és az olívaolaj még nem került szóba.
