3 nap, 3 ország

Pozsonyban



Az ide nyár eddig úgy alakult, hogy három külföldi daytrip (értsd egy napos kiruccanás) fért már bele. Két utazásban én nem vettem részt, mert  az egyik a repülőteres múltam miatt nem annyira hozott lázba, a másik esetében pedig úgy éreztem nem bírtam volna  tartani a  Zoltán és a lányok által diktált tempót és inkább az itthoni szabadságra szavaztam. 


IRÁNY FRANKFURT!

Az első ilyen villám kiruccanás Frankfurtba vezetett,  de most nem a városnézés volt az elsődleges cél vele, hanem Európa negyedik legforgalmasabb repülőterének tanulmányozása, az abban lévő boltokban való bámészkodás, kávézgatás. Furcsán hangzik? Pedig nem az. A németeknek biztosan nem az, hiszen reptérlátogató programra is lehetet jelentkezni, aminek keretén belül a kulisszák mögé is betekintést nyerhet az, akit érdekel a repülés. Zoltán mindent megszervezett, először is olcsón talált repülőjegyet, aztán ügyesen regisztrált a reptérnéző programra, kávé kuponokat töltött le. És hihetetlen, de tényleg el tudtak tölteni egy teljes napot a repülőtéren, ahol az eligazodást olyan magas szintre fejlesztették, hogy bátran el merném engedni őket (na jó először csak Hannát) egyedül repülővel. Kiszámolták, hogy 14 km-t gyalogoltak és elmesélték, hogy még egy dolgozói tüntetésbe is belebotlottak. Érdekesség még az is, hogy odafelé és visszafelé is ugyanazzal a sráccal együtt utaztak, aki szintén csak egy napra ugrott ki Franfkfurtba, mert imádja a repülőket fotózni és hát a frankfurti reptér ideális erre (is). 




Egész nap küldték nekem az életképeket így szinte velük együtt éltem át az élményeket. És bár sokszor repültek már életükben, még mindig nagyon szeretik az utazásnak ezt a részét, így már csak ezért is megérte. Hoztak nekem ajándékot is, méghozzá olyat, amiben nagyon sok gondolat van, nem csak egy polcról sebtiben lekapott csokit. Tudják ugyanis, hogy rajongok a fémdobozos kiszerelésű bármiért,  de legfőképpen a fémdobozba csomagolt csokiért így választottak nekem egy olyat, amin egy szerintük  rám hasonlító légikisasszony mosolyog. Mondanom se kell mennyire örültem neki és bár sokszor van olyan, hogy a doboz értékesebb, mint a benne lévő tartalom, ezúttal a csokoládé életem egyik legfinomabbja volt.


Az a bizonyos csoki , fémdobozban



IRÁNY MILÁNÓ!

A második kiruccanást a csodás Milánóba szervezte Zoltán a lányoknak és azt találtuk ki, hogy ha már  én "jódolgomban" úgy döntöttem, hogy most inkább nem tartok velük, akkor vigyék magukkal az unokatestvérüket, bátyám nagylányát, Nórit. A lányok majd kiugrottak a bőrükből örömükben és Nóri is azonnal elcserélte a kávézóban a műszakját, hogy útitársuk legyen. Milánóba is olcsóbb volt  a repülőjegy, mint a Budapest-Debrecen vonatra...  Hajnalok hajnalán indultak és késő éjjel értek haza vagyis tényleg csak rajtuk múlt, hogy mit pakoltak bele a napba.  Zoltán bérelt autót és bár sosem szokott (az én rosszallásomat figyelmen kívül hagyva) biztosítást kötni a bérelt járgányokra,  az olasz vezetési stílust ismerve, Milánóban úgy érezte, hogy lehet, hogy nem árt.  (Noémi a nap végén, amikor sértetlenül leadták az autót meg is jegyezte, hogy micsoda pazarlás volt..) Szóval, így saját autóval nem volt nehéz dolguk a Comói tóhoz érkezniük, ahol páratlan kilátás mellett fogyasztották el egy hangulatos kávézóban bőséges reggelijüket és ahol megitták első olasz kávéjukat. Itt nagyon sokat fényképeztek és amikor itthon kérdeztem, hogy mi tetszett a legeslegeslegjobban az egy napos kirándulásból, akkor mind a négyen (plusz Zoltán is) a Comói tó látványát emelték ki, szóval ide lehet, hogy egyszer nekem is el kéne ugrani. 



A tótól egyenesen a Dómhoz vették az irányt, dugódíjat fizettek, parkolót kerestek, majd az előre megváltott jegyükkel a Dóm tetejéről csodálták a milánói forgatagot. Elmesélték, hogy  a templomba a túl lenge öltözetben érkezőknek 5 Euróért egy köpenyt kell vásárolniuk és Hanna nem ment át a rostán, így venniük kellett egyet, amit aztán átadtak a kijáratnál egy szintén túl lengén öltözött lánynak, aki boldog lehetett, mert spórolt egy kis pénzt, a lányoknak pedig megvolt a napi jótékonysági akciójuk. 



A Duomo tetején





Érdekes, hogy se a kicsik, se Hanna nem emlékezett a 9 évvel ezelőtti milánói utazásunkra pedig az nem is egy napos volt. Na jó, a Gardaland vidámparkra egy kicsit, de pl. az Utolsó vacsorára nem nagyon.  Ezek most kimaradtak egyébként Inkább a Milánó szalonjának nevezett Galleria Vittorio Emanule-ben andalogtak, ahol a méregdrága boltok kirakatait nézték szörnyülködve és persze megfordultak a híres bika mozaik heréjén is. A turista verzió szerint jobb sarokkal háromszor kell fordulni az óra járásával ellentétes irányba, állítólag ők is így tettek. 
A kiruccanást a  hangulatos, nyüzsgő negyedben, a Navigliban zárták,  egy ahol a csatornák mentén éttermek, kávézók, bárok, üzletek helyezkednek el. és ahol Milánó egy teljesen másik, és igencsak érdekes arca elevenedik meg. Itt vacsoráztak, aztán siettek a repülőtérre, ahol felszállás után azonnal elaludtak. Noémi mesélte, hogy a légi utaskísérő érintésére ébredt fel vagyis tényleg elfáradtak a sok élménybe.



IRÁNY POZSONY!

A harmadik kiruccanást autóval ejtettük meg és az én fejemből pattant ki az ötlet, mert tudtam, hogy Pozsony óvárosa kicsi, de élettel teli így tökéletes választás egy egy napos városnézésre.  Igaz, eredetileg a szlovákok új büszkeségét a lombkorona sétányt szerettem volna megnézni amiről valami miatt azt gondoltam Pozsonytól csak egy ugrásra van. Induláskor szembesített Zoltán a valósággal, hogy azért az nem egy ugrás és közelebb van Krakkóhoz, mint Pozsonyhoz, szóval döntsem el mit akarok. Mondtam, hogy Pozsony is tartogat sok szépséget és igaz, hogy nem olyan régen jártunk ott a kicsikkel, egészen pontosan Mária Terézia újrakoronázási ünnepségén ráadásul különleges MÁV nosztalgia vonattal de akkor is tetszett, úgyhogy érdemes ismételni. 

A két és fél órás autóút arra volt elég, hogy a lányok fejébe tömjek egy két alap tudnivalót Szlovákiáról. Például, hogy ott már 2004 óta Euróval fizetnek és a fővárosban csak 500.000 ember él viszont 3 ország határánál fekszik és irtó közel van Bécshez. Egy kis töri is belefért vagyis, hogy több évszázadon keresztül a magyarországi török invázió idején Pozsony átvette a magyar főváros szerepét is. Itt volt  a székhelye a   Magyar országgyűlésnek és több központi hivatalnak, és 1563 és 1830 között a városban 11 magyar királyt és 8 királyi hitvest koronáztak meg. (amiből az egyiket ahogy írtam, újrajátszva láthattuk) 



Csodálkoztam, hogy csak nehézségek árán találtunk parkolót, (persze mi ez Milánóhoz képest)  mert a legtöbb foglalt/bérelt, de végül sikerült és nem is messze a kiindulási ponttól a Mihály kaputól. Azonnal magával ragadt bennünket a kis ékszerdoboz, a macskaköves utcák és a trendi kávézók, boltok hangulata. Abba a híres cukorka boltba is betértünk, ahol üvegfalon át nézheted hogyan készül a kézműves nyalóka (a nevét elfelejtettem) és persze vásárfiát is vettünk. 





Pozsony híres a zsáner szobrairól, ami mellett turisták százai tolonganak mindig és amelyekről az igazi művészek azt mondják, hogy giccs és semmi értéke nincs. Lehet, de mosolyt csalnak az emberek arcára és a várost is hozzá kötik, úgyhogy nem olyan nagy baj, hogy vannak, sőt én kifejezetten rajongok értük.  Az egyik leghíresebb a csatornából kikönyökölő munkás, akinek a sisakja vakítóan fényes a fotóra beálló turisták tenyerétől. 







Híres még a megkövült pékinas is, a közelben álló Schöner Náci, aki állítólag a  pozsonyi utca valós alakja volt. Nem is olyan régen, egy különös figura a város utcáin sétálva,virággal ajándékozta meg az arra járó hölgyeket. (Kicsit olyan lehetett mint a  mi Füttyös Gyurink) 



Aztán ott van egy nagy Andersen szobor is, amit először nem értettem mit keres az egyébként eszméletlen hangulatos Copacabana  járdájához hasonlóan leburkolt sétányon, így rákerestem és megtudtam, hogy az író pozsonyi látogatásának emlékére készült a mű. Naplójában bejegyzést is készített a látogatásról és azt írta: Pozsony gyönyörű város, szépek a lányok és jó a bor. 


Pozsony egyszerűen a tökéletes méretű város a gyalogos közlekedéshez. Igazából majdnem minden fontos látnivaló egy kilométer sugarú körben található. Mi most a belvároson kívül az UFO tornyot és a Várat szerettük volna megnézni de előtte a Duna partján egy kellemes kis vendéglőben, az Au-caféban megebédeltünk, ahol szemmel láthatóan helyi családok ebédeltek, ünnepeltek, beszélgettek vagyis nagyon nem turistás helyet találtunk. 

Innen tényleg csak pár lépésre volt Pozsony egyik jelképe az UFO Torony, amihez megváltottuk a belépőket, majd a híd ferde lábába beépített lift felrepített bennünket a tetejére, ahonnan még pár lépcsőfok vezetett fel az enyhén mozgó kilengő kilátó részhez.  Ugyan majdnem lefújta a fejünket a szél de csodálatos kilátás nyílt a városra, annak is az egyik felére, ugyanis a Duna bal partján Közép-Európa legnagyobb lakótelepe éktelenkedik, bár a tömbrehabilitáció amit én csak ráncfelvarrásnak hívok, azért sokat javít(ott)  az összképen. 

Az UFO toronyról azt kell tudni, hogy büszke tagja a Világ Nagy Tornyai közösségnek. Ők a legkisebbek a nagy tornyok között a maguk 95 méterével és így is reklámozzák magukat: "a legkisebb a legnagyobbak között."




Természetesen étterem is van a kilátóban, aki a nem olcsó menüből választ annak ingyenes a kilátás, aki nem, annak 10 illetve 5 Euróba kerül de szerintem ezt kár lenne kihagyni. Az étterem mosdójába azért bementünk, Zoltán elmesélése alapján a férfi piszoár egészen kreatív módon van kialakítva. A női mosdóból is csodás a kilátás, nem mindennapi toalett élmény. :-) 

A kilátó aljánál egy betonfalra festett graffitinél aztán jó sok fényképet készítettünk egymásról, majd a híd gyalogosoknak kialakított részén átmentünk a túloldalra és ismét mindenféle szépség (legyen az egy bolt, egy ablak, egy kávézó, egy szobor, ) sétáltunk vissza az autónkhoz. 
Kocsiból megnéztük még a Grassalkovich-palotát, ami pont úgy néz ki,mint a Gödöllői Kastély (hisz az is Grassalkovich) ahol Szlovákia elnöke lakik. (A nemrég megválasztott elnök egy nagyon különleges, szimpatikus, karizmatikus hölgy..) és a  gyönyörűen felújított Várnál leparkoltunk és egy kicsit sétáltunk


Zoltán (ismét) remek ötlete az volt, hogy igyunk egy kávét és együnk egy finom sütit, de nem valami turistás helyen, hanem menjünk be abba a biznyos Közép-Európa legnagyobb lakótelepére és ott keressünk egy helyi cukrászdát. Így is lett és nem csalódtunk. Egy rózsaszín-lila  kis kávézóban isteni friss és finom sütiket ettünk és akkor a kedvező ár pedig csak a hab volt a tortán. 

Ezzel az ízélménnyel ültünk vissza a kocsiba és indultunk haza.  Meg azzal, hogy bármikor kiugranék a tiptop kis városba egy finom sztarapacskáért vagy  csak úgy egy kicsit csavarogni.  Pozsony nem okozott csalódást. 


Ne maradj le a lábnyomainkról! Csatlakozz a blog facebook oldalához : https://www.facebook.com/labnyomok/ vagy kövess Instagramon a labnyomokblog alatt! 
Az adatvédelmi izé miatt nem tudtok ide kommentelni, de oda nyugodtan írhattok. :-)







You Might Also Like

0 megjegyzés