Csak dalok






Zenebölcsibe járunk a kicsikkel keddenként. Már írtam róla, áradoztam a módszerről, technikáról eleget, most sem gondolom másképp. Kati néni remekül végzi dolgát, pörgősen, megtervezetten. A kicsik is és én is nagyon élvezzük és nem mulasztanánk el egyetlen alkalmat sem. Történt azonban, hogy Hanna szintén keddi varázsovijában közös adventi éneklésre invitálták az oda járó csemeték szüleit. Ugyanabban az időben, amikor a kicsikkel a zenebölcsibe lenne a helyünk. És akkor Zoltán azzal a javaslattal állt elő, hogy ha már egyszer úgyis szabadnapot vett ki, ő majd elmegy zenebölcsibe Viviennel (a foglalkozás két embert igényel, mert lovacskázni, nyakba tartani, lóbálni, ütögetni, pörgetni, felemelni nem tudnám kettőjüket), én pedig menjek csak adventi éneklésre Hannával. Kicsit aggódtam, mert apukát én még nem láttam a foglalkozásokon, igaz nem rég óta kezdtük el és tiltva sincs. Tudom,hogy Zoltán nagyon okos, meg tájékozott a világ dolgaiban de nincs mit szépíteni a dolgon,-hallása, ritmusérzéke egyáltalán de egyáltalán nincs neki...
Aztán persze nagyon jól érezték magukat. Örülök, hogy Zoltán aktív résztvevője lehetett a keddi énekléseinknek, hogy tetszett neki, hogy minőségi időt töltött el ikerlányaival. Ezalatt én egy igazi szentélyben, ékszerdobozban énekeltem a varázsovisokkal és szüleikkel. Egy nagy adventi koszorút ültünk körbe és csak énekeltünk, énekeltünk. Egyik dalocskát le is jegyzem: Az adventi koszorún 1/2/3/4 kis gyertya ég, költözzön a házunkba csend és békesség.

*******************************************************************************

Legtöbbször ezt a dalt énekeljük az étkezőasztal körül, aminek közepén -Szilvi után szabadon-.. csoportba rendezett gyertyák égnek. Hanna ilyenkor mondja el az ovis karácsonyi ünnepségre betanult verseket és dalokat és nem számít, hogy húszadszorra hallom, akkor is meghatódom. Ha pedig elégedetlen lennék, elszavalja még a többiek versszakait is, merthogy titokban azokat is mind megtanulta. Eszti általában rohan a szobába a triangulumért és a dobocskáért, Noncsi pedig Hannát próbálja utánozni. Eljátsszuk az ég a gyertya ég című dalt is aztán elfújjuk a gyertyákat.
Én pedig elképzelem, hogy lányaim egyszer majd mind fognak valamilyen hangszeren játszani ha nem is konzervatóriumi szinten de annyira igen, hogy mindig legyenek közös karácsonyi zenélések. Valaha hegedültem ..pár év múlva a karmester szerepet vagy az alt szólamot vállalom.

És egy kis reklám: A zenebölcsis foglalkozásba bárki betekintést nyerhet, merthogy megjelent Szedlacsek Katalin második kötete, a Kerekecske gombocska 2. (http://www.zeneovi.hu ) Ebben a könyvben egy nagy csokorra való található az ott tanult és tanulandó dalokból, képekkel illusztrálva. Nagyon szeretjük itthon lapozgatni és Hannával kiegészülve négyesben újra és újra eljátszani a benne lévő mondókákat, énekeket. Van csörgőnk, rumbatökünk, triangulumunk, kisdobunk és más gyerek kezekbe való hangszerünk. Bevallom azért is vettem belőle egy kötetet, hogy majd gyerekeim is ezekkel a dalokkal kényeztessék az ő gyerekeiket, az én unokáimat.

Másodszorra pörgetem előre az időt gondolataimban. Nem siettetem de eszembe jut, hogy nagyon hamar felnőnek. Én remélem, hogy többszörös nagymama leszek és az unokákat is tudom majd lóbálni, ringatni, csiklandozni, hintáztatni, lovacskáztatni, pörgetni, nyakamba és hátamra venni, ahogy most a sajátjaimmal Kati néni zenebölcsijében.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes