Erről álmodtunk. Hogy majd az autóban egymás mellett ülnek a lányok, a csomagtartóban ott lapul majd három iskolatáska és egy irányba haladunk. Hálás vagyok, hogy az álom valósággá vált.



Az évnyitóra nagyon készültek a kicsik. Hanna csak azért, hogy végre újra lássa osztálytársait. Neki is nevezetes ez az év, hiszen ez az utolsó alsós éve, most kezdik az angolt tanulni és bizony egy megmérettetés is vár rá majd év vége felé.


A kicsik megbeszélték, hogy nem fognak egymás mellé ülni, ezzel is hangsúlyozva, hogy ők nem "az ikrek" hanem Eszter és Noémi. A padokon ott sorakoztak a füzetek és a ceruzák én pedig megint hálás szívvel gondoltam a Zöld Kapocs Nebuló csomag programjára, aminek köszönhetően ez a nyaram se azzal telt, hogy mérgezett egérként papírboltokban próbálom összeszedni az előírt felszerelést.

Tankönyveknek nyoma sem volt de titkon örültem neki, mert már így is az elém tornyosuló bekötésre váró füzeteket láttam magam előtt. Ugye ,hogy minden rosszban van valami jó? Legalább nyertem egy kis időt. A könyvek bekötése úgyis mindig nagyobb falat. Szerdára megkapták azokat is. Itthon belelapoztunk, szagolgattuk. A sokat emlegetett erkölcstan könyv irtó helyes, nekem nagyon tetszik...


Az évnyitó félig pityergősre sikeredett. Azért félig, mert Noéminél eltörött a mécses, amikor én meggondolatlanul kiosontam az ajtón, hogy a szomszéd teremben megnézzem Hannát is. Noémi azt hitte, hogy szó nélkül elmentem és otthagytam őt az ismeretlenben, ami persze nem igaz, hogy ismeretlen, mert még nyáron meghívták a végzős negyedikesek a szerencsésen felvételt nyert kicsiket egy kis barátkozásra, környezet ismeretre.
Mindegy. Sajnos innentől kezdve csak nehezen nyugodott meg és az udvaron tartott nagyon "Radnótis" évnyitó alatt is hüppögött. A tizedikesektől egy cserépbe ültetett virághagymát kaptak, amit majd ha locsolnak, szép virággá cseperedik. No én itt kezdtem el pityeregni. Eszter ezalatt néha vigasztalóan, néha megvetően nézett ikertestvérére főleg akkor, amikor az igazgató néni arról beszélt, hogy minden kis elsős vidáman érkezett az iskolába...




A pityergés csak addig tartott, míg én ott voltam. Az elbeszélések szerint ahogy elmentünk, megnyugodott Noni. Én csak akkor, amikor a "legjobb-legrosszabb" játékunk idején a vacsoránál azt mondták mindketten, hogy a legjobb az iskola volt és nem volt legrosszabb aznap semmi.

Azóta már írtak házi feladatot, minden nap testnevelés órájuk van, amiből három inkább katonai kiképzésre hasonlít. Ismerkednek a szabályokkal, a renddel, a szokásokkal és mi szülők is ezt tesszük. Bevallom eszméletlenül kell koncentrálnom, hogy semmit ne felejtsünk el és persze Hannának is ugyanekkora (na jó most az elején egy kicsit kisebb) figyelmet szenteljek. Sok a változás de ebben az iskolában a legjobb helyen vannak a gyerekeim. Itt figyelembe veszik a szülők kéréseit és a gyerekek szempontjait.
Nem lesznek délután négyig iskolában. Hanna folytatja a zongorát, Noémi a teniszt. Eszternek még keressük a testhezálló sportot, amiben remélem végre segítségemre lesz a Nagy Sportágválasztó. Hanna a mindennapos testnevelés óráiból kettőt a KSI uszodájában tölt el, amely sétatávolságra van a sulitól. Szóval egyenlőre megy minden a maga útján és a reggeli készülődés is zökkenőmentesen megy. Van idő reggelizni, a hosszú hajzuhatagok fésülésére és még nem kellett mondogatnom azt se, hogy Siessünk, siessünk!
Jó lenne ha így maradna. Mondjuk főleg rajtunk anyukákon múlik.




Eszti és Noncsi iskolások lettek. Egy hét elteltével azt látom, hogy Eszter a lelkesebb, a szorgalmasabb, a kötelességtudóbb. Noémi gőzmozdony üzemmódban van, vagyis kell neki egy kis idő, hogy felpörögjön. Bár nagyon okosan van megszerkesztve az órarendjük (megjegyzem Hannáé is) és a könnyebb ének, kézműves, erkölcstan, testnevelés és rajz van a nap végére hagyva- mégis fáradtan érnek haza.

Ezen a héten még felkísérhettük őket a tanteremig, jövő héten azonban már az aulában adhatunk nekik egy búcsú puszit. Olyan nehéz elengedni őket. Hanna már nem néz vissza a lépcsőről annyiszor, mint régen...




ui. Az iskolatáskák pedig egyáltalán nem nehezek, mert eltökélt szándékom volt, hogy csakis ugyanolyan masszív, helyes, 2in1 azaz gurulós és háti táska lehet a kicsiknek is, mint amilyen Hannának volt az első három évben. Ehhez azonban egészen Párizsig kellett volna repülnöm, amihez kedvem ugyan lett volna, pénzem viszont nemigen, így a fények városában élő Andi barátnőm vette magára a terhet és battyogott el a Carrefourba, ami olyan nálunk, mint az Auchan és ahol potom pénzért megvette az előzőleg a katalógusból kinézett két táskát. Postán elküldte nekünk és ha nem is az első tanítási napra de a harmadikra ide is ért. Szerintem irtó jól néznek ki és ami a legjobb, gurulósak. 30 Eurót megért. :-))