Idei jelmezötleteink: karácsonyfa és rózsaszál

Örülök, hogy tündér- és királylány jelmez helyett megint valami szokatlanabb maskarában vonulnak fel a lányok farsangon. Eszter már elég régen kitalálta, hogy karácsonyfa szeretne lenni. Többször szóba került a "Minek öltözzek be farsangon?" téma és ő kitartott eredeti elképzelése mellett, hogy KARÁCSONYFA. Nem tudom hogyan pattant ki a fejéből az ötlet de rémlik, hogy egyszer, amikor a ruhásszekrényben tartottam a féléves szanálást és a kezembe került egy zöld bársony ruhácska, amelyiket soha semelyik lányom nem akart viselni, Eszter azt mondta, hogy jó lesz majd karácsonyfa jelmeznek. Azt hiszem így kezdődött. Szerintem irtó eredeti ötlet így máris azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet a legegyszerűbben és nagyszerűbben kivitelezni a jelmezt. Mivel a varrással hadilábon állok, anyukámat kértem meg, hogy erősítse fel az arany girlandot a ruha elejére. Törésmentes gömböket és díszeket akasztottam a bársony ruhára, de csak az elejére, hogy azért le tudjon ülni Eszter a buli alatt és után. Textilműves barátnőmtől, Maritól kaptam három gyönyörű szaloncukrot, azt tettük a ruhára, bár lehet, hogy kiegészítem pár szem igazival is, hagy örüljenek az ovistársak, aztán akár fel is falhatják Esztit az édességet. Fejére koszorú alakban összesodort fenyőgirland került. Nem kell megijedni, nem szúr, ez egy olyan selymesebb változatból készült. Végezetül egy cipősdobozt csomagoltunk be szépen, ezt fogja Eszter majd a hóna alatt, amikor végigvonul jelmezében a csoport előtt. Barna harisnyanadrág és cipő lesz rajta. Egyébként Eszternek van a legjobb érzéke a különleges jelmezek kigondolásában. A régi olvasók talán még emlékeznek rá, hogy kiscsoportban napocska jelmezt viselt. Sárga nylon zacskókból, kartonpapírból, sárga neccharisnyában és napszemüvegben pózolt akkor. Emlékezetes volt.
Noémi tündér jelmezt szeretett volna. Úgy két percig. Merthogy Eszter és Hanna olyan erővel kezték el mondogatni neki, hogy "Jaj az uncsi", "Jaj ne már", "Jaj te leszel a százharmincadik tündér az oviban" típusú mondatokat, hogy szegény azonnal segítségért jött hozzám. Hamar megértettem, hogy Noémi igazából csak azért gondolta, hogy tündér lesz, mert a gyönyörűséges rózsás ruháját szerette volna viselni a maszakbálon. Hát akkor ehhez találjunk ki valamit és a homlokomra csaptam... A ruhát három kis rózsa díszíti, Noémi pedig a baba arcával úgy minden nélkül is olyan, mint egy rózsaszál, hát legyen rózsaszál vagy rózsatündér vagy rózsa vagy Rózsika-majd eldönti ő. Nagyon-nagyon boldog volt. 100 forintos boltban vettem egy csokor műrózsát, ezt szedtem szét és erősítettem fel egy hajráfra, további műrózsákból pedig gyűrűt és nyakláncot készítettem. Ha lesz erőm, akkor dekorgumiból még gyerekbiztos, azaz szúrásmentes töviseket is gyártok a karjaira. Természetesen zöld harisnyanadrágban lesz és locsolok rá egy kis eredeti bolgár rózsavizet.
Szóval a jövő héten egy karácsonyfa és egy rózsaszál lép be az óvoda Csigabiga csoportjának ajtaján. Sajnos szülők nem vehetnek részt az eseményen. Hanna farsangján viszont nagyon is, hiszen Country tánccal is készülnek. Az ő jelmezéről majd külön posztban számolok be.

You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. De jó, de jó, hogy nem hercegnők, és királylányok lettek.
    Nagyon bájosak!
    Eszter jelmezéhez még az időjárás is passzol!:-)

    Glória

    Ui: pénteken 1/2 2-re gyertek. 2kor már a díszteremben vonulnak fel!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon otletes a jelmezetek, irtora cukik a lanyok,Szabina hotunder lesz,meg nagyon gondolkodom azon hogy csinaljam a jelmezet de mar van otletem ra.puszika

    VálaszTörlés
  3. Nagyon eredetiek lettek /már megint/ a csajok.
    Nagyon tetszik a kivitelezés is...
    :)))
    A zöld ruhát simán eltudod majd passzolni a Vaterán ha kinőttétek! Ettől tökéletesebb karácsonyfa jelmezt még nem láttam!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon-nagyon helyesek a lányok!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek (mindhárman)!!!:)))))))) És nagyon ötletesek a jelmezek!:)
    És most már nálunk is szülők nélküli farsang lesz.:(((((((((( El is ment a kedvem az egésztől. Azért mégsem szeretném, hogy Kriszta utolsó ovis farsangja ne legyen jó neki, úgyhogy most már belenyugodtam az óvónők döntésébe.

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes