Ötlevelű lóhere




Rég hallottam Hannát ennyire zokogni. Hüppögve sírt, teljesen kikelt magából.
Bevallom az elején nem is sajnáltam szegénykét, hanem azokat a szörnyűséges mondatokat ismételtem neki, amiket már én is utáltam kislány koromban, hogy "Magának köszönheti" meg azt is, hogy "Vessen magára!"

Később persze ölbe vettem, vígasztaltam, összebújva sirattuk a különlegességet, amire nem vigyázott eléggé. Persze addigra már magam is elhittem, hogy semmi nem történik véletlenül és igenis figyelni kell néha a misztikusnak tűnő jelekre.


-Anya, anya! Találtam egy ötlevelű lóherét!- szaladt hozzám Hanna.
Sandán néztem rá, azt hittem megint csak lóvá akar tenni a lóherével, mert szokott, már máskor is előfordult, hogy csak huncutkodott vagy mondjuk ki nyíltan, átvert.
Kezembe vettem, forgattam és azt néztem hol ragaszthatta rá a plusz egy levelet, milyen technikát alakalmazott, hogy ilyen élethűre sikeredett az ötlevelű lóhere.
-De hiszen ez igazi, ez tényleg ötlevelű lóhere!- kiáltottam és együtt örültünk a nagy szerencsének. Bizony igazi ritkaságot talált Hanna.
-Holnap beviszem a környezetismeret órára!- csicseregte.
-Rendben, ez jó ötlet, akkor máris vidd be a lakásba és tedd be egy vastag könyvbe, hogy kilapuljon. - ajánlottam.

Három órával később, amikor a kicsikkel a zeneovi foglalkozásáról tértünk haza és az ott tanult dalokat dúdorászva lerúgtam balerinacipőmet, észrevettem, hogy egy zöld foszlány van a talpam alatt. Mi lehet az? Rosszat sejtettem, így mielőtt közelebbről megvizsgáltam volna, megkérdeztem Hannát hová tette végül a becses darabot, a ritkaságot, a különleges lóherét. Nem emlékezett.
-Véletlenül nem a cipőmbe? -kérdeztem, mire ő a homlokára csapott és annyit mondott:
-Jaj, de igen, mert éppen a sportcipőmet vettem fel és biztonságos helyre akartam tenni a lóherét addig és hát a te cipőd éppen ott volt, így abba tettem. Mire felhúztam a saját cipőmet elflejtettem, mert siettem. Jaj mi lett vele?
Megmutattam a foszlányt és nem bírtam megállni, hogy ne vessem oda neki, hogy remélem ezentúl jobban vigyáz majd olyan dolgokra, amelyek értékesek számára.
Iszonyatosan bánatosan kezdett sírni.

Ekkor lépett Zolán a tettek mezejére, hiszen már megszokhattuk, hogy ha baj van ő azonnal ott terem, mint Sam a tűzoltó, rá aztán minden nehéz helyzetben számíthat az ember. Még ilyen ötlevelű lóhere szétszakadása esetében is. Hogy mit csinált? Azonnal beütötte a Google keresőjébe, hogy ötlevelű lóhere és azt is, hogy arborétum, mert ha talált volna olyan helyet, ahol ez tömegesen nő, biztos vagyok benne, hogy azonnal autóba pattant volna és szedett volna Hannával egy csokrot.
Nem talált ilyet. Viszont megtudtuk, hogy az ötlevelű lóhere nem szerencsét jelent, hanem éppen ellenkezőt, nagy szerencsétlenséget, betegséget.

Hanna toporzékolt tovább, hogy ez csak egy babona, emberek által kitalált hülyeségek, ő nem hisz ilyenekben és tovább siratta az összegyűrt, leszakadt levelű lóherét.

Ölbe vettem és ekkor kezdtem neki mesélni arról, hogy én speciel nem hiszek a véletlenekben, hogy szerintem ennek így kellett történnie. Misztikus, hogy mégcsak lefényképezni se tudtam a ritkaságot, mert valami miatt az egyébként pár perce még működő fénylépezőgépem nem reagált a gombnyomásra. Megbeszéltem vele, hogy örülök, hogy nem hisz a babonákban, de azért jó elhitetni magunkkal, hogy jobb, hogy ez lett a vége.

Lassan megnyugodott és megelégedett annyival, hogy majd elmeséli az iskolában Csilla néninek a környezetismeret órán, hogy talált egyszer egy ötlevelű lóherét és hogy mennyire örült neki..

Én meg annak, hogy ilyen vége lett. Mert ma reggel Hanna öt napra egy mesebeli helyre, a Vackor erdei táborba utazott az osztállyal. Márcsak ezért sem hiányzott nekünk ez a betegséget, rosszat jelentő ötlevelű lóhere.

Remélem épen, egészségesen és élményekkel telve tér haza. Az is lehet, hogy a természetbúvárkodás közben talál újabb négylevelűt. Ötlevelűt továbbra se kérek. Most akkor babonás vagyok vagy nem?

You Might Also Like

10 megjegyzés