Azt hiszem a mi gyerekeinknek szinte elképzelhetetlen a november faragott tök nélkül. Semmi rosszat nem látok abban, ha a Halloween szokásokból egyet kettőt átveszünk mi magyarok is. Hiszen ez csak egy újabb lehetőség arra, hogy együtt vidámkodjunk, együtt készítsünk valami aranyos rémséget, pókot, papírból szellemet, vagy épp boszorkányujj sütiket.



Azt is észrevettük, hogy minden évben egyre szebb tököt farag Zoltán méghozzá könnyedén és mesterien. A késeimet se féltem...
Hát igen. Van néhány dolog, ami kiérdemelte a "csak apával" jelzőt. Ilyen a legózás, a dögönyözés (amit a lányok kínzásnak hívnak egyébként) és ilyen a tökfaragás is. Annyira aranyosak ilyenkor, nekem csak tényleg annyi a dolgom, hogy fényképezzek és a dekorációt készítsem el. Két kis dísztökből faragtam kisgyerekeket és egy pókot no meg fekete gumidekorból denevér alakzatot... Most is boldogan asszisztáltak a lányok a munka alatt. Előtte közösen szavaztuk meg milyen fizimiskája legyen az idei töknek. Hosszas tanácskozás után egy nevetős, kancsal, szemöldökös, fogatlan, klasszikus de mégis különleges mintára esett a választás.



Irtó helyes lett. Anyira, hogy legszívesebben az egész világnak megmutatták volna a lányoka tökfejet. Hatalmas vállveregetést kapott érte Zoltán (még tőlem is..) így aztán kapóra jött, hogy valaki aznapra, október 31-re Halloween partyt szervezett a belvárosba a Vörösmarty térre. Mire oda értünk, Vörösmarty szobra körül már sok-sok különleges faragott tök világított és miután elhelyeztük a rögtönzött kiállításba a sajátunkat is, részletesen megnéztük a többi remekművet is. A mi kis tökünknek egyébként igazán nagy sikere volt a lányok szerint, különben nem fényképezte volna annyi vadidegen ember. Ilyenkor büszkén mondogatták, hogy az a mi tökünk és azt is, hogy apa faragta ki.






Beálltunk néhány ijesztő maskarás mellé egy fotó erejéig, sétáltunk egy nagyot a környéken, aztán megnyugodva, hogy már elegen látták a mosolygós tökfejet, hazahoztuk, hogy itthon világítson nekünk esténként. Mire elkezd fonnyadni és teljesen eltorzul az "arca", ont nem sajnáljuk, hiszen úgyis újabb ünnepi készülődés veszi kezdetét. Jól van ez így.

Tökfaragásból ismét jelesre vizsgázott Zoltán. Annyira hatékonyan készítette el a lámpásokat, hogy nem volt időm arra sem, hogy megörökítsem a munkálatokat és őt, segédmunkásaival együtt. Pedig nehezítésképpen nem egy óriási tököt, hanem három kisebbet vettem idén. Kettőnek lett arca, a harmadikra nem rendeltem, mert azt fekete dekor gumi anyagból kivágott mintákkal díszítettem. Fő segítségem ebben Hanna volt, aki ezen a vasárnapon a szokásosnál is többet sziporkázott, igazán remek formában volt. Jól mutatnak a teraszon. És jó, hogy eggyel több okunk van várni az egyre korábban érkező sötétedést.


Tipp: Innen letöltheted a sablont, ráadásul tök jó recepteket is találhatsz az oldalon.

Tegnap este anyukám oltotta el a mécseseket. Mi ugyanis Zoltánnal ismét színházban jártunk kettesben. Az előadás alatt szorítottuk egymás kezét és gyakorlatilag egész idő alatt elfelejtettük, hogy nézőtéren ülünk. Komolyan azt hittük, hogy egy kórház ajtaján kukucskálunk be végig és a szünet is észrevétlenül hamar érkezett el. A darab felkavaró és nagyon elgondolkodtató. A téma is komoly. Mégis sokat nevettünk. Azt hittem Rudolf Péter nem tud nagyon meglepni már minket. De nagyon is tudott. Teljesen a hatása alatt vagyok...

Nézzétek meg ha tehetitek! Centrál Színház: Brian Clark: Mégis, kinek az élete?