Hanna bizonyítványa kitűnő lett. A Radnótiban csak harmadiktól kezdenek el rendesen osztályozni, vagyis itt már nem csak egy részletes szöveges értékelés található a bizonyítványban, hanem osztályzatok is 1-5-ig. Szóval Hanna kitűnő lett. Kapott dicséretet matematikából, énekből és rajzból és kézművességből. Remélem nem látta rajtam,hogy kicsit bántott, hogy magyarból nem, hogy olvasásból és nyelvtanból csak úgy simán ötös lett... Borzasztó vagyok ugye?
Kapott jutalom könyvet is. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül jutott neki Fehér Klára regénye, a Bezzeg az én időmben.


A bizonyítványosztást a meglepetés évzáróval egybekötött anyáknapi műsoruk előzte meg, amelyet a díszteremben adtak elő nekünk, szülőknek. Ahogy azt már megszokhattuk volt benne bőven verses, próza, énekes és hangszeres produkció. Tudtam,hogy nagyon sokat próbáltak a suliban. Én speciel itthon is hallhattam vers- és dal részleteket és nagyon élveztem mindet.
Hanna is kivette a részét a szereplésekből. Azt se tudtam,hogy a színpad melyik részén keressem mert hol lelibbent a zongorához, hol furulyázni kezdett, hol az énekesek közé állt be, hol pedig verselt.



Szóval Hanna kitűnő lett, amiért persze büszkék vagyunk rá, ugyanakkor felhívtuk a figyelmét arra, hogy jövőre, negyedikben már sokkal nagyobb követelmény vár rá és bizony tétje is lesz a tanulásnak- felvételiznie neki is kell.

Hanna kitűnő lett, ami nagyon szép teljesítmény különösen annak tudatában, hogy nem tett túl nagy erőfeszítéseket ezért. Szerencse, hogy jó feje van, hogy eszes- szokta mondani anyukám.
Jövőre ez már nem elég. Nagy elhatározásokkal vágunk bele majd a negyedik évbe.
Már a helyes, gurulós, kutyás iskolatáskája se kell. Azt mondta, nagyon gyerekes....


A bizonyítványosztás után a rózsás fagyizó felé vettük az irányt, ami arról híres és nevezetes, hogy rózsa alakba formázott fagyit kapunk a tölcsérbe, amit aztán jó ideig csak nézegetünk, csodálunk és csak akkor kezdjük el nyalni vagyis elrontani, amikor már csöpögni kezd és nincs más választásunk.


Estére színházjegyünk volt a Mary Poppins musical-re, igaz csak kettő, így hosszas huzavona után dőlt csak el, hogy Zoltán lesz Hanna kísérője. Neki kedves emlékei fűződnek a műhöz és egyébként is magyarul és angolul is tökéletesen kiejti, hogy "szuperfreno-frenetikó-maxikapitális", "supercalifragilisticexpialidocious" vagyis igazán megérdemelte az apa-lánya estet. Én azzal vigasztaltam magam, hogy pár év múlva a kicsikkel bizonyára én is átélhetem az élményt függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel zárják az iskolai évüket.

Az évzáróval egybekötött kicsit megkésett anyáknapi műsor alatt az járt a fejemben, hogy nem véletlenül szeretne tízszer annyi gyerek elsős lenni ebben az iskolában, mint ahányan elférnek. És bár nem tudom végül mi az a követelménysor, aminek meg kell felelni a gyerekeknek ahhoz, hogy felvegyék őket az iskolába, azt éreztem, remek munkát végeztek az ezzel megbízott pedagógusok. Először a karácsonyi varázslatos műsor láttán jutottak eszembe hasonló gondolatok. Múlt csütörtökön is meglehetősen összetett és élvezetes műsorszámot láthattunk az elsősöktől és igen, nem tudtam elvonatkoztatni a látottaktól, hallottaktól és bele kellett gondolnom abba, hogy Hanna, osztálytársaival együtt egy nagyon sűrű szövésű rostán akadtak fenn és ez bizony meg is látszik rajtuk. Tetszik nem tetszik, nagyjából egyforma képességű gyerekek járnak egy osztályba így érthető miért tudnak sok gyakorlással de rövid idő alatt ámulatba ejteni bennünket ott a nézőtéren. Nem szándékom ezzel ledegradálni vagy lenézni a kevésbé felkapott általános iskolákat, biztos vagyok benne, hogy azokban is akadnak nagyszerű képességű gyerekek és elhivatott tanárok. Azért ömlengek, mert minden hétre jut valami ami arról győz meg, hogy remek kezekbe került legnagyobb gyermekem.

Meghatódtam már azon, ahogy az egyforma kékfestős szoknyájukban és ünneplő ruhákban felmentek a színpadra, ahogy egymás mellett álltak, csillogó szemekkel, izgatottan mégis fegyelmezetten. Meghatódtam azon, amikor egyszerre szállt énekhangjuk. Volt itt minden. Kis tánc, ének, zongora szóló, versek és komplett színházi darabnak is beillő részletek. A főszerepet Gergő, a szavalóversenyeken mindig kimagaslóan teljesítő fiú kapta meg. Az iskolakezdésről, iskolába járásról szóló vers az ő szájából egyszerűen professzionálisan hangzott, de a mellékszereplők sem maradtak le mellette, Hanna például kifejezetten élvezte Tamkó Sirató Károly versrészletét, amelyben csúfolódnia kellett. Testhezálló szerep..




ÓC

Óc,
póc,
galambóc,
fekete gombóc,
akármerről
nézek is rád,
hajad csupa kóc!

Óc,
póc,
babakóc,
fülem mellett
van egy kis póc.
Minden szavad
azon hervad,
ha még egyet szólsz!




Hanna itthon elmesélte, hogy a torkában dobogott a szíve de nem azért, mert attól félt, hogy elfelejti szerepét, sokkal inkább másokért izgult, hogy ők nehogy elakadjanak. A nézőtérről azt láttam, hogy végig tátogja a szöveget a többiekkel, akár egy színházi súgó, csak mondjuk diszkrétebben.
Zseniálisan jól felépített műsort láthattunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy folyamatosan könnyeztünk. Hol a meghatottságtól hol pedig a vicces jelenetek miatt a nevetéstől.


Telitorokból kiáltották, hogy "vakáció", ezzel egyidőben pedig 13 baseball sapka repült a magasba és ez olyan hatásos befejezésnek bizonyult, hogy ováció tört ki a nézőtéren, no meg vastaps, amit csak azért hagytunk abba, mert szükségünk volt a csuklónkra mivel a csodás anyáknapi gyűrű mellé most még minden édesanya kapott egy ugyanolyan stílusban készült gyöngyös karkötőt is és persze a nagymamák egy szál rózsát. A hangszóróból eközben szólt az a bizonyos "Legyetek jók ha tudtok" dal, ami annak ellenére, hogy pattogós, gyors és vidám zenének is elmenne, engem mindig könnyekre fakaszt valami miatt. Most sem volt ez másképp. Azt hiszem a két tanító néni attól, hogy maguk is édesanyák pontosan tudják mi az, amitől garantáltan meghatódnak tanítványaik szülei, ezért aztán módszeres könnyeztetésnek voltunk kitéve.

Itt azonban még mindig nem volt vége a megható jelenetkenek, mert csak ezután adta át az első osztály nevében Hanna és Bence a két csokor virágot imádott tanító nénijeiknek. Előtte az osztály "eszemkás" Ildikója mondott pár mondatot, de olyan szívhez szólót és olyan szépen egymásba fonva a szavakat, hogy az éppenhogy megszáradt szemek újra bepárásodtak. Elmondta, hogy emlékszünk az első szülői értekezletre, amikor megnyugtattak bennünket, hogy pontosan tudják, hogy ezek a kicsi gyerekek még óvodásak, ne aggódjunk, fokozatosan lesz belőlük iskolás, addig sokat játszanak majd. És igaza van Ildikónak abban is, hogy kevés olyan iskola van, ahol ennyi játékosság, közvetlenség mellett, észrevétlenül ragad a tudás a gyerekekre. Ekkor már az elsősök sem tudták megfékezni érzelmeiket és mindannyian körbevették a két tanító nénit, akiket aztán rajongva öleltek, simogattak, elengedni is alig akartak.







Az osztályterembe azért még betódultunk. A kicsik eljátszottak a gondolattal, hogy ők is iskolába járnak, beültek a padba és megmutatták milyen szépen tudnak már jelentkezni. Zoltánnal összenéztünk és ugyanarra gondoltunk: bizony nem bánnánk, ha pár év múlva igazából is ott ülnének legkisebb lányaink...Addig még van sok idő.. Egyelőre örülünk, hogy van még két önfeledt óvodásunk.




Szemrevételeztük a magatartás táblázat állását és a tudásfán összegyűlt matricák számát. Nos, ezek alapján remélem nem tévedek nagyot, ha azt gondolom szép bizonyítvánnyal tér majd haza Hanna a jövő héten. Szerdán befejezi az első osztályt.








ui. A fényképezőgépem úgy tűnik nem alkalmas nagy színházteremben való fényképezésre. Nem sok használható képem lett. Viszont ahogy ismerem az igen összetartó szülői közösséget, majd eljut hozzám is néhány profibb felvétel, majd akkor felteszem ide őket.

Megszámlálhatatlanul sokszor mondták el középső csoportos lányaim a verset, a Csiga Zsigát, amit aztán az évzáróval egybekötött anyák napján adtak elő élesben, közönség előtt. Noémi olyan fergeteges színészi képességgel mondta itthon a verset, hogy magam is meglepődtem tehetségén. Minden egyes alkalommal elmosolyodtam, amikor a "Lassan jár, mint minden csiga" részt valóban lassan mondta és imádtam, ahogyan gesztikulált a többi versszakhoz. Nonó nagy bánata az volt, hogy a Csiga Zsigában, amit persze teljes egészében kívűlről fúj Esztivel, rá a mesélő szerepet osztották, márpedig a mesélőnek nincs kelléke, nincs fejdísze. Eszembe jutott, hogy az óvodában valami miatt a legtöbbször rám is a mesélő szerepét osztották. Irtó hosszú szövegeket tanultam meg már nem emlékszem milyen módszerrel de az biztos, hogy anyukám mesélte, hogy már kicsit restellte magát, hogy feltűnően sok versszak jutott nekem a többiekhez képest. Volt idő, amikor fogadásokat kötöttek anyuval a házban lakók, hogy biztosan színésznő lesz ebből a gyerekből vagyis belőlem... Nem lettem, bár itthon azért a szűk közönség előtt gyakran szerepelek..


Nos, nekem akkor mindig készített remek óvó nénim, Klári néni egy nagy kartonlapot, amit félbehajtott, szép rajzzal díszített ki és ráírta az éppen előadott darab címét. Belül stilizált betűk voltak ámbár lehettek volna igaziak is, mert nagycsoportban már olvastam, hála bátyám elsős olvasókönyvének és az én kíváncsiságomnak.

(Ide majd jön egy kép ha anyutól megkapom, a fentiek igazolása végett...)


Szóval eszembe jutott ez a kép és én bánatos Noémimet rögtön azzal vígasztaltam, hogy beszélje meg az óvó nénivel, hogy neki is legyen egy ilyen könyvecskéje, biztosan tetszeni fog neki is az ötlet. Megnyugodott.

Szalai Borbála: Csiga Zsiga

Csiga család kicsiny fia,
a kiváncsi Csiga Zsiga
gondolt egyet, nagy merészet:
"Megyek én és széjjelnézek,
ki lakik e bokor alatt,
kié az a fura kalap?!"

El is indult Csiga Zsiga,
lassan ment, mint minden csiga.
Míg odaért- azalatt
jókorát nőtt a kalap.

"Az én nevem Gomba Gábor,
gomba vagyok a javából!
Nagyot nőttem reggel óta,
így növünk mi- gomba módra!"

Nézte Zsiga a kalapot,
bánatosan sóhajtozott:
"Hej, ha gomba lettem volna,
de nagy lennék már azóta!"

Míg így töpreng- azalatt
nyugovóra tért a nap.
"Hallod-e, te csigagyerek,
itt az este, mi lesz veled?
Éjszakára szállást ki ad?
Meglásd, félni fogsz itt magad!"

"Dehogy félek, kedves Gomba!
Bebújok a házikómba!
Nem lehet itt semmi hiba,
azért vagyok Csiga Zsiga!
Mire felkel majd a nap,
jól kialszom magamat!"


Eszti Csukás István Sün Balázsát kántálta, abból is az utolsó pár versszakot, amiben azt meséli, hogy "Éjféltájban vihar támadt, hajlítgatta a nagy fákat.."
Tényleg nem tudom hányszor mondták el egymás szavába vágva és fegyelmezetten egyszerre a Sün Balázst de tény, hogy egy ideje éjjel is arra ébredek, hogy a "Ebből elég, torkig vagyok kiáltotta Sün Balázs.."

Csukás István: Sün Balázs
Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.

Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre.

Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

"Ebből elég! Torkig vagyok!"
kiáltott fel Sün Balázs
"Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház"

"Éppen ezért én elmegyek
Szerbusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút

Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát

"Így ni! – mondta – most már
végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!"

Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok

Éjféltájban vihar támadt
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján

"Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?"
"Mi vagyunk az – szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!"

"Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing"

"Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már"
S fordult a kulcs, nyílt a zár.

Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
“Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?"

Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.

"Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!"





A legédesebb vers sem volt meglepetés nekem az ünnepségen, hiszen a lányok ezt már az én kérésemre adták elő ezerszer. Az a jó, hogy a kicsik és Hanna kölcsönösen tanítják egymásnak a verseket, hogy Noémi és Eszter megtanította a szakácsos verset, a Sün Balázst, a Csiga Zsigát, a köszöntőt és a műsorhoz kapcsolódó összes dalt, Hanna pedig a Verselő ABC-ben található verseket olvassa fel húgainak, akik közül mindketten befogadóak. Az énekkarban tanult dalok sem okoznak gondot főleg Noéminek, akinek bizony kristálytiszta hangja és rendkívül jó hallása van és gyakran elmélázunk azon, hogy mi lesz majd belőle ha nagy lesz...


Ott tartottam, hogy kívánságra adják elő az egyik verset. Az ovi tornatermében tartott műsor közben kiskendőben mondták a rájuk osztott szöveget és csak azért nem rohantam hozzájuk, hogy agyonpuszilgassam őket, mert itthon már megtettem jó sokszor és inkább velük együtt mondtam magamban a gasztro verset.

A szakácsnak jó dolga van...

A szakácsnak jó dolga van, egész nap csak vígan dalol
Kever, kavar, pancsol
minden ételt megkóstol
Reggelire kávét főzök, ebédre két libát sütök
vacsorára habtortát, csokoládés rántottát.
Csak azt főzök, amit szeretek
Abból aztán sokat eszem
Meg is híztam jó kövérre,
nagymamám nagy örömére.
A konyhában vígan élek,
reggel este fütyörészek.
Ha én rántást kavarok,
mellé csárdást táncolok.
Olyan rend van a konyhában, mint a legszebb palotában.
Ragyog minden edényünk,
a dologtól nem félünk.
Túróscsuszát én csinálok,
túrót, tejfölt nem sajnálok.
Aki ebből kétszer vesz, három hétig beteg lesz.
Keverünk, kavarunk, cukrot törünk, pecsenyét, tortát sütünk.
Aki a főztünket megkóstolja, mind a tíz ujját megnyalja.








Nem volt olyan pityeregtető a műsor szerencsére, nekem amúgy sem kell sok, hogy elérzékenyüljek. Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni című dalán például még nem sikerült száraznak maradnia a szememnek. Mondanom se kell pont ez a dal szólt a magnóból, amikor átadták a lányok a két szépséges üvegfestett mécsestartót és a szívekbe ragasztott verset. Felfoghatatlan boldogság járta át akkor a szívemet, hiszen egyszerre két oldalról kaptam a puszikat és mindkét karommal ölelhettem az enyémeket. Hannácska is eljött, hogy megnézze húgait és nosztalgiázzon az óvodájában. Ott volt anyukám is, aki újfennt és cseppet sem elfogultan megállapította,hogy jól sikerült unokái vannak.

Óvó nénik előtt ismét fejet hajtok. Nem lehetett kis feladat betanítani ennyi gyereket, hiszen mindegyik különböző típus, egyik fürdik a szereplésben, a másiknak csak nyűg és teher. Megoszlanak a vélemények erről az egész szerepeltetésről, vannak új trendek ebben is. Azt gondolom, ebben az esetben sikerült elkerülni a túlzásokat és maximálisan figyelembe vették az egyéni képességeket is. Én külön hálás vagyok azért, amiért Ildikó néni véletlenül sem kezeli egynek az ikreket. Nem ülteti szigorúan egymás mellé őket ebédnél, nem mindig alszanak egymás mellett és a szereplénél is kerülte az ikres nüanszokat, azaz nem adtak elő duettet. Bizony ikres anyukaként értékelem az ilyen gesztusokat, hiszen attól, hogy egyforma ruhába öltöztek, attól, hogy egy napon születtek, még nincsenek összenőve, mindkettő másban ügyes, mindkettőnek más a vérmérséklete.

Ma reggel a fürdőszobában ismét előadta Eszter és Noémi az anyáknapon elhangzott faleveles verset, azt amelyiktől garantáltan potyogni kezd a könnyem. Most is így történt. Gyorsan befejeztem a fogmosást és magamhoz öleltem őket kettőjüket, életem kis csodáit, Hanna testvéreit, ikerlányaimat, Esztit és Noncsit, akiktől minden anyák napján dupla dózisban, egyszerre kapom a szeretet.




Lukács Angéla: Csak egy van

Sok-sok levél van a fán,
Mind hasonló forma.
Milliónyi levél közt
Még sincs két egyforma

A földön sok gyerek él,
Milliárd is megvan,
De az egész világon
Belőlem csak egy van.

S ha egy nagy tér közepén
Tenger gyerek állna,
Közöttük az anyukám
Mégis rám találna.