Láz


Túl vagyunk az első igazán ronda betegségen. A már nevében is elég ronda Rota vírust kapta el valahol kicsi Hanna és elég rendesen elbánt vele. Hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat, az egész éjszakai hányást majd az azt követő lázas és álomkóros időszakot és perzse a hasmenést is. Szörnyű volt látni az én izgő mozgó, életvidám kislányomat ennyire bágyadtnak. Pár nap alatt átestünk a nehezén és azóta olyan hatalmas étvággyal eszik, mint még soha.
A hónap vidámabb híre viszont az, hogy Hannát felvették az óvodába, ami ahogy elnézem a körülöttem élő anyukákat igazán nagy eredmény és legalább annyira kell örülni neki, minthacsak valamelyik menő egyetemre nyert volna felvételit. Mivel december végi, majd januárban kezdődik az új fejezet kis életében, addig bizony még a szobatisztaságot kell mesterfokra csiszolni. Naptárunkba jó előre beírtuk, hogy szülői értekezlet lesz.
Kedvenc játéka még mindig a puzzle illetve a babája gondozása, pelenkázása sőt kapaszkodjatok meg..szoptatása is. Aztán szeret buszosat és fagyizósat játszani, megunhatatlanul osztogatja a citromos fagyit és fáradhatatlanul vezeti az általa kinevezett küszöböket bocsánat buszokat, amire nekünk mindig sietve fel kell szállnunk. Boribon meséit kívülről fújja, bámulatos, hogy ilyen hosszú összefőggő szöveget befogad az agya. Szeret magában énekelni, mondókázni illetve ezekből a mesékből idézni.
Közben pedig lázasan (de ezúttal nem igazi lázzal) készül élete nagy fellépésére. Egyik kedves barátunk esküvőjén koszorúslány lesz. A képen éppen a ruhapróba után látható, nézzétek el nekünk, hogy felemás zokniban és kócosan van.. nemsokkal betegsége legnehezebb napjai után.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes