Lábnyomok: énekkar

énekkar

Kár, hogy én nem tudtam ilyen találóan megfogalmazni. Az egyik anyuka jellemezte úgy énekes Kati nénit, hogy ha kinyitja a száját kisüt a nap azonnal. Annyira igaza van.
Énekes Kati néni, Hanna ének tanító nénije és az alsós énekkarnak, a Kicsinyek Kórusának vezetője. A tavalyi karácsonyi koncerten találkoztam először vele, addig csak Hanna elbeszélése segített abban, hogy elképzeljem milyen is lehet. Tényleg kisüt tőle a nap.

Nekem tetszik, hogy az iskolában az énekóra felér egy szolfézs órával is, hogy tanulnak furulyázni, szolmizálni és közelről megismerkednek a módosítójelekkel is. Kati néni mindenkit bátorít, dicsér vagyis eszébe nem jut senkinek elvenni az énelkéstől a kedvét, még akkor sem, ha itt-ott hamis hangok csúsznak be. Hanna rajong érte. Csütörtökönként el nem mulasztaná az énekkari próbákat, boldogan lobogtatva hozza hazza a kottákat. A karácsonyi énekkaros koncerten persze ott ültünk a nézőtéren Zoltánnal, a kicsikkel és anyukámmal. Meghatódva figyeltük milyen átéléssel énekel az első sorban Hanna. Aztán következtek a nagyobbak, a felsősök és a gimnazisták. Komplett hangszerbemutatót is kaptunk, mert a legtehetségesebb diákok kiálltak és a színpad előtt megmutatták milyen mesterien játszanak hangszereiken: kürtön, furulyán, fuvolán, zongorán, hegedűn, csellón. Hagyomány, hogy a kórus elénekli egy tehetséges gimnazista fiú saját szerzeményét, amitől -nem tehetek róla- mindig könnybe lábad a szemem. A srácról, akinek nevét sajnos elfelejtettem és csak "A Zongoristának" hívtam Roman Polański filmje után, melyben Władysław Szpilman önéletrajzi regényét dolgozta fel, merthogy szerintem még hasonlít is a főszereplő Adrien Brody-ra- biztos vagyok, hogy hallani fogunk még. Nagy zeneszerzői karrier előtt áll.
Ugyanakkor decemberben, Diósdra is kapott egy meghívást a kórus, amire nem kis logisztikai kihívások után, de végül Zoltán el tudta vinni Hannát is. Ott egy templomban énekeltek kabátban, kesztyűben és sálban, amitől olyan igazán adventinek tűnt a koncert.

Hanna sokat furulyázik vagy a karácsonyra kapott dudáján játszik valami ismert dalt. Nem mondom, időnként embert próbáló a gyakorlási fázist hallgatnom. Merthogy Hanna addig nem nyugszik, amíg egy addig csak énekelt dalt el nem tud játszni jól vagy legalábbis élvezhető minőségben. Leül a zongorához és addig pötyög, míg ki nem rajzolódik az ismert dallam. Az sokkal elviselhetőbb. Nekem speciel megunhatatlan a Szamár induló , amit hivatalosan még nem tanult Hanna, de osztálytársától elleste az első két sort, a többit pedig itthon kitalálta. No itt mondtam ki először, hogy lehet, hogy tényleg van érzéke ehhez a hangszerhez. Larisza nénihez mostanában Zoltán kíséri el. Azt tudni kell, hogy Zoltán hiába nagyon okos és tájékozott, zenei műveltsége és hallása egyenlő a nullával. Szóval egy ilyen zongoraóra után, amit Zoltán is végighallgatot- és nézett, egy olyan megható jelenet zajlott le a folyosón, amit nem is tudom, hogy illik -e lejegyeznem. Na jó. Letérdelt alig nyolc éves lánya elé és úgy vallotta be, mennyire csodálja és tiszteli amiért zenél.
Larisza néni egyébként végtelen szeretettel tanítja Hannát, sokszor somolyog, mert Hanna kérdez és csacsog. Zoltánnak azt is elmondta, hogy nem szokványos, ahogy Hanna zongorázik. Az az érdekes benne, hogy kicsi kora ellenére nem nézi az ujjait, nem lefele néz, hanem a kottára összpontosít és úgy zongorázik. Aztán persze megtanulja kotta nélkül is. Nem tudom mennyit kell gyakorolni hivatalosan, tény, hogy Hanna szívesebben játszik bármit, csak ne a kötelező darab, a házi feladat legyen. Bár mostanában némi javulást látok ezen a téren. Például nem menne órára ha nem érezné hogy elég magabiztosan tudja eljátszani a feladott darabokat. Az is tetszik, hogy kérés nélkül, csak úgy kedvtelésből, sőt kikapcsolódásképpen ül oda hangszeréhez és játszik dallamokat. Szóval eddig minden a legnagyobb rendben megy. Aki ismeri Hanna temperamentumát, az nem csodálkozik a két leggyakoribb hibáján: sokszor siet és időnként túl keményen üti szegény zongorát...

A decemberi kis koncerten a szűk férőhely miatt csak egy szülő vehetett részt. Hát persze, hogy Zoltán kísérte el Hannát, aki irtó bátran bemutatkozott majd ugyanilyen magabiztosan eljátszotta rövidke darabját, az Old Mc Donalds-ot.

A legutóbbi órán Larisza néni Zoltán fülébe súgott egy titkot. Szolfézsból Hanna csillagos ötöst kap félévkor. A zongora jegyet még nem tudjuk, de gyanítom az se lesz túl rossz.

Nos, itt tartunk Hanna zenei fejlődésében. Heti háromszori elfoglaltságot jelent ez neki (és nekünk is). Kétszer fél óra a zongoraóra és az első hallásra kicsit soknak tűnő kilencven perces szolfézs. Persze örülök a sikereinek, a jó jegyeknek de megsúgom, sokkal jobban érdekel az, hogy boldogan énekel, hogy szereti a zenét és a zenélést.

Eszter és Noémi is jár zenei foglalkozásra egy Kati nénihez, aki nem ugyanaz, akiről az első bekezdésben írtam de tőle is kisüt a nap. Ő az egymásra épülő, Zenekincs foglalkozásokat tartja Zuglóban. És bizony mi sem bizonyítja jobban, hogy a kicsik élvezik, sőt igénylik a heti egy alkalmas zenei előképzést, hogy már hétfőn megkérdezik, hányat kell aludni a következő csütörtökig. Hogy ők milyen hangszeren fognak tanulni, még nem tudom. Tény, hogy Noéminek egészen különlegesen szép és tiszta hangja van. A legmagasabb hangokat, a legbonyolultabb dalokat is elénekli. El tudjátok képzelni mekkora gyönyörűség, amikor Hanna elkezdi játszani a zongorán a Gaudeamus hodie-t, Noémi pedig, mint egy operaénekes, kecsesen odatámaszkodik a zongora oldalához és a kísérethez énekel?
Eszter is igyekszik és próbálkozik, de azt hiszem a hallását, zenei érzékét apukájától örökölte. Újabb bizonyíték arra, hogy az ikrek (legalábbis az enyémek) nem egyformák, csak egyszerre születtek.