Bizony. Ma reggel is, igaz csak a lányok Zoltánnal. Mindig így szoktuk. Amíg én összepakolok a bőröndökbe, hogy búcsút intsünk a nyaralásnak, ők még együtt elmennek egy nagy sétára, úszásra, játszóterezésre. Attól függ éppen hol vagyunk. Most éppen Bikalon a Puchner Katélyszállóban, ami nemcsak attól különleges, hogy a medencéiben az ásványvízzel megegyező összetételű vízben lubickolhatnak a vendégek, hanem attól, hogy közvetlenül mellette terül el a Középkori Élménybirtok, ami önmagában különleges és ötletes látványosság. Korábban már jártunk az élményparkban, írtam is róla a blogban. Akkor is elvarázsolt bennünket a középkori világ, a statiszták, az épületek, a miliő, ami mindenütt a középkorba repített vissza bennünket. Az élménypark talán az egyetlen hely eddig, ahol alig várom, hogy a lányok elkiáltsák magukat, hogy "Anya, pisilni kell!", mert a latrina névre hallgató mosdó helységek olyan zseniálisan vannak kialakítva, hogy ne zökkenjünk ki a középkor érzésből, hogy a szokásosnál több időt tölt bent mindenki, hogy megcsodálja a részleteket. Kint pedig szinte mindig elhangzik a "Mi tartott ilyen sokáig? " kérdés, amire rendszerint az a válasz, hogy "Nézd meg és pisilj te is, akkor is ha nem kell!", mert a Bikali Élményparkban az is élmény, de tényleg.
Ezúttal az tette különlegessé az itt létünket, hogy szállóvendégek lévén egy látogatói kártyával a hátsó bejáraton este vagy akár hajnalok hajnalán sétálhattunk a középkort idéző macskaköves utcákon. Nem mondom, kissé illúzióromboló látvány a fehér hotel köntösökben sétáló emberek látványa, ám ennek csak az a magyarázata, hogy magában az élményparkban is kivehetők autentikus középkori berendezéssel ellátott szobák. Igaz, hogy aki ezt választja többet gyalogol a vacsoráig, reggeliig, élményfürdőkig, ám garantáltan időutazásban van része.
Mi nem itt-, hanem a fürdőházban laktunk, ami azért praktikus ennyi gyerekkel, mert közvetlen kapcsolatban áll az élmény medencékkel. Ki is használtuk a marokkói fürdőrész, a szaunák és a pezsgő medencék adta lehetőségeket. Igazán hálásak vagyunk a szervezőknek azért a másfél óráért, amit Zoltánnal gyerekmentesen tölthettünk el. Amíg a szálló gyerekvendégeit egy privát állatsimogatással egybekötött túrára vitték az erre hivatott animátorok az élménybirtokba, mi nyugodtan kiengedhettük a gőzt a gőzben.
A reggelit és a vacsorát a kastély épületében fogyasztottuk el, igazán királyi környezetben. Értékelem, hogy egy óvónő a már jól lakott gyerekeket rajzolással, színezéssel, mesékkel foglalta le, így mi felnőttek nyugodtan lenyelhettük az utolsó falatokat. Minden alkalommal irígykedve néztük az emelvényen megterített asztalt, hogy az aztán igazán kiemelt és királynői hely. Oda nem mehetett vendég, azt csak csodálni lehetett. Lehet ebben a vonzás törvényében valami, mert a következő étkezésnél a szokásos asztalunkra kiírták, hogy "foglalt" és amíg mi tanácstalanul forgolódtunk, hogy most akkor hová üljünk tízen (barátaink is velünk nyaraltak), egy kedves pincér új helyünkre kísért. Igen. Az áhított kitüntetett helyre. És mivel nemsokára 10. házassági évfordulónkat ünnepeljük Zoltánnal, hát úgy éreztük nincsenek véletlenek és előre koccintottunk augusztus 24-re.
Másnap aztán, ahogyan azt kell reggeli után kijelentkeztünk a hotelből. Egy órányi játszóterezés előzte meg az élménybirtokbéli sétánkat. 11 órakor aztán megelevenedett az addig nyugodt terület és benépesült jelmezesekkel, vendégekkel. A hangszóróból is korhű zene szólt, finom illatok szálltak a fogadóból és a solymász is készült a bemutatóra. Lehet bérelni középkori viseletet, hogy abban sétálva még inkább időutazáson érezhessük magunkat. Én ugyan elcsomagoltam a lányoknak egy szépséges jelmezt, egy kisasszony ruhát, mégsem vettük elő, mert ahogy ismerem őket nem elégedtek volna meg a szép, nyugodt sétálással, márpedig egy ilyen ruha nem éppen ideális viselet állatsimogatáshoz és bástyamászáshoz sem. A fafaragó műhelyben kézzel hajtottuk az esztergálógépet, aminek eredményeképpen az addig unalmas fadarabból egy pörgentyű készült el, amit meg is vettünk szuvenírnek. A pékműhely előtt sosem tudtunk csak úgy simán elsétálni, mindig betértünk egy újabb finomságért és öt darab különleges kenyértányérért, amibe majd valami finom levest kell felszolgálnom. Lefogadom, tele torokból kiabáljuk majd egymásnak a Mátyás király meséből ismert mondatot, kissé átírva: "Eb, aki a tányérját meg nem eszi!"
A kézműves foglalkozásokon előre váltott fabatkák ellenében lehetett részt venni, amin meglepődtem, hiszen egy éve még nem kértek a belépőn felül újabb összegeket ahhoz, hogy jól érezze magát az ember de főleg a gyerek. Egyébként pedig azt éreztük, hogy egy éve nagyobb volt a lendület, a lelkesedés a parkban. Mintha elfáradtak volna a színészek, a statiszták és mintha kevesebb is lett volna a mutatvány, a szórakoztató elem. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy kiváló kis kiruccanás lehet ez az időutazás egy éppen a középkort és éppen a reneszánszhoz kapcsolódó évszámokat magoló kisdiáknak, hiszen interaktívan, játékosan a tanulás is sokkal könnyebb. Hanna legalábbis már alig várja, hogy Mátyás királyról és a reneszánszról szóljon történelem tankönyve.
