Valamelyik kuponos oldalon csaptunk le az ajánlatra, miszerint szuper kedvezményesen vehetünk jegyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatásra kerülő Háry János daljátékra. A plakátok szerint a nyár legszebb szabadtéri bemutatóját láthatják a szerencsések és a jól ismert dalok melett látványos színpadi játék és több száz közreműködő ejti majd ámulatba a nézőket.
Hanna nagyon örült az anya-lánya különprogramnak és csak azon izgultunk, -ahogy ez már csak lenni szokott szabadtéri előadások előtt-, hogy ne essen az eső.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad szépséghibája csak annyi, hogy nehezen megközelíthető. Kocsival csak a méregdrága parkolóban lehet megállni és itt nem pecsételik le a jegyeket, mint a mozikban, vagyis ha három órás az előadás, akkor annyit is kell kifizetni. Valamivel romantikusabb, ám macerás és cseppet sem olcsó megoldás hajóval megközelíteni a helyszínt. Lehet még tömegközlekedési eszközzel is, bár éjszaka már nemigen van kedve az embernek buszmegállóban ácsorogni.
Kétségkívül a legelegánsab megoldás jutott nekünk. Zoltán vitt el bennünket lassan 10évvel ezelőtti esküvőnk helyszínéig. Ott aztán kipattantunk az autóból, hónunk alá csaptuk a hűvösebb percekre gondolván a kockás plédet és a kardigánokat, majd egy búcsúpuszit dobtunk sofőrünknek és a kocsiban maradt két utasnak, Esztinek és Noéminek, akik addig belevetették magukat az éjszakába, riksával közlekedtek, bárokban iszogattak és a belvárosban csatangoltak.
A víztorony tövében igazi huszárok fogadták a közönséget, akiket nem tudtam lefényképezni, mert lemerültek az elemek a fényképezőgépemben. Lekéstük a szereplők parádés felvonulását is, pedig testközelből találkozhattunk volna Háry Jánossal, Mária Lujzával, Napóleonnal, Örzsével és a többiekkel, vagyis jól ki volt találva a nézők kedves fogadtatása. Már éppen szomorkodni kezdtünk volna, amikor megláttunk egy fotóst, aki bárkit lefényképezett aki babújt a paraván mögé ás bedugta a fejét a stilizált Háry János arcának helyére. Megadtam az e-mail címünket amire állítólag elküldi a kedves pasas a két képet (a fotók azóta sem jöttek meg, de én még reménykedem, hogy megérkeznek, hiszen Hanna vakációs füzetébe meg egyébként is nagyon kellenének..)
Remek helyünk volt a 13. sorban középen. Gyönyörködtünk a csodás díszletben, csokidrazsét majszoltunk meg perecet és próbáltam elmesélni Hannának újra a történetet, a képzelet és a valóság keveredését, a nagyotmondó huszárról, aki vicces történeteivel szórakoztatja hallgatóit. Arra bíztattam, hogy ha nem is érti a történelmi összefüggéseket (bevallom én se mindig..), ha nem érti ki kivel csatázik, kik azok a burkusok és miért lobog a francia zászló a megyar mellett - a dalokra, a zenére figyeljen meg a színes kavalkádra, a jelmezekre. A párbeszédek is természetesen tele voltak Hanna által ismeretlen szavakkal, régies és népies kifejezésekkel, mégis úgy láttam mindvégig követte a történetet, ahol kellett nevetett és csak ritkán súgta a fülembe, hogy elvesztette a fonalat, magyarázatot kérne.
Az "A jó lovas katonának" kezdetű dalt már ő is énekelte és énekli azóta is húgaival együtt. Szünetben aztán megnéztük közelről a zenekart, az üstdobos hölgy még bíztatta s Hannát, hogy üssön egyet a dobra, hallgassa csak meg milyen hangja van.Ekkor már plédbe burkolózva járkáltunk és vártuk a második felvonást. megcsodáltuk a kivilágított víztornyot és megállapítottuk, hogy irtó klassz dolog egy-egy nyári estét szabadtéri színpadon tölteni, különösen ha olyan csillagos ég alatt ülünk, mint mi akkor.
A sofőrszolgálat pontos volt és a megbeszélt helyen várt bennünket. A két kis utas már az igazak álmát aludta, amit meg is értek, hiszen Zoltán elmesélte részletesen mennyi élményben volt részük a csavargás alatt. Mi is összefoglaltuk a látottakat, hallottakat Hannával, aki a második kanyar után elaludt a kockás plédbe csavarva. Lám-lám. Olyan nagy lányom van már, akivel esti, kicsit felnőttes színpadi műveket is megnézhetek mostantól és aki a szünetben máris kinézte a következő "ezt szívesen megnéznén veled anya" darabot.
