"Anya! Haladni kell a korral!"-mondta Hanna, amikor arról próbált meggyőzni, hogy az e-book valóban egy klassz találmány.
Nem is értettem hogyan tud ilyen könnyen lemondani a finom illatú, papír alapú könyvekről egy ilyen kütyü javára. Én minden olvasás előtt és után beleszagolok a lapokba, végigpörgetem az oldalakat. Ezt nem érdemes szaglászni. Hogy ezután csak le kell tölteni az olvasnivalót lemondva arról, hogy egy igazi könyvesboltban vagy könyvpalotában válogasson az ember? Na ne!

Ok. Elismerem, hogy pozitívum hogy egy egész könyvtárnyi könyvgyűjteményt vihetünk magunkkal az e-könyvben ( és már látom magam előtt, hogy élni is fogok a lehetőséggel mert így a szigorú súlykorlátozással bíró fapados járatokon "csakazértis" vihetek magammal akár nyolc könyvet is). Az e-könyvekben szabadon kereshetünk és tallózhatunk, szó-tárazhatunk, idegen szavakra kereshetünk rá. Visszakereshetünk, szavakra, szereplőkre, jegyzetet készíthetünk, idézeteket menthetünk ki belőle. A környezetvédők is üdvözlik az e-book elterjedését, hiszen abban nincs papír, kevesebb fát kell kivágni... Pénzt is spórolhatunk, mert amellett, hogy olcsóbb egy e-könyvet megvenni nagyon sok regény ingyen letölthető. Ezek az előnyök, amikről eddig tudok de állítólag ennél sokkal több van még.

Mondjuk csak addig tudunk olvasni, amíg a készülék akkumulátora fel van töltve. Elég bosszantó lehet a legizgalmasabb résznél lemerül és mondjuk éppen áramszünet van vagy nincs konnektor a közelben. Nem és nem. Az e-könyv soha nem tudja majd helyettesíteni a valódi olvasási élményt, ezáltal azt, amikor kezünkben fogjuk és érezzük is az adott könyv súlyát és illatát. Meg olyan furcsa lenne ajándékba is adni egy letöltést.

Hanna hajthatatlan volt ráadásul osztálytársnőjénél teljes valójában is megismerhette az áhított kütyüt, így végleg beleszeretett. És akkor eszébe jutott, hogy van neki saját megtakarított pénze, színházi fellépéseinek díja vagy ha jobban tetszik, gázsija. Innentől kezdve felgyorsultak az események és a neten villámgyorsan megrendelte a készüléket. Abban biztos volt, hogy a szeme épségének érdekében paper white változatot szeretne. Ebben mondjuk egyetértettem. A kütyü másnap meg is érkezett és azóta nem telik el nap anélkül, hogy ne venné kézbe. Ugyan szagolgatni nem tudja meg szerintem nem is akarja de olyan magabiztosan kezeli, mintha ezzel a kezében született volna. Néha odaülök mellé, hogy tanítson és közben annyira csodálom. Most éppen a Szent Johanna gimit olvassa de ott van rajta a János vitéz is és a Pál utcai fiúkat sem az én régi regényemből olvassa majd, hanem onnan.



Amikor én is 10 éves voltam elhatároztam, hogy ha gyerekeim lesznek majd tartom velük az iramot, én is barátkozni fogok az újdonságokkal, ismerni fogom a legújabb slágereket és nem hagyom magam. És Isten bizony próbálom betartani a fogadalmam de egyre nehezebb. Most úgy érzem semmiért nem cserélném le a papír alapú könyveimet egy e-bookra. Nálam fontos a hangulat. Az meg ennek a Kindle e-booknak nincsen bár kétségtelen, hogy bámulatosan szép védőképei vannak. Hannának meg a praktikum, a technika a fontos vagy ahogy ő mondta, hogy haladjon a korral. Ki tudja? Ha elég türelme lesz és megtanít arra, hogy magabiztosan kezeljem, lehet, hogy egymás kezéből kapjuk majd ki.

Én mindenesetre nagyon büszke vagyok arra, hogy értelmes dologra költötte a pénzét, amiért keményen megdolgozott. Hogy nem az ölébe hullott. Szerintem ő is az magára. Sok -sok színházi fellépés kellett ahhoz, hogy összegyűjtse a rávalót.
A színházi szereplések egyébként ebben az évadban is folytatódnak. Kíváncsi vagyok mire gyűjt majd.

Számomra a nap egyik fénypontja az, amikor a fürdés után pizsamába/hálóingbe öltözött lányok izgatottan keresik elő az éppen aktuális mesekönyvben a könyvjelzőiket és próbálják eldönteni kinek olvassam fel elsőként a soron következő fejezetet. A kicsik ahogy 5 évesek lettek maguktól mondtak le Anna és Peti történeteiről, sőt már a Bogyó és Babóca sem kell nekik. Helyettük folytatásos meseregényeket veszünk a könyvesboltban de leginkább a könyvtárból ki, ahová mindig együtt és nagy örömmel megyünk, csak azt bánjuk, hogy egyszerre 8 könyv kölcsönözhető ki...




Eszternek és Noéminek elolvastam Bálint Ágnes mindkét Mazsoláról szóló könyvét, most a Frakk várja, hogy sorra kerüljön, mert bár rajzfilmből már jól ismerik, könyv alakjára is kíváncsiak. Hanna minden alkalommal úgy tett, mintha őt ez már nem érdekelné, aztán lassan csak közelebb jött és amikor magára ismert Mazsola gyarlóságaiban, már el is mosolyodott és bevallotta, hogy ez neki (is) tetszik. Noémi rajong Bodó Béla Brumi sorozatáért, most éppen a Brumi, mint Detektív kötet van soron. Bodó Béláról még az újságíró akadémián mesélték, hogy firkászként kereste kenyerét, míg az éppen aktuális politikusok eltiltották ebbéli tevékenységétől, így szabadidejében meseírásba kezdett. Ekkor születtek a Brumi történetek. Óriási sikere lett és ezt a sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Zoltán gyerekkori mesekönyve most Noémi kedvence. Az enyém egyébként nagyon nem..
Hannának Szíjj Ferenc Zöldség Anna és a beszélő póniló szokatlan című könyvét olvastuk el nemrég. A mesének az a különlegessége, hogy Hanna osztálytársának apukája írta (aki nagyon művelt, az találkozhatott már nevével más könyvek és versek kapcsán is). Ez a könyv felolvasós, mert elég összetett mondatokban íródott és a történet is nagyon szövevényes, kicsit engem Aliz csodaországára emlékeztet, mindenesetre Hannának és nekem is nagyon tetszett a sajátos stílusban és humorral megírt mese.
Ezen kívül előszeretettel vesz kezébe Hanna olyan könyveket, amelyeket saját maga is el tud olvasni, amit megért és még élvezi is közben. Ilyen a Rosszcsont Peti sorozat és az Olvasó Leó/Boszi/Fáni/Tigris/Kalóz sorozat, de az osztályban megfertőződött a Geronimo Stilton őrülettel is, így a fogtündér már lesben áll, hogy kiessenek Hanna mozgó fogai és egy-egy kötettel meglepje őt. Örömmel vettem észre, hogy felújították a "Már tudok olvasni" sorozatot is. Mi most Békés Pál Viola violával című könyvét olvassuk, pontosabban Hanna olvassa nekem, nem is akárhogyan. Szépen hangsúlyozva, tagoltan, egybefüggően. Szépen olvas na. Kedveli a zenéről és művészetekről szóló kiadványokat is, így aztán nagyon örültünk amikor megtaláltam a polcon az én régi könyvemet a Muzsikus Péter Hangszerországban-t is. A Strado és Variust még csak lapozgattuk. A Párizsban játszódó történet egy csomó rangos díjat bezsebelt, így kíváncsaik vagyunk rá, ugyanakkor az illusztráció sem akármilyen, főleg, hogy kedvenc külföldi városunk részleteit fedezhetjük fel benne.
Az elolvasott történetek között van Szepes Mária Pöttyös Panni sorozatából kettő, Berg Judit Cipelő Cicák és Panka és Csiribi történetei és sok mese Pettsonról meg a macskájáról, Findusról is.
Óriási kedvencünk volt a cseh író, Josef Capek remekműve a Történetek a cicusról és a kutyusról, amit szívből ajánlok minden gyermek lelkű felnőttnek. Tényleg imádnivaló, emiatt előfordult, hogy minden szabályt félretéve két fejezetet is felolvastam belőle. A felejthetetlen könyvélmények közé tartozik még Bagossy László műve A sötétben látó tündér.
Lázár Ervin Bogármeséje színes és jópofa illusztrációkkal együtt is örömmel hallgatták a gyerekek. Érdekes, hogy a második részt, amelyben már lánya Lázár Zsófia is közreműködött,már nem annyira tetszett. No és ha már Lázár Ervinnél és az ő lányánál tartok, akkor leírom, hogy nemrég olvastuk el Szegény Dzsoni és Árnika történetét is, ami azon kívül, hogy örökzöld és olyan tanulságokkal szolgál, ami felnőttre és gyerekre is egyaránt ráfér, igazi szívet lelket melengető történet. Bele is szerettünk mind a négyen. Ezek után nem meglepő, hogy azonnal a jegy.hu-ra kattintottam, hogy megnézzem, hogy létezik -e Lázár Ervin meséjének színpadi változata és ha igen, vajon játsszák -e mostanában. Igen, igen. Létezik és egy hétfő délután a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékaként a Thália Színházban láthattuk is. Hétfőn az iskola és óvoda után még volt időnk csinosan felöltözni és öt óra előtt néhány perccel már a páholyban ültünk. Meg is egyeztünk a lányokkal, hogy ha lehet ezután ha csak lehet páholyból szeretnék nézni az előadást, mert az olyan kényelmes és elegáns. Hát igen. Kabátokat kényelmesen fel lehet akasztani, nem kell a ruhatárnál sorbanállni és az egész olyan izgalmas, hiszen mindent és mindenkit lehet látni.





Eszti aggódott, hogy félni fog a Százarcú Boszorkánytól és Ipiapacstól de Lakatos Márk stylist gondoskodott arról, hogy inkább meghökkentő, mintsem félelmetes legyen mindkét szereplő. A párbeszédeket zene és balett típusú tánc is színesítette, nem beszélve a különleges fény- és hang effektekről, amelyektől reméltem nem álmodnak majd rosszat lányaim. A 75 perces előadást egy mukkanás nélkül, feszült figyelemmel nézte végig Hanna, Eszter és Noémi. Hazafelé úton az autóban arról beszéltünk, hogy amikor még csak felolvastam a mesét ki hogyan és milyennek képzelte a szereplőket. Megállapodtunk abban, hogy Rézbányai Győzőt mindannyian másképp de ettől még igen élvezetes hétfő délutáni programban volt részünk.

Eszternek most Tersánszky J. Jenő könyvét a Misi Mókus kalandjait olvasom. Hannával már láttam a nagy sikerű bábelőadást az Állami Bábszínházban. Most a kicsikkel is át kell élnünk az élményt. De jó, de jó!

Örülök, hogy végre lett gazdája a régi Divatcsarnoknak, a még régebbi Párisi Nagyáruháznak. Örülök, hogy nem lett végleg az enyészeté a csodás épület, a Lotz teremmel együtt. Kislánykoromban éppolyan gyakran jártunk oda vásárolni anyukámmal, mint az Úttörő áruházba és nekem már akkor gyorsabban vert a szívem, amikor beléptünk a nagy kapuján. Könyvesbolt és kávézó lett a helyén. Sajnos nem az egészet foglalta el az Alexandra könyvesbolt, de nekem ez is elég. Hányszor eszembe jutottak a Champs-Élysées boltjai, a FNAC meg Virgin könyvpaloták, ahol fél napokat töltöttem el lapozgatással, zenehallgatással. No most már van nekünk is, a mi kis Andrássy utunkon egy olyan könyvesbolt, amibe bele lehet szeretni, amit tőlünk lehet irigyelni, mert gondolom nem sok szecessziós palotában alakítottak ki könyváruházat..
Mindannyian szájtátva léptünk be az impozáns épületbe és a mennyezetet bámulva egyszerre szédültünk el. A lányok boldogan mozgólépcsőztek fel az első emeletre, ahol nemes egyszerűséggel lehuppantak a szőnyegpadlóra és elkezdték lapozgatni az itthoni könyvtárunk még hiányzó Anna és Peti köteteit.


Persze nem jöttünk haza üres kézzel. Két könyvet vettünk titokban, már a karácsonyfa alá. Az egyik, gyereknyelven ír Budapest nevezetességeiről, a másik pedig lovak és pónik világába viszi el majd Hannát, sok szép mesén keresztül.




A Lotz teremben kávét ittunk, sütit ettünk és nem győztük csodálni a meseszép mennyezetet. Ha találkám lesz valakivel biztosan oda szervezem.

Hanna nagycsoportos lett. Együtt nevettünk azon, hogy a tavaly még földet verdeső nadrágja mostanra, bokája fölé ér. Nagyobb lett a lába és a szája is... Vág az esze, mint a borotva és nem győzök csodálkozni milyen választékosan beszél. Sértődés helyett inkább büszke voltam az alábbi perbeszédre:
-Apaaa! Hány éves is anya?
-37...
-Akkor jól eljárt felette az idő.
-???!!!!???



Izgalmas lesz ez az év. már csak azért is, mert az iskolaválasztás nagy kérdése is itt lebeg a fejünk felett, bár ebben a kérdésben már azt hiszem egyértelmű döntés született. A beiratkozás szótól kicsit összerezzenek, mert nem akarom elhinni, hogy ilyen hamar eljött ennek is az ideje. Mindenesetre Hanna Janikovszki Éva, Már óvodás vagyok című könyvét ünnepélyesen átadta húgainak, ő pedig a folytatás, azaz a Már iskolás vagyok című kötet beszerzésével nyaggat.

Eszter és Noémi szeptember 11-én töltik be a 3. életévüket és csak ezután várja őket tárt kapukkal az óvoda. Ildikó néni és Kriszta néni, két nagyon szimpatikus pedagógus, akik közül Kriszta néniről mindenki tudja, hogy extra kreatív, tele van ötletekkel és hihetetlenül jól készíti fel már kiscsoportos kortól kezdve a gyerekeket az iskolakezdésre.
Zoltánnal majdnem összevesztünk azon, hogy melyikünk vegyen részt a házassági évfordulónk napjára eső szülői értekezleten, végül beadtam a derekam és átadtam a lehetőséget neki, miközben azzal nyugtatgattam magamat, hogy örüljek neki, hogy ilyen lelkes apuka a férjem. Kicsit elcsigázott arccal tért vissza, mivel a maratoni szülői értekezleten nem volt könnyű elviselni pár sorstárs apukával együtt a sok, túl aggódó, időnként mindent mindenkinél jobban tudó típusú anyukákat. Persze, lehet, hogy valaki valahol ugyanezt írta vagy gondolta rólam, amikor Hanna első szülői értekezletén rágtam a körmömet és még kérdést is fel mertem tenni..
Kisebb közelharc tört ki az óvodai jelek választásakor, de az óvónők ezt is remekül kezelték. Az ő ötletük nyomán, kapta Noémi a pöttyös gomba- Eszter pedig a pöttyös kendő jelet, ezzel is kifejezve, hogy testvérek ugyan, de nem egyformák.

A lányok lelkesek egyelőre. Igyekszem nekik az összes itthon fellelhető óvodás témájú mesekönyvet elolvasni. Rossz néven veszik, ha nélkülük megyek Hannáért az óvodába és nem győzök magyarázkodni, hogy reggel azért nem tarthatnak Hannával, mert még nem fújták el a tortáikon a fejenként három gyertyájukat.
Nem mulasztunk el bekukucskálni a majdani öltözőjükbe és a kis mosdóba sem, aminek mini méretű wc-je és mosdója csodálat tárgyát képezi szemükben. Azt hiszem találkoztunk a csoport legvadabb kisfiújával is, akinek pólóján saját arcképe és a Vigyázz! felirat díszelgett és lelki szemeim előtt már láttam, ahogy a lányaim haját húzza vagy lökdösődik a többiekkel..
Szóval egyszerre izgulok hogyan fog sikerülni a beilleszkedés az elválás és egyszerre várom, hogy kortársaik közé csöppenjenek, szocializálódjanak. Furcsa lesz itthon lennem nélkülük, biztosan nézem majd az órát, amikor végre indulhatok értük, de ezer tervem van máris mihez kezdjek a rám szakadó szabadidőmmel, hogy ne csak háziasszony és anyuka legyek, hanem egy kicsit (még)több.