"Most mi lesz?- néztünk össze riadtan Hannával csütörtök este, miközben a lázmérő 38 foknál megálló higanycsíkját bámultuk. Az nem lehet, hogy ne vegyen részt az első osztály első karácsonyi ünnepségén, hiszen rengeteget készült(ek) rá. Az nem lehet, hogy hiába lett megvarrva neki a gyertya jelmez a közös tánchoz. Nem és nem. Zokogott...

Igaz mesével vigasztaltam. Tizennyolc éve ugyanebben az iskolában szalagavató bálra készültek a végzős diákok, köztük Zoltán is. Három különböző táncot tanultak be, sokat gyakoroltak. A nagy napra Zoltán lebetegedett, tüdőgyulladása lett. Ugyanilyen dilemmában lehetett. Hogy nem hagyhatja cserben táncpartnerét, hogy nem hiányozhat élete egyik fontos eseményéről, hogy most mi lesz. Döntött. Erőt vett magán, kikecmergett az ágyból, lezuhanyozott, szépen felöltözött, majd autóval elvitette magát az iskolába, hogy a díszteremben minden erejét összeszedve előadja a táncokat a többiekkel. Mind a három alakalommal visszatapsolták őket. A végén, a magyar táncnál már alig bírta felemelni a lábát, de végigcsinálta. Majdnem összeesett..

Az igaz mese végén Hannának beadtam egy lázcsillapítót és megbeszéltük másnap nem megy iskolába, pihen amennyit tud, hogy délutánra az ünnepségre elmehessen.

Reggel Hanna nélkül mentem iskolába. Hogy minek? Azért, hogy két anyukával együtt a tanító néniknek elkészített ajándékokat begyűjtsük a szülőktől és a legnagyobb titokban ott az aulában összerendezzük. Hetekkel korábban felmerült bennünk szülőkben, hogy a kész ajándékon kívül valami saját készítésű, ötletes alkotással is illene meglepni a két tanító nénit. Végül az én guriga kórusomra esett a választás, hiszen egyáltalán nem ördöngösség sőt kifejezetten élvezetes az elkészítése és együtt valóban remekül mutatnak. Bevallom kicsit aggódtam, hogy a nagy napra nem lesz majd meg mind a 26 darab, de legnagyobb meglepetésemre és örömömre csillagos ötösre vizsgáztak a szülők és a gyerekek is. Születtek egészen kivételesen szép remekművek is, némelyik darabnál azt éreztem a szülők szinte élvezték a házi feladatot, nevezetesen éneklő figurát gyártani toalett papír gurigából, fél pár gyerekzokniból, szép papírból és szabadon választott technikával minél tetszetősebbé tenni azt. Volt olyan apuka aki saját kezével, gyöngy betűivel, hajszálvékony tussal gyártott könyvet, amit a figura a kezében tart, volt anyuka, aki fonott copfos hajat készített a sapka alá, volt aki csillogós papírral dolgozott és olyan is, aki annak a dalnak a kottáját nyomtatta ki, amiből az énekkari koncerten csendültek fel részletek. 17-re teljes létszámmal énekelt a stilizált emelvényen az első osztály minden guriga gyereke. Gyártottam még két tanító nénit is, ám a magasságkülönbség miatt, ők törlőkendős gurigából készültek el. Hihetetlenül jó érzéssel töltött el, hogy a közös céllal, a gyertyajelmez varrásával - és a guriga készítéssel kapcsolatos feladatokkal csuda erős és összetartó csapat kovácsolódott össze belőlünk, elsősök szüleiből.






Hazaérve újra lázat mértem, teát főztem, majd nekiálltam valami egyszerű de nagyszerű finomságot készíteni az ünnepséget követő eszem-iszomra. A választás egy leveles tésztából és diós töltelékből készült receptre esett, mert megfelelt a hármas követelménynek, azaz viszonylag hamar elkészül, finom és mutatós.
(recept a gasztro blogban megtalálható)



Délutánra már minden készen állt az induláshoz, a kicsik is kialudták magukat, Hanna is egészségesnek tűnt. Gyertyácska jelmez, amit Hanna osztálytársának anyukája varrt meg helyettem, kivasalva várta, hogy a díszteremben az ünnepségen majd Hanna magára öltse. Nagyjából tudtam, hogy a Diótörő részletére fognak táncolni benne, de amit aztán saját szememmel láttam az messze felülmúlta várakozásaimat és mondanom se kell, többször könnybe lábadt az én - és bizony Zoltán szeme is.













Azt is tudom, hogy komoly munka és gyakorlás van a műsor mögött. Hanna sokszor mesélte, hogy újra és újra elismételték a szerepeket és ő mostanra gyakorlatilag megtanulta mindenki szövegét, versét. Sokszor hallottam itthon, hogy "két gerle és egy csupasz csíz a körtefán" meg a találós kérdéseket és a többi versrészletet, amiről fogalmam se volt hogy áll össze majd egy egésszé, de nem volt kétségen afelől, hogy kedves és színvonalas lesz...
Kivétel nélkül mindenki szerepelt, méghozzá hangosan, érthetően és úgy, hogy azon az látszott valóban élvezik az ünneplőbe öltözött gyerekek. Voltak benne megható, vicces és komoly pillanatok és remek ötletek is. A kicsik az ölünkből nézték végig a műsort és úgy hiszem nagyon büszkék voltak nővérükre.
Miután ajándékot is kaptunk, nevezetesen egy gipszből és dekupázs technikával készült képet és papírgurigából gyártott szuper mutatós szalvétagyűrűket, átsétáltunk az osztálytermükbe, ahol a zoknisapkás gurigakórus ünnepélyes átadása és a sütemények megkóstolása következett. Persze nem mulasztottuk el megnézni Zoltánnal hogy Hannának hány termése van a tudás fán és mennyi piros pontja, matricája a magatartás táblán. Nagyjából elégedettek voltunk a látottakkal, így elégedetten fordultunk vissza a süteményekhez és folytattuk az ismerkedést a szülőkkel.





Remek kis karácsonyi ünnepségben volt részünk és megint úgy léptünk ki az iskola kapujából, hogy ennél jobb kezekben nem is lehetne elsőszülöttünk, aki szerencsére nem lázasodott be még este sem.