Hanna túlhordott gyerek. Hivatalosan december 26-án vagy 27-én kellett volna megszületnie de már akkor is makacs, akaratos volt és csak 29-én jött a világra, jól elnyújtva a születés minden pillanatát. Volt ideje magára tekerni a köldökzsinórt, megadva ezzel nekem és az orvosoknak a kegyelemdöfést, melynek során végül császármetszés segítségével látta meg a napvilágot. Szerencsére nem éltem meg traumaként, nem éreztem magamat kevesebbnek, szerencsétlenebbnek azoknál, akik úgymond megszülték a gyermeküket. Egészséges volt, jó nagy hanggal és gyönyörű. Nekem csak ez számított.

Sőt, utólag belátom, hálásnak kell lennem az időzítésért neki, hiszen a karácsonyi készülődés és forgatag közben ugyanis extra nehéz lenne még egy szülinapi bulit is lebonyolítani és egyébként sem különülnének el olyan jól az ünnepek. Így is jó közel van egymáshoz a két várva várt ünnep, a karácsony és a születésnap és gyakran figyelmeztetem magamat, hogy vigyázat, el ne felejtsem Hanna születésnapját és azt, hogy kellően megadjuk a módját annak, hogy megünnepeljük őt.



Idén éppen tizedszerre.


Úgyhogy mindenképpen szerettem volna különlegessé, emlékezetessé tenni neki a napját. Végigpörgettem Hanna eddigi életének fontosabb állomásait. Gondolatban megköszöntem annak a sok embernek a közreműködését, segítségét, akik valamilyen formában értéket tettek hozzá Hanna életéhez. Hálás voltam a bölcsődei gondozónak Márta néninek, az óvónéniknek, a legkedvesebb ovis társaknak, a családi fotósunknak, a Varázsműhely dolgozóinak, a Hanna által látogatott tanfolyamok oktatóinak, a rokonoknak, a barátoknak. És akkor beugrott, hogy mi lenne ha tőlük érkezne sok-sok üdvözlet, méghozzá kézzel fogható formában, igazi,postaládába érkező képeslapon. Sokszor írtam már, hogy nagyon szeretek képeslapot kapni és írni is. Minden utazásunk során nagy gonddal választjuk ki a feladásra szánt lapokat és karácsonykor is igyekszünk saját készítésűvel kedveskedni.

Szóval azt szerettem volna hogy Hanna születésnapja környékén minden nap potyogtak volna a képeslapok a postaládába. Magam előtt láttam a boldogságtól csillogó barna szemét és azt, hogy nem tudja elképzelni, hogy ez a sok kedves ismerős honnan tudja, hogy 10 éves lett és azonnal a tettek mezejére léptem.
A facebook ismét bebizonyította, hogy azért hasznos, értelmes dolgokra is jó ugyanis segítségével játszi könnyedséggel írhattam levelet mindenkinek, akitől képeslapírós szívességet kértem. Volt azért néhány cím, ahová személyesen mentem el a szokatlan kéréssel és volt, hogy telefonon kértem segítséget.
Nos, magam se gondoltam volna, hogy ennyire pozitívan fogadták majdnem mindannyian a kérésemet, hogy ennyire sok lap landolt a postaládában Hanna nevére címezve. Azért vagyok különösen hálás minden egyes lap feladójának, mert az idejüket, energiájukat áldozták a cél érdekében, ráadásul a karácsonyi forgatag kellős közepén, amikor egyébként is mindenkinek sok dolga van.


Hanna a szobájának íves falára kifeszített egy kötelet és arra csíptette fel a képeslapokat. Amikor kérdeztem tőle meddig fogja ott tartani őket, csak annyit mondott: örökre, ami azért elárulja milyen nagy becsben tartja őket.
Volt, amelyiken életbölcsesség szerepel, volt amelyiken idézet, volt olyan, ami fotót, volt olyan is, amelyiken csak egy pár kedves Hannával kapcsolatos mondat szerepelt. Mindegyiken éreztük, hogy szívből jött és volt olyan is, amelyik nagyon messziről érkezett.


Szóval nagyszerűen sikerült a meglepetés. Köszönöm, köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne. És képzeljétek! Hanna nem sejtette, hogy az én kezem van benne. Ő komolyan azt hitte, hogy köztudott, hogy december 29-én 10 éves lett.
Óvatosan, hogy ne romboljam le teljesen az illúziót, elmondtam neki, hogy azért nem egészen így történt és nagy sóhajtások közepette magamhoz öleltem, hiszen hiába 10 éves az én nagylányom, azért még aranyosan, édesen, bájosan naiv gyerek.


A következő részben beszámolok arról hogyan ünnepeltünk egész nap és egész éjjel. 