...megszületnek Hanna testvérkéi. Érzem, hogy már nincs sok idő hátra pocakosságomból. Hanna is türelmetlenül várja érkezésüket, Zoltán is egyre izgatottabb, mitöbb idegesebb és nekem is egyre kényelmetlenebb a nagy pocakom.
Nem írok most semmi vicceset, semmi komolyat.Most kivételesen magamról teszek fel egy képet , aztán remélem legközelebb majd a három lányommal mosolygok rátok innen, a blog oldalairól.

Elkezdődött a visszaszámlálás. A 30. héttől ugyanis kórházban vigyáznak rám és a pocakomban növekvő babákra. Az egész bentlakásnak van egy kis építőtábor, börtön ill. wellness hangulata. Reggel ébresztő, hőmérőzés, vérnyomásmérés, súlymérés, szívhang (no ez legalább kellemes és zene füleinknek), majd kisvizit, nagyviziit, reggeli, ebéd, hőmérőzés.....stb stb. Megjegyzem, kórházaktól szokatlan módon rendkívül családias a légkör, mindenki ismer mindenkit és sok a nevetés.
Persze az első nap sírós volt.. Hanna is nehezen viselte az elválást, noha sokszor megbeszéltük előtte, hogy ez egy ideiglenes állapot. Bizony nekem is nehezemre esett az elszakadás. A következő pár nap azonban ismét bebizonyítatta, hogy Hanna nagyon értelmes és alkalmazkodó kislány. Megszokta az új menetrendet, azt, hogy apukája viszi reggel bölcsibe, majd ő is megy érte és együtt meglátogatnak a kórházban. Itthon Zoltán fürdeti, együtt vacsoráznak és az altatási szertertást is apukája végzi. A fáltékenységhez kissé hasonló érzés lett úrrá rajtam az első időszakban, hiszen rá kellett jönnöm, hogy Zoltán könnyedén vette át szerepemet és fantasztikus apa-lánya kapcsolat alakult ki máris Hanna és közte. Ezt az érzést aztán hamarosan egy sokkal nemesebb..a büszkeség érzése váltotta fel. Büszke vagyok Hannára és Zoltánra, hogy ezt az átmeneti, nem túl könnyű időszakot ilyen ügyesen élik meg. Természetesen előfordul, hogy Hannának átmeneti anyahiánya lesz. Ilyenkor hagyjuk sírni kicsit, összebújunk, aztán minden megy a maga útján.Tekintettel arra, hogy éppen ma vagyok 31 hetes terhes , még jó pár hetet ki kell bírnunk, mégis igyekszünk mindannyian könnyedén felfogni a kötelező pihenőt. Ha belegondolunk nem is olyan borzasztó 4 nap a kórházban és 3 éjszaka itthon. Ha mindent rendben találnak és szavamat adom, hogy pihenek, akkor ugyanis hazaengednek hétvégére. Ennek köszönhetően tudom ezeket a sorokat is lejegyezni. Itthon vagyok, hamarosan együtt megyek szuper apa férjemmel Hannáért a bölcsibe és ismát hármasban lehetünk.
A képen Zoltán és Hanna...és nem is írok többet, mert könnybe lábad a szemem.

Feltétlenül be kell számolnom a legutóbbi internetes barátnőkkel és kisgyerekeikkel tartott medence partiról. Igaz, azóta lehűlt a levegő, amit cseppet sem bánok, mégsem esik nehezemre felidézni a felejthetetlen perceket, Kiderült ugyanis,hogy mindegyikünk gyermeke szereti a vizet,a pancsolást. Még azok is bátrabbakk és vakmerőbbek voltak, akik egyébként azelőtt tisztes távolságból szerették szemlélni az úszást. Hanna is közéjük tartozott. Bátorította őt a többiek vízszeretete.
A kert és a medence egy napra stranddá alakult át, annak minden tartozékával...az úszógumitól kezdve a főtt kukoricáig. Hatalmas nevetések, pletykák és mély beszélgetések a mamák részéről, fűbe pisilés, sikongatás, pucérkodás, viháncolás...ez pedig a gyerkőcök részéről.
A képen az elmaradhatatlan kukorica evés látható. A többi gyerek a vízben lubickolt..

Hannával viszonylag korán kezdtük a mondókázást, a verstanítást, a meseolvasást. Zenebölcsibe jártunk, ahol csoportos foglalkozás keretében tanítgatták a gyerekeket a ritmusok, rímek, dallamok szeretetére. Meglett a gyümölcse, megérte. A minap nagyon büszkévé tett Hanna, ráadásul barátunk szeme előtt. Hintában ült, kérte, hogy magasra lökjük. Én vele szemben egy stabilabb széken ültem. Ekkor az én alig két és fél évesem arra kért, kezdjek el valamilyen dalt, verset vagy mondókát, amit majd ő befejez. Harsogott a Süss fel nap, a Juli néni Kati néni letyepetyelepetye, az esőről, a napról, a csigáról és más állatzfajtűkról szóló dalok és versek és én egyszercsak kifogytam a verstárból. Be kellett rohannom egy mondókás könyvért, mert Hanna azt mondta, hogy Még még!
Nekem mindeközben csöndben kellett csodálnom őt, ha próbáltam vele énekelni vagy szavalni, cseppet sem értékelte, sőt kissé udvariatlanul azt mondta "Majd én..te maradj csendben!".
Anyukám szerint előadóművész lesz Hannából ha így folytatja. A neve..Vajda Hanna úgyis olyan művésznős. Ki tudja?

Hannával viszonylag korán kezdtük a mondókázást, a verstanítást, a meseolvasást. Zenebölcsibe jártunk, ahol csoportos foglalkozás keretében tanítgatták a gyerekeket a ritmusok, rímek, dallamok szeretetére. Meglett a gyümölcse, megérte. A minap nagyon büszkévé tett Hanna, ráadásul barátunk szeme előtt. Hintában ült, kérte, hogy magasra lökjük. Én vele szemben egy stabilabb széken ültem. Ekkor az én alig két és fél évesem arra kért, kezdjek el valamilyen dalt, verset vagy mondókát, amit majd ő befejez. Harsogott a Süss fel nap, a Juli néni Kati néni letyepetyelepetye, az esőről, a napról, a csigáról és más állatzfajtűkról szóló dalok és versek és én egyszercsak kifogytam a verstárból. Be kellett rohannom egy mondókás könyvért, mert Hanna azt mondta, hogy Még még!
Nekem mindeközben csöndben kellett csodálnom őt, ha próbáltam vele énekelni vagy szavalni, cseppet sem értékelte, sőt kissé udvariatlanul azt mondta "Majd én..te maradj csendben!".
Anyukám szerint előadóművész lesz Hannából ha így folytatja. A neve..Vajda Hanna úgyis olyan művésznős. Ki tudja?

Az úgy volt, hogy hozzánk szegődött egy pákosztos macska és annak ellenére, hogy se szeretetet, se törődést se ennivalót nem kapott tőlünk de mégcsak figyelemre se méltattuk...rendületlenül ragaszkodott hozzánk de azt hiszem legfőképpen Hannához. Itt volt reggel, este, ha elutaztunk türelmesen várt, éjjel a kőszöbön aludt. Most mit csináljunk? Megbeszéltem Zoltánnal, hogy elvisszük állatorvoshoz de kizárólag csak azért, hogy Hanna ne legyen beteg tőle ha megsimogatja. Így is lett. Azóta túl vagyunk egy sterilizációs műtéten, cirka 8 ezer forintért, kapott gyógyszert, etetjük, itatjuk és most fog kapni egy macskatálat is. Mindez ki miatt??? Hát persze, hogy Hanna miatt, akinek boldogságot okoz ez a nyávogó kis állat és van valaki, akit ő rendszabályozhat (merthogy nevelni kell a kis dögöt, hogy ne jöjjön be a lakásba és ne torkoskodjon). Így lettünk mi macskatulajdonosok. Ha megkérdeznétek Hannát mi a neve a cicának, azt mondaná MACSKA. Ennyi..becézni már végképp nem vagyunk hajlandóak, így is feladtuk elveinket. Hiányzott ez nekem? Az ikrek mellé még egy macsek is? Ki tudja? Lehet, hogy így lesz kerek, egész a család.
A képen Hanna a Macska tűrőképességét teszteli.

Egy Sopron környékét bemutató kiadványban lettem figyelmes a határtól 15 percre lévő gyermekparadicsomra, Ausztria legnagyobb élményparkjára, ahová természetesen elugrottunk Hannával. Jól tettük. Pontosan az ő korának való, remek, ötletes kis játékok, körhinták, vonatok, sárkányok, kisállatok és vízi élménypark fogadott bennünket. Hanna annyira de annyira élvezte, hogy még álmosnak is elfelejtett lenni mi pedig nem győztünk betelni mosolygó kis arcával. Nem mellékesen megjegyzem, hogy ezt az egész napos kalandot is bugyiban, azaz pelenka nélkül élte át. Nyaralásunk alatt csak éjszakára kap pelenkát és büszkén mondhatom, hogy nem került sor ruhacserére.
Ha felkelettem érdeklődésedet a vidámpark iránt, itt olvashatsz róla:www.maerchenpark-neusiedlersee.at
A rengeteg kép közül nehéz kiválasztanom melyiket tegyem fel...talán ezt..

Kihasználva Ausztria közelségét, Sopronból átugrottunk a Práterbe, ahol ugyan már voltunk Hannával de karácsony előtt és most bizony egész más arcát mutatta a vidámpark, aminek csak töredékét sikerült bejárnom nagy pocakom miatt. Így is remekül mulattunk. Először a nosztalgia , lovacskák által húzott körhintán, amire én is ráülhettem, aztán pedig a kisautókon, amiket Hanna mosolyogva, sikítva, dudálva kormányozott. Azóta is itthon tányérokat kell adnom neki, hogy autósat, buszosat játszon. Igaz nem valami lányos dolog de akkor még nem is említettem kukásautók és markológépek iránti rajongását. Sebaj. A babázás is megmaradt fő foglalatosságai között, így nem aggódom elfiúsodása miatt.

Mivel az ikrek születése után egy darabig biztosan nem lesz alkalmunk közös nyaralásra, elutaztunk a megunhatatlan Sopronba, annak is a legújabb és nem mellékesen díjat is nyert hoteljába, a Hotel Fagusba. Ez az erdő közepére épült trendi hotel mindennel rendelkezik, ami egy gyerekes család életét kényelmessé teheti pedig nem kifejezetten család hotelnek hívja magát, mint egyesek..
Remek uszodája, játszótere és nem utolsósorban konyhája tette teljessé pihenésünket. Igyekeztünk tartalmasan tölteni az 5 napot és olyan programokat találni, amit mindhárman élvezünk és pocakosan is kibírok. Nos, először a nagycenki nosztalgia gőzössel mentünk egy kört. Hanna később ha valaki kérte, hogy foglalja össze ezzel kapcsolatos élményeit, csak annyit mondott..büdi volt a füst, ami igaz is. További felejthetetlen élménye , hogy csattog, kattog és fütyül is. Ezek a hangok el is altatták visszafelé, nézelődés közben elbóbiskolt. Lehet,hogy itthonra is ilyen hangokat kell bevezetnem a gyors és könnyű elalvás érdekében..

Mivel a bölcsődei anyák napi fotózásról, betegség miatt lemaradtunk és ez mérhetetlenül szomorúvá tett, Zoltánnal kitaláltuk, hogy csináltatunk néhány profi fotót lányunkról. Hanna remekül tűrte a pózolásra való felszólításokat és az öltöztetést pedig a nyár talán legmelegebb napjára esett a fotózás. Teljesen természetesen követte az utasításokat és cseppet sem zavarta a vaku. Egyszóval alkalmazkodó kis fotomodell vált belőle egy napig, a kész fényképeket pedig azóta nagy örömmel nézegeti ő is. bevallom én is gyakran lapozgatom a gondosan fotoalbumba tett képeket és csak csodálkozom mennyire megnőtt ez a kicsi lány és természetesen nekem ő a legeslegszebb.
Hanna egyszerűen játéknak fogta fel ezt is, mint minden mást..
Íme egy kép a kedvenceim közül.