Eszterke és Noni mosolyognak. Álmukban és ébren ha rám néznek kis kék szemeikkel (időközben Noémi barna gombszeme kékké változott) és puszit adok pisze orrukra. Eszter még azt is mondja közben eeee. Nem érti, csak az, aki maga is édesanya, micsoda boldogság látni, ahogy fejlődik, nyíladozik értelmük.
Eközben Hanna rendületlenül babázik. Ma már egyszerre kettő babát öltöztet, vetkőztet, tesz tisztába, mér, szoptat. Ikerbabái vannak ugyanis, akiket Dorinának és Szonjának nevezett el bölcsis barátnői után. Állandó konfliktusom van vele, mivel élethű nagyságú babáira (amúgy még az én gyerekkori fröccsöntött babám) kizárólag testvérei ruháit hajlandó ráadni, csakis igazi és érintetlen pelenkával és törlőkendővel rakja őket tisztába. Szóval így is sok fogy az előbb említett tisztasági termékekből de így már tényleg nem győzzük. Időnként, amikor nem látja leszedem a ruhákat és a pelenkákat babáiról és gyorsan felhasználom, elrejtem őket.
Ez az a mondat, amivel mostanság fel lehet idegesíteni. Merthogy merő kedvességből, miután ismeretlenek, ismerősök de mindenképpen olyanok, akiknek nemhogy három de egy gyerekük sincs, miután megcsodálják gyermekeimet, köszönés helyett vagy után még utánam kiabálják...Háát..nem irígyellek! Van már erre jó pár frappáns válaszom. Röviden csak annyi...pedig irígyelhetsz!
Aztán szeretem az önkéntes iker szakértőket, akik általában szintén azokból kerülnek ki, akiknek soha nem volt és valószínűleg nem is lesz iker gyereke. Meghallgatom, magamban mosolygok, aztán ha kell felhívom valamelyik ikres anyuka ismerősömet.
Istenem! Hát hogyan tudnám bebizonyítani a kételkedőknek, hogy a világ legszebb dolga kettő babát szeretgetni egyszerre. Micsoda csoda, ahogyan kifejlődtek a pocakomban. Ha picit sírósak csak arra gondolok...hála az égnek egészségesek..és máris türelmesebb vagyok. Dupla munka de dupla öröm is. És akkor még nem írtam egy sort se Hannáról. Mi ez ha nem irígylésre méltó? Na jó, az nem irígylésre méltó, hogy most is inkább aludnék legszívesebben..
A képen Noémi ördög szerelésben látható nővére kezében..
A lányok nem egyformák. Sem külsőleg sem belsőleg. Na jó..nekem is kellett kb 1 nap, míg megtanultam melyikük Eszter és melyikük Noémi de szemmel láthatóak a különbségek. Nemúgy Hannának, aki konzekvensen Egyiknek ill. Másiknak szólítja őket ill. random módon használja keresztnevüket. Anyukám mára megtanulta..néha téveszti csak el, bátyám még a tanulási fázisban van, férjem pedig csak akkor nevezi őket hibásan, ha bosszantani akar.
Noéminek eddig barna szeme volt, mára kék lett, így ez a megkülönböztető jegy sem működik tovább. Viszont sötétebb és göndörkés a haja és egy árnyalattal kisebb no jó..törékenyebb, egy perccel idősebb nővérénél. Sírásuk megkülönböztetése némileg több idpt vett igénybe de tekintve, hogy rengeteg időt töltünk együtt mára ezt is tökéletesre fejlesztettem.
Nem és nem. Nem öltöztetem őket egyformába, Vekerdy Tamás gyermekpszichológus is megerősített abban, hogy különböző egyéniségekre nem kell ráerőltetni az egyenruhát csak azért, mert jópofa. Így aztán csak egy két egyforma ruhácskájuk van a lányoknak, azok is ha lehet különböző színekben. Na jó.. a takarójuk ugyan olyan, a lepedőjük is sőt a kiságyuk is..
A kép címe: októberi napozás
Úgy döntöttem ez egyszer férjemre hallgatok és mégsem indítok új naplót a lányok kedvéért. Legfeljebb a címet írom át és így nyomon követheti a kedves olvasó mindhárom huncutka fejlődését.
Nálunk délután hatig talál a várt vagy váratlan vendég nyitott kapukat. Utána könyörtelenül záróra van. Elképzelni sem tudja ugyanis az ikrekkel nem rendelkező olvasó, hogy imicsoda futószalag módszerrel működik a fürdetés. Kicsit olyan, mint a Forma 1 alatt a kerékcsere. Egymás keze alá dolgozunk, mindezt legtöbbször sztereoban érkező bömbölés közepette úgy, hogy a legnagyobbnak ekkor jut eszébe, hogy pisilni, kakilni, ugrálni stb kell. Nos, a hab a tortán ha kedves férjem nem érkezik haza időben..ekkor kénytelen vagyok egyedül nekiállni a fürdetésnek. Csoda, hogy ilyenkor félholtan talál rám a fotelben a két szuszogó gombóccal a kezemben,a babázó Hannával a lábamnál?
El kell mondanom, hogy remek trénerünk van. Sikerült álmaim babysitterét (bár a szó nem fedi valójában Marcsi univerzális mivoltát) megtalálni. Foglalkozását tekintve csecsemőgondozó Mary Poppins, így azt hiszem nála jobb kezekben nem lehetnének gyermekeim, amikor bennem kimerül az elem. Szóval Mary Poppins nélkül nehezebb lenne az életünk, így viszont továbbra is csak azt tudom mondani, hogy fantasztikus élmény duplázva babázni.
Hanna mindeközben tőlem leste el a fortélyokat. Azon kívül, hogy megméri, tisztába teszi babáját, cicizteti is. Minden fürdésnél elmondja, hogy már növeszti melleit, hogy sok tejecske legyen benne. Remek anya lesz belőle..legalábbis őt még nem láttam idegesnek, ingerültnek babázás közben. Lehet, hogy mégsem vesz le minden mintát rólam?
( a képen az a pillanat látszik, amikor a margitszigeti séta alatt a három gyerek egyszerre akar pont engem)
Ma hajnalban meghalt édesapám, akit Hanna csak Mapá-nak hívott mindig. Sajnálom, hogy Hannának csak alig három év jutott ebből az életvidám nagypapából és sajnálom, hogy az ikreket csak egy pillanatig láthatta a már beteg édesapám. Most nincs erőm többet írni, itt egy kép múlt karácsonyról, az egyik önfeledt unokázós pillanatról.
Bevallom nem gondoltam volna, hogy a két kis zsebibabával könnyebb dolgom lesz, mint nővérükkel, Hannával. Pedig így történt. Hanna ugyan nem ad hangot annak, hogy rossz néven veszi a trónfosztást, viselkedése mégis erre utal. Előszöris krónikus anyahiányban szenved és ez gyakran éjszaka, amikor végre mindkét baba elaludt Anyaaaa kiáltásokkal alá is támaszt. És persze mindig akkor kell pisilnie, ennie, játszania, olvasnia, amikor etetem a gombócokat. Amennyire tudom és erőmből telik megpróbálok maximális figyelmet szentelni neki de nem mindig sikerül higgadtnak maradnom. Szóval ismerkedünk az új helyzettel. Én azzal, hogy 3+1(férjem) felé kell kedvesnek, bájosnak, odaadónak, figyelmesnek, gondoskodónak, viccesnek, játékosnak lennem....Hanna pedig barátkozik trónfosztásának tényével. Ez van..és ez még csak a kezdet...
Férjem, aki hősiesen végignézte, sőt dokumentálta szülésemet, a császármetszést az alábbi szövegben tudatta a barátokkal, rokonokkal a nagy eseményt. Mivel jobbat nem tudok kitalálni még én sem íme:
Rendkívüli híradás - 2001. szeptember 11: A new yorki ikertornyok leomlanak
Rendkívüli híradás - 2006. szeptember 11: Családunk ikerlányai világra jönnek
2006. szeptember 11-én megérkeztek ikerlányaink, Eszter Zita
(született: reggel 8:56, súly: 2800 gramm, magasság: 49 cm) és
Noémi Rita (született: reggel 8:58, súly 2600 gramm, magasság 50 cm).
Anyuka és a lányok jól vannak, apuka lábadozik (a következő néhány évtizedben).
Üdvözlettel:
Ágnes - Zoltán - Hanna
Itthon vagyunk, eltelt az első éjszaka velük. Hanna csodálja, dajkálja, simogatja, becézi őket. Persze meg kell szoknia, hogy a mellette lévő szobában éjjel két gombóc szuszog de talán büszke is arra, hogy neki egyszerre két kistestvére született. Közben pedig nem szabad egy percre sem megfeledkeznünk arról, hogy mostantól még jobban igényli szeretetünket, figyelmünket. Mindhármukat szeretem, imádom...hatalmas lett a szívem!!!
..azaz ma, vasárnap még mindig vígan lubickolnak Hanna testvérei a magzatvízben. Holnap a 8. hét kezdődik a kórházban és mostanra igazi őslakosnak számítok ott, ismerem minden sarkát, nővérét, orvosát és talán titkát is.
Hanna ezalatt az idő alatt (egyetlen nap kivételével) minden nap meglátogatott Zoltánnal. Érkezésüket már messziről hallottam, mert Hanna hangosan köszöntötte ilyenkor a takarítónéniket, az ápoló néniket és a doktor bácsikat (ez utóbbi szereinte minden olyan személy, aki fehér ruhában van). Nos, ilyenkor én, a hátára fordított bogár pozícióból felkecmeregtem és a folyosón vártam őket. Be kellett látnom azonban, hogy Hannát sokkal jobban izgatja az újszülött babák látványa, mint én. A Tesco kocsiban (értsd. kórházi babakocsi) többnyire alvó pici babákhoz és szüleikhez szinte mindig ugyanazt a két kérdést intézte babaimádó lányom: Hogy hívják? Mikor született?
Így aztán mi is megismertük Hanna közvetlensége által az összes babát és szüleit, igaz, nekem már a nagy részéhez volt szerencsém folyosói sétáim alatt.
További programjaink közé tartozott az írógépezés. Az egyik kis szobában, ahol a zárójelentések készültek szabad bejárásunk volt és Hanna Gizike diktálok-ot játszott. Nem is mondtam, hogy előszeretettel érdelkődik a betűk iránt..először a Hanna betűt keresi meg majd a többit.
Szóval az írógépezés után többnyire a súlymérés és a kávéautomata nyomkodása tartozott még állandó foglalatosságaink közé. Amíg bírtam, bújócskáztunk, fúbe pisiltünk (csak ő) a kertben.
Zoltánnal mindeközben sajnos nagyon nehéz volt két értelmes mondatot váltani és tartok tőle ez az állapot csak romlani fog ha családunk még két, kis zsarnokkal fog bővülni. Dolgozunk a megoldáson.
A kép 5. házassági évfordulónkon készült. Zoltán kiszöktetett és egy közeli, hangulatos kis vendéglőben ebédeltünk. Mondanom se kell, Hanna jelenléte miatt itt is elmaradt a meghitt beszélgetés..
...megszületnek Hanna testvérkéi. Érzem, hogy már nincs sok idő hátra pocakosságomból. Hanna is türelmetlenül várja érkezésüket, Zoltán is egyre izgatottabb, mitöbb idegesebb és nekem is egyre kényelmetlenebb a nagy pocakom.
Nem írok most semmi vicceset, semmi komolyat.Most kivételesen magamról teszek fel egy képet , aztán remélem legközelebb majd a három lányommal mosolygok rátok innen, a blog oldalairól.
