Ezúttal nemcsak kettesben Zoltánnal, hanem a lányokkal együtt és annak ellenére spontán, hogy egy ideje már ígérgettem nekik, de főleg Hannának, hogy felülünk egy városnéző buszra, abból is az emeletes fajtára. Hát igen. Zoltánal együtt már néhányszor átéltük az élményt, vagyis, hogy mennyire másképp látja az ember a saját városát, ha nem célirányosan halad, nem siet valahová, hanem kifejezetten a város szépségeire kíváncsi. Ilyenkor nem vagyunk restek felemelni a fejünket, hogy a homlokzatokban gyönyörködjünk. Idegen szemmel szemléljük az egyébként már jól ismert tereket, utcákat, házakat sőt némelyikbe be is merészkedünk. Részt vettünk mi már azon a kétéltű járgányon tartott idegenvezetésen, amelynek a neve RiverRide és amely félig busz félig meg hajó. Nemrég a házassági évfordulónkat ünnepeltük egy segway túra keretében, így csodáltuk a várost, ahol élünk de részt vettünk már a saját kerületünkben is egy helytörténeti túrán és persze párszor biciklivel, sőt tandemben is tekertünk a belvárosban.

Hannát is nagyon érdekli a városunk és az ezzel kapcsolatos könyvek. Mindig kéri, hogy meséljek a Vajdahunyadvár építéséről, a kisföldalattiról, a Hősök terén található királyokról, a hidakról, az Andrássy útról az Oktogonról és ugyanúgy, mint az amerikai turisták ő is szereti ha úgy kezdődnek a mondataim, hogy a legrégebbi, legnagyobb, legelső, legújabb, legszebb, egyetlen...
Most olvastuk el a Két egér sorozatból a Bolyongások Budapesten című kötetet amelyikből olyan kifejezéseket ismerhetett és jegyezhetett meg, mint a faun, griff, zárókő, címer, pillér meg ilyenek. A kicsik is versengve kiabálják a fontosabb nevezetességek, terek, épületek neveit és egyszerre kiabálnak ha double decker városnéző busz mellet haladunk el autónkkal. És persze mindig elhangzik, hogy "Menjünk mi is rajta!"

Vasárnap a Bálint házba készülődtünk, hogy egy interaktív és első látásra kissé elvont gyerekelőadást nézzünk meg. Jegyet nem vettünk elővételben, valahogy eszembe se jutott, hogy kellene, hiszen ez nem a Kolibri, ahová hónapokkal előbb elfogynak a helyek. Pedig így kellett volna tennem. Kissé csalódottan hagytuk el a helyszínt, ahová pont kezdésre érkeztünk. Csak az előteréig jutottunk, ahol nem túl udvariasan közölték, hogy minden jegy elkelt, máskor foglaljunk előre.

Csak azért sem hagytuk elrontani a kedvünket. Elsétáltunk az Operaház mellé, hogy kitaláljuk egy B tervet a vasárnap délelőtt tartalmas eltöltésére. Nem kellett sokáig gondolkodnunk, mert a megoldás ott állt karnyújtásnyira egy Hop on Hop off városnéző túrára agitáló fickó képében, akihez mire észbe kaptam volna Zoltán már oda is ment, hogy megérdeklődje, hogy nekünk "álturistáknak" vagyis magyaroknak sőt budapestieknek is ugyanannyiba kerülne a jegy mint a külföldieknek vagy van valami árengedmény. Volt. Gyerekek ingyen, mi pedig kedvezménnyel válthattunk jegyet. Mivel csodás, napsütéses idő volt csakis az emeletes és oldalt nyitott buszra voltunk hajlandóak felszállni. Az Operaházzal szemben vártunk rá sok-sok igazi túristával együtt. Az emeleten aztán találtunk még szabad helyeket. A fülhallgatókból a Kék Duna keringő és Brahms Magyar tánca szólt, amikor pedig valami fontos látványosság mellett haladtunk el, Kertész Zsuzsa valamikori tv bemondónő kellemes hangján megtudtuk a legfontosabb tudnivalókat, bár nem mindig azokat, amelyek igazán érdekesek és fontosak lennének egy külföldi számára. Zoltánnal együtt megállapítottuk, hogy a hanganyag nem túl naprakész, kissé száraz és nélkülöz minden humort. Egyébként pedig a zenei anyag kétszer olyan hosszú, mint a szöveg. Egy idő után levettem a lányok füléről a fejhallgatót és én magam meséltem a Parlamentről, amiből ugye nekünk magyaroknak három is van, csak éppen az egyik minisztérium a másik pedig múzeum lett,- mert ez sokkal érdekesebb szerintem, mint az, hogy hány méteres, igaz a magassága sem véletlenül annyi, amennyi..






Két órát kanyargott velünk a busz, közben városnézők szálltak fel és le a megállókban és talán amiatt, hogy lányaink már gyakorlott utazóknak sőt városnézőknek számítanak a maguk 5 és 8 évükkel, ezt a túrát is nagy érdeklődéssel, nyafogás, mocorgás nélkül ülték végig. (Még szép, hiszen ők akarták..).

A Citadella tetején aztán elakadt a lélegzetünk, mert bár budapestiek vagyunk az ott a szemünk elé táruló látvány annyira káprázatos, hogy ugyanúgy nem bírtuk abbahagyni a fényképezést, ahogyan azok a külföldiek, akikkel együtt utaztunk ott a Hop on Hop off buszon.






Másnap, egy normál esetben nem túl izgalmas hétfő estét dobtunk fel azzal, hogy igénybe vettük a városnéző buszhoz vásárolt jegy mellé adott ingyenes sétahajózási opciót. A lányok nagyon sokat tudnak már Dunáról és a hidakról. Van kedvencük is. Az Erzsébet híd, mert az függőhíd, a Lánchíd pedig azért, mert a legrégebbi és különbenis oroszlának díszítik. A Parlamentet most láttuk az új díszkivilágításban pompázni. Annyira szépséges, hogy egy időre még azt is elfelejtettem, hogy kik "dolgoznak" benne...




Budapest a maga gyarlóságaival, hibáival, hiányosságaival a legeslegszebb város nekem, Hannának, Eszternek és Noéminek. Jó volt turistáskodni benne.


A minap kaptam e-mailen egy ajánlatot valamelyik kuponos cégtől, hogy a Hop on Hop off városnéző buszokon kedvezményes áron utazhatnak azok, akik élnek a lehetőséggel és náluk vásárolnak. Másnap pedig egy újabb értesítés jött, amiben pedig a kétéltű buszon a RiverRide-on lehet utazni jóval olcsóbban, mint a turistáknak.
Aki teheti, menjen egy kört mindkettővel!