Úgy voltunk vele, hogy ha átadják az új autópályát és nemcsak bivalysütés lesz az aszfalton, hanem valóban lehet rajta gyorsan menni, akkor leugrunk Pécsre, hiszen akkor az már tényleg csak két óra autózást jelent a mediterrán városig. Márpedig Pécset nem lehet megunni, ráadásul most nagyon (sz)épül no meg Európa Kulturális Fővárosa címmel büszkélkedhet, arról nem beszélve, hogy egy különleges látványosság épült a közelében..



Zoltánt több, mint egy éve meggyőztem, hogy tegye le autóját egy P+R parkolóban és metróval folytassa útját a munkahelyéig. Ezalatt az idő alatt kiolvassa az őt érdeklő napilapot, egy csomó időt, benzint megspórol, amit ha végig autóval közlekedne, bizony nem sikerülne. Azóta hálás nekem és én is neki, hiszen (még) hamarabb itthon van, velünk!!
Azon a napon nem kért Metropol újságot az ismerős osztogató lánytól. Maga sem értette miért. Egy csini lány viszont igen, aki miután kiolvasta és leszálláshoz készülődött, Zoltánhoz hasonló módon az ülésen hagyta újságját, hagy olvassa el más is azon a reggelen. Mielőtt kiszállt volna a metrókocsiból, még a laphoz nyúlt és megfordította. Mintha üzent volna. Nem, nem a telefonszámát hagyta rajta. Az újság azon az oldalon számolt be egy különleges, középkori élménypark nyitásáról, arról, hogy ez egy valóban színvonalas, ötletes hely, ahová érdemes ellátogatni. Pécs mellett, Bikalon. A csini lánynak ezúton is köszönjük az ötletet, itthon kicsit utánanéztünk a helynek és elhatároztuk, ezt látni kell.

Miután elfoglaltuk a szállásunkat, egy egyszerű kis szállodában, gyorsan megebédeltünk és már folytattuk is az utat Bikalra, ahol megígértük a lányoknak, hogy találkozhatnak Mátyás királlyal. Reméltük, hogy jó ötlet volt az első napunkat erre a látványosságra szánni és kíváncsiak voltunk arra is, hogy második nappal , nyitása után mennyien lesznek majd ott. Útbaigazító tábla még nem sok van de azért odataláltunk és láss csodát, a parkoló szinte kicsinek bizonyult. Messziről látszódott a bejárat felirata: Lépj be a középkor világába!




Az első pár lépés után a szentendrei skanzen jutott az eszünkbe de csak öt percig. Rá kellett jönnünk, hogy ez más, ez tényleg időutazás. Mert amikor az autentikus ruhába felöltözött csuhás ránk köszön, hogy Dicsértessék, amikor a pék úgy néz ki, mint a Mátyás királyos mesekönyvben és amikor a vásári komédia után sem esnek ki szerepükből a színészek, hanem középkori hangnemben folytatják a beszélgetést, akkor ez tényleg élménypark és nem csak egy skanzen.
Minimum fél napot kell szánni a parkra ha részesei akarunk lenni a vásári komédiának, ha látni akarjuk a pajzán történeteket a fogadóban, ha a solymászok műsorát szeretnénk élvezni, ha az összes háziállatot meg akarjuk simogatni és némelyiket meg is akarjuk etetni. Lehet enni inni. A korabeli ruhába öltözött mézeskalácsos és pék árulja portékáit, de kemencében sült kalácsot is ehetünk. A másik fogadóban kupából ihatjuk az üdítőt de azért árulnak papírpohárban kávét is).
A gyerekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt az apródképzőben és a szülőknek lehetősége van elmondani gyereküknek, hogy látjátok, régen nem volt Lego és Furberries meg mindenféle hülyeség csak ez a fa karika meg a dióhéj és mégis milyen jókat játszottak vele és miközben papolnak azt veszik észre, hogy ők maguk merültek bele..





Aki oda látogat ki ne hagyja a mellékhelységeket, akarom mondani latrinát, mert önmagában az is megérdemli a figyelmet. Én speciel régen élveztem ennyire, azt, hogy három lányomat megpisiltetem..
Mindent kipróbálhatsz, mindent megnézhetsz, beszélgethetsz, ámulhatsz, bámulhatsz. Igazi móka gyereknek és felnőttnek. Ha Hanna a középkort tanulja iskolában szerintem Visegrádon kívül ide is elvisszük még egyszer egy interaktív történelem órára. Észre sem vettük, hogy elszaladt az idő. A lovagi torna és az összes szereplő meghajlásával jelezték, hogy záróra van. Hannám kíváncsian betűzte ki a búcsú szöveget: Vigyázat! XXI. század!
Egy szempillantás alatt, a sok élménytől elfáradva elaludt minden gyerek a kocsiban.



Vacsorázó helyet, vagyis valami jó éttermet kerestünk. A sétálóutcán kinéztünk magunknak helyes fiatalokat,akikről reméltük, hogy helyiek és tőlük kértünk tanácsot vendéglő ügyben. Adtak is, nem is akármilyent.
A Korhely meglepte a lányokat, hiszen eddig nem láttak olyan éttermet, ahol szalma és mogyoróhéj borítja a padlót, de azért hamar megszokták és a vacsorára várva ők is boldogan lesöpörték a héjakat, ha már egyszer itt ez a szabály. Az ételek nevének kiejtés újra jó kis nevetésre adott okot, mert persze előbb utóbb beletört a nyelvünk az olyan szavakba, hogy moszkvicsslusszkulcs vagy luxusyachtslusszkulcs. A falakon lévő tárgyakat egyenként megnéztük, a hörcsögnek köszöntünk és az ételeket mind megettük. Hihetetlenül vidám hely ( a honlapjuk http://www.korhelypub.hu/ se kutya), hihetetlenül finom ételekkel. Tanulság, hogy kérdezősködni érdemes.

Utolsó erőnkkel még visszasétáltunk az autónkhoz és gyors zuhanyozás után nagyon nagyon nagyon hamar és mélyen aludtunk.