Elnéztem a nyolc, csinosan feldíszített üvegben sorakozó eperlekvárjaimat és az jár a fejemben, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna leemelni valamelyik bolt polcáról nyolc dzsemet és kifizetni érte a bizonyára nem kevés pénzt. Ma már kapható mindenféle adalékanyagoktól mentes, bio verzió is meg olyan amire ráírják jobb, mint a nagyié (tényleg már nem létezik a Nagymama lekvárja márka?). Csak most, hogy gyerekeim vannak értettem meg miért jobb mégis a házi készítésű ebből is, csak most, felnőtt fejjel fogtam fel miért mutatogatta büszkén mendei nagymamikám a befőttekkel teli kamrát nekünk.


Elmostam az utolsó ragacsos kanalat is, felmostam a konyhakövet, ragasztottunk epres cimkéket az üvegekre és most gyönyörködünk bennük. Ha jól beosztom , két hónapig kitartanak, ha eldugom a spejz polcon valahol hátul, akkor talán kicsit tovább. A bodzaszörppel is így jártam. Mire észbe kaptam elfogyott és közben elvirágzott az összes bokor.
Szóval csodálom a pompás piros színű lekvárjainkat és próbálom meggyőzni magam, hogy megérte pacsmagolni...







Mert a lányok most jártak igazi eperföldön és maguk is megtapasztalhatták mennyire nehéz munka több kilónyi epret leszedni, hogy bizony sokat kell hajladozni érte és néha megszúrja a kezünket is valami. Mert most már tudják miért földieper a neve a gyümölcsnek és én is megértem miért kerül annyiba, amennyibe.

Mert jó móka volt versenyezni kinek a kosara lesz hamarabb tele és ki talál nagyobb szemeket és a legszebbeket nem is a kosárba szedtük, hanem egyenesen a szánkba.

Mert a saját szedésű epernek valahogy más az íze is..

Mert rájöttem, hogy nem is ördöngősség összedobni egy eperlekvárt, csak be kell kapcsolni a rádiót közben. Egyébként Jam Fix-szel készítettem de ezt nem annyira érzem szégyennek, tekintve, hogy még nagy nevű gasztro bloggerek közül is sokan folyamodnak ehhez a porhoz, amit ha belekeverünk a cukorral elkevert összenyomott eperbe, zselés állagot kapunk és garantált a siker. Azért szívesen veszek olyan eper lekvár recepteket, amelyekhez nem szükséges efféle csodaszer.

Tavalyi normandiai nyaralásunk alatt, a házigazda Lionel lekvárjai teljesen elvarázsoltak. Ott sorakoztak a konyha polcain, mesés üvegekben a legkülönfélébb gyümölcsökből elkészített dzsemek. Feltűnt viszont, hogy az üvegeknek nem voltak bezárva, nem volt rajtuk se csavaros tető se celofán. Ekkor avatott be a paraffinos módszerbe Lionel, ami annyit jelent, hogy a kifejezetten erre a célra gyártott viaszt meg kell olvasztani és langyosan a levárra önteni, amely ezután szépen megdermed, egy kisujjnyi vastag fehér rétegben. Amikor ráfanyalodunk a lekvárokra, a viszkorongot egyszerűen kiszedjük, egyben kijön az egész, sőt újra felhasználható.
Szóval idén én is Lionel módszerével zártam le légmentesen a lekvárokat. Kíváncsi lennék itthon mennyire elterjedt ez a módszer. Bevallom sehol korábban nem találkoztam ezzel és a google kereső is tanácstalanul tárta szét képzeletbeli kezét.










Egy órát töltöttünk a pomázi epresben és elnézve a leszedett epermennyiséget azt gondoltam, jó ha három üveg lekvár lesz majd belőle. Alulbecsültük teljesítményünket, mert a mérésnél kiderült, hogy több, mint 5kg-ot sikerült lecsipegetnünk vidám egyetértésben. Kölcsönösen megveregettük egymás vállát a jó munkáért. Hanna és Eszter azért kapott dícséretet, mert igazán szorgalmasan szedték a bogyókat kosarukba, Noémi azért, mert hősiesen cipelte és tartotta a kosarakat (a családban egyébként is ő az erőművész, olyan, mint a Frédi és Béniben Benőke, aki fél kézzel felemel egy fotelt..). Zoltán azért kapott elismerést, mert nem vétózta meg a programot,sőt aktívan részt vett benne, ami nagy teljesítmény olyasvalakitől, aki az eper szó puszta hallatán is allergiás rohamot kap..







A végeredményt Hanna azonnal letesztelte, szegény lekvárnak még kihűlni sem volt ideje. Azt hiszem jó lesz keresni nekik egy jó kis rejtekhelyet, hogy legalább a baracklekvárokig kitartsanak, mert hogy télig nem marad az biztos. Tudom, azért főztem, hogy elfogyjanak de szeretnék még egy kicsit gyönyörködni bennük. Mondjuk még ennél is szebb látványt nyújtanak piros eperlekvár bajusszal mosolygó lányaink.