Szarvasi kirucc'




A tavaszi szünet első napjára egynapos autós kiruccanást terveztünk. Sokáig böngésztem a netet, hogy megfelelő úticélt találjak, olyat ami mind a három lányunknak (és Zoltánnak is) tetszeni fog, mert bizony ez egyre nehezebb feladat..
Végül Szarvasra szavaztunk, mert ott van ugye az Arborétum, ami mondjuk kevésbé hozza lázba a kiskorúakat ám a mellette elterülő Mini Magyarország makettpark annál inkább.



A mesebeli, faragott fa kapun át lehet belépni az Arborétumba és itt lehet megváltani a jegyeket. Kaptunk térképet és remekül megszerkeszettt információs anyagot. Ottlétünkkor már javában dolgoztak a park téli álomból való felébresztésén az ott dolgozók. Nyírták a füvet, gaztalanítottak így nem csoda, hogy az egész gondozott és szép arcát mutatta. Kis ösvényeken lehet eljutni a történelmi Magyarország építészeti remekeihez ahol aztán egy információs tábla 3 nyelven összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat és az épülethez tartozó érdekességeket. Bizonyos épületeknél egy gomb megnyomásával az épülethez kapcsolódó hangeffektusokat is kelthetünk. A Jáki templomnál gregorián ének csendül fel, az Operaházból a Háry János dallama hallatszik, az Esztergomi Bazilikánál Mindszenthy bíboros beszéde hangzik el, hogy csak pár példát említsek. A táblán persze ezt is elmagyarázzák ahogyan azt is megmutatják, hogy milyen arányban kicsinyítették le az adott épületet. Bárki is szerkesztette, írta a szöveget nagyon szép munkát végzett. Gyerekbarát, közérthető, pont megfelelő hosszúságú és kellően informatív.





Gombnyomással indítható el a kisvonat is ami még élethűbbé teszi az mekettvárost és nem bánnánk ha saját magunkat is legyárthatnánk méretarányosan miniben és leülhetnénk a tündéri vasútállomás padjára.

A történelmi Magyarország vagy ha jobban tetszik nagy-Magyarország épületeit is jobban megismerhetjük anélkül, hogy átlépnénk a határt. Jó alkalom kiválasztani a következő útcélt. Például nagy kedvünk lenne megnézni a Felvidéken Árva várát vagy a Lőcsei Városházát megnézni igazi nagy pompájában.
Ott van Déva vára, ahová nem is olyan régen Kőműves Kelemen expresszel utaztunk Zoltánnal vagy az igazi Vajdahunyad vára amit szintén láttunk, de megtaláltuk a Segesvári tornyot is ahol már a lányokkal jártunk.

És itt volt a lehetőség, hogy a lányoknak meséljünk arról hogyan lehetséges, hogy a környező országokban ennyi magyar él, mitől lett ilyen kicsiny az országunk és hogy kerültek a magyar építészeti remekek a határon túlra, hogy milyen ostoba háború kellett mindehhez és még ami eszünkbe jutott.

A történelmi Magyarország közepén, Szarvason voltunk. Szinte kötelező mesélni a szlovákiai és erdélyi magyarokról meg persze az ott lévő várakról és más szépséges épületekről amelyek egyetlen tollvonással lettek Magyarországon kívüliek. Hanna társadalomismeret órán már tanult erről de a kicsik csak most értették meg mit keresnek magyarok Szlovákiában, Szerbiában, Kárpátalján vagy Erdélyben.







A parkot többször is körbesétáltuk már csak azért is, mert kitaláltam, hogy a végén valami jelképes ajándékért kvízt rendezek a lányoknak ezzel is ösztönözve őket az új információk beszippantására. Általában partnerek is ebben és jól szokott sikerülni de sajnos nem mindig. Van amikor elfajul és kiabálásba, sértődésbe torkollik...


A kijáratnál mindenki elmondta melyik 3 épület tetszett a legjobban és persze indoklást is kellett adni. Ez az értékelés is amolyan hagyomány minálunk.

Mivel kombinált jegyet váltottunk, az Arborétumban is tettünk egy nagy sétát. A tavasz már ébresztgette a bokrokat, fákat. Itt-ott már kivirágzott egyik-másik így nagyon szép arcát mutatta. A mammutfenyőt kerestük meg legelőször, aztán a kikötőhöz gyalogoltunk el ahol májustól fel lehet szállni egy Holt- Körös menti hajókázásra. Pepi gróf (ez a beceneve Bolza Józsefnek, aki a az arborétumot alapította) igazán szép munkát végzett ahová ha közelebb lenne minden évszakban elugranék egy nagy sétára.
A kijáratnál peckesen sétafikáló pávák búcsúztattak bennünket ám előtte még az Arborétum kertészetében vettünk egy kecskerágót amit azóta el is ültettük a kertünkben található egyetlen szabad területre, hogy ha majd ránézünk emlékezzünk erre a kirándulásra.








Egy gyors ebéddel pihentük ki a fáradalmakat majd újult erővel egy közeli kalandparkba szerettünk volna eljutni de mint megtudtuk a Szarvason lévő kalandpark teljesen bizonytalan nyitvatartással üzemel vagyis inkább nem üzemel. Ugyanez a kedves szállodai recepciós úr ajánlotta figyelmünkbe a Körösvölgyi Állatparkot, ahol az Anna-ligeti tanösvény mentén másfél km-es szakaszon a Nemzeti Parkra jellemző állatvilág egyedeit lehet megnézni. Valóban kár lett volna kihagyni! A lányok megállapították, hogy nagyoon takaros kifutójuk van az állatoknak vagyis jó dolguk lehet. Láttunk nyestkutyát, borzot, dámszarvast, mosómedvét, nyusztot (nem ugyanaz, mint a nyest vagy a nyuszi) és vizi madarakat is. A kicsik pont most vették környezetismeretből a vízparti élőlények tananyagot így felváltva fitogtatták friss tudományukat amikor a tőkésrécékhez értünk ahol az előre megvásárolt eledellel etettük a liliket, barátrécét és a nyári ludat. A 300 éves kocsányos tölgy előtt fejet hajtottunk még főleg, hogy mostanában divat mindenféle projekt miatt kivágni az egyébként egészséges fákat. (Igen. Ligetvédők vagyunk mi is)





A séta után az épületben is megnéztük a kiállítást majd újra kvíz következett ám most helyettem egy számítógép tette fel a kérdéseket. Remek ötlet. Eszter írta vendégkönyvbe de olyan kedveset, szépet és szívhezszólót, hogy az ott lévő amúgy is extra kedves hölgy megajándékozott bennünket egy-egy hűtőmágnessel amik most az íróasztaluk fémtábláján díszlenek.



Jobb időben lehet biciklit vagy kenut bérelni, most épül egy extra különleges játszótér is így biztosak vagyunk abban, hogy visszatérünk ide és élni fogunk a lehetőséggel.

Így viszont, hogy csak egy napra ugrottunk el Szarvasra már csak egy sütizésre futotta az időnkből ám véletenül megint megtaláltuk a város legjobbikát, az Ildikó cukrászdát. Nos, ha Szarvason jártok ez is kihagyhatatlan. Maradt még látnivaló amit most mi kihagytunk úgyhogy biztosan visszakanyarodunk.




You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Kedvet kaptam megnézni! :)

    VálaszTörlés
  2. Ha mentek még, akkor tényleg érdeme kenuzni, nagyon hangulatos! Több éve voltam gyerekek nélkül és én meg szinte csak ezt próbáltam, úgyhogy megint kedvcsinálót írtál...igaz, pár évet még várunk vele, kicsik hozzá, főleg a 2 hónapos ;-)

    Más: talán csak elírás, de a nyuszt az alapszó és ezt lehet még ragozni, tehát nyusztOT láttatok. Bocsánat, csak azért írom le, mert mögötte van a zárójeles magyarázat a többi hasonló nevű állattól való megkülönböztetésre, akkor viszont már legyen ez is jól leírva :-)

    VálaszTörlés
  3. Kedves MJ! Akkor sikerült jól megírnom. :-))

    Adibaba! Köszönöm, hogy szóltál, javítottam az elírást. Sokszor nagyon kapkodva írok de azért igyekszem átnézni. Az, hogy észrevetted a nyusztot, azt mutatja valóban és figyelmesen elolvasod amit írok. :-)) Szóval köszönöm.

    Kenuzástól kicsit én tartok az esetleges beleborulás miatt de szerintem legyőzöm majd a félelmemet és belevágunk ha újra arra járunk.

    Ági

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes