Apák napja, apák gyöngye



Örülök, hogy Magyarországon egyre nagyobb hírverést kap az apák napja ünnep. Kicsit utána is néztem, hogy kinek köszönhetjük, hogy az apákról is megemlékezünk, bár nem volt kétségem affelől, hogy Amerikából származik ez is, akárcsak a Halloween vagy Valentin nap, amely azért bevallom kevésbé hoz lázba. A Wikipédia ezt írja róla:

"Amerikában a Crestonban Washingtonban született Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, a háborús veterán William Jackson Smart egyedül nevelte fel hat gyermekét. A hölgynek az adta meg a kellő önbizalmat, mikor Anna Jarvis megalapította az anyák napját. Az apák napjának eredeti tervezett dátuma június 5., édesapja halálának évfordulója lett volna, de nem volt elég idő megbeszélni a részleteket a szervezőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották, és tartják ma is. Az első apák napja 1910. június 19-én volt Spokane-ben."

Szóval a legtöbb országban június harmadik vasárnapján tartják, de azt olvastam, hogy a katolikusok inkább márciusban József napon. Mindegy mikor, a lényeg, hogy megérdemlik ők is, hogy egy napig körülöttük forogjon a világ, nehogy már csak mi anyukák potyogtassuk a könnyeinket a meghatottságtól az óvodákban, iskolákban. "Mivel a boldog és kiegyensúlyozott gyermekkorhoz az apákkal való közös élmények is hozzátartoznak, fontos, hogy a családdal szorosan együtt élő közösségek, így az óvodák is beépítsék nevelési programjukba a nap megünneplését"-írta az egyik ajánló...

Idén is, akárcsak az elmúlt években ( rá lehet keresni a blogban) közösen próbáltuk kitalálni mivel lepjük meg Zoltánt. Az apaábrázolós rajzok bár mindig nagyon bájosak és viccesek, már kicsit unalmasnak tűntek a lányoknak, ahogyan a puszira és más kényeztetésre beváltható kuponok is. Ekkor jutott eszembe, hogy van nekem valahol egy luxus hotelből származó ágyba kérem a reggelit megrendelő lapom. Gyorsan megnéztem szerepel -e benne olyan étel vagy ital, amit nem tudnék elkészíteni de szerencsére csak olyasmit találtam a listán, amit én is össze tudok dobni a gyerekekkel. Így aztán a nagy napon négyen lelopóztunk a konyhába és elkészítettük Zoltán öt csillagos reggelijét, nagyon nagyon ügyelve a részletekre. Noémi például kiment a kertbe, hogy pár szál levendulát tehessünk egy kis vázába, Hanna az eperlekváromat kanalazta át egy szintén valamelyik hotelből származó piciny üvegbe, Eszter a sonkás tükörtojást tesztelte, hogy elég finom -e... Rajzok is születtek végül, amelyeket egy nagy borítékba tettünk be, amire Hanna ráírta, hogy Elnöki Lakosztály és hogy Zoltán részére.
Bekopogtunk és boldog apák napja kiáltásokkal telepedtnk le mellé, ahol végignéztük hogyan fogyasztja el a reggelit. Gyorsan kiszámoltattam vele, hogy mennyibe került volna mindez a megrendelő lapon feltűntetett ár szerint, aminek eredményén aztán jót nevettünk, annyira irreálisnak tűnt. A rajzoknak is nagyon örült de annak még jobban, hogy a köszöntő után még hagytuk kicsit aludni.





nem sokáig egyébként, mert a Zöld Pardon-ba igyekeztünk ígéretes apák napi rendezvényre. A Zöld Pardon nevét mostanában sokat lehet hallani, ez is egy újabb olyan hely, amelyet a bezárás fenyeget, mert a helyi polgármester egy országzászlót tenne a helyére, mert valami miatt csípi a szemét a szórakozóhely megléte.
Az apák napi mókát egyébként a Jó- Lét alapítvány szervezte és apa-gyerek pszichodráma-foglalkozás, kedvenc mesék felolvasása, párkapcsolati grafológia és tombola színesítette programjukat. Az esemény elsődleges célja a beharangozó szerint nem más, minthogy felhívják a figyelmet a szülők egyenrangú szerepére, a szülői felelősségvállalás fontosságára, a szerepek egyenlőbb megosztására. Azt is írták, hogy szerintük a boldog és kiegyensúlyozott gyermekkorhoz az apákkal való közös élmények is hozzátartoznak. Mivel mi is pont így gondoljuk, nem sokat gondolkodtunk azon, hogy elmenjünk a Petőfi Híd budai hídfőjéhez.

Amíg a lányok csodás nemez tulipánt készítettek nagy türelemmel és szappanos kézzel, addig mi Zoltánnal az íráselemző hölgyhöz sétáltunk, ahol ő külön-külön kielemezte rajzunkat majd betűinket és arra a következtetésre jutott, hogy ha esetleg elő is fordulnak nézeteltérések, problémák, minket az Isten is egymásnak teremtett, remekül kiegészítjük egymást. Felhívta a figyelmünket a kritikus pontokra és zavarbaejtően pontos jellemzést adott saját magunkról mindkettőnknek...

Közben különböző TV csatornák stábjai tűntek fel és a Magyar Narancs egyik újságírója is, akik persze azonnal kinézték maguknak Zoltánt, mint ideális riportalanyt és pár szó erejéig az orra alá dugták mikrofonjaikat, aminek eredményét aznap este a híradóban viszontláthatták azok, akik éppen a TV előtt ültek akkor. (mi csak később, mivel továbbra sincs tévénk...)

Remekül éreztük magunkat, a lányok verset mondtak a színpadon, rajzoltak, jelmezbe öltöztek, ettünk és ittunk is, majd következett az apáknak szóló vetélkedő,amely egy tesztlap kitöltésével kezdődött, majd jópofa játékos feladatok megoldásával folytatódott. Az eredményhirdetés alatt elnéztem Hannát, aki kezét toördelve izgult, hogy az ő apukája nevét mondja be a műsorvezető és hát Zoltán nem okozott csalódást neki, mert bizony az APÁK GYÖNGYE címet neki adományozták, amelynek kézzelfogható bizonyítéka, oklevél formában az előszobában emlékeztet bennünket minden nap arra, hogy mostantól ez a megszólítás jár neki, még akkor is ha mosogatásra, porszívózásra, teregetésre, takarításra saját érdekemben inkább nem kérem meg őt. De hiszen nem is ettől jó apuka ő. Sokkal inkább a rengeteg minőségi időtől, amit gyerekeivel tölt.

You Might Also Like

7 megjegyzés

  1. Gratulálok Zoltánnak, az elismerő címért, és persze ez neki nem jött volna létre, ha nem vagytok TI lányok!:)

    Azért megnyugvással konstatáltam, hogy az én Tiborom is egy apák gyöngye, mert ő rendszeresen mosogat, időnként még porszívózik és előfordul, hogy kitereget. Mindezt azért, hogy azt a bizonyos minőségi időt együtt töltsük mindannyian.
    puszi
    Glória

    VálaszTörlés
  2. Ja kérem, akinek van hozzá érzéke az segítsen is a ház asszonyának. Nekem nagyobb segítség - és a minőségi időre is hamarbb sor kerül ha mást csinál helyette. De azért ő a szemét ill. kukafelelős nálunk bár időnként azzal fenyegetem, hogy leváltom. Az a baj, hogy nem nagyon ijed meg tőle..

    Ági

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ugyes egy apuka.Nagyon jo kis meglepit talaltatok ki neki,a csajok gondolom imadtak kenyeztetni az apjukat.Ngayon jol kitalaltatok az mar biztos.puszika

    VálaszTörlés
  4. Gratulálunk Zoltánnak, és nektek, hogy ilyen emlékezetes napot szerveztetek neki!
    Ildikó

    VálaszTörlés
  5. Atya világ! Katolikus vagyok és nem tudtam. Pedig ráadásul a nevem napja. Na, ....
    Nektek viszont gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok!
    Hanna hogy nagylányosodik, az utolsó képen azok a hosszú, kecses lábak, pár év múlva hessegetheted el az udvarlókat Ágikám... :)

    VálaszTörlés
  7. Zoltánnak gratulálunk!Igazán megérdemli ezt a címet!

    Neked és a lányoknak is külön gratula,hogy ilyen fenséges reggelivel és közös programmal leptétek meg!

    Szuperek vagytok!!

    Puszillak és jó éjt nektek!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes