Játékország


Ha csütörtök, akkor játékország. Hannával felfedeztünk egy remek kis játszóházat ahol csütörtök délutánonként,-pont abban az időszakban amikor már nehezen bírunk egymással-un. kreatív baba foglalkoztató van. Szóval tudatosan játszunk a gyerekünkkel, szándékosan adom neki a piros tárgyat, mert arra ugyanúgy, mint a kis bikák ugranak a babák és a foglalkozást vezető lánnyal megállapítjuk, hogy nem erőszakos a lányom és ehhez hasonló fontos dolgokat. Persze Hanna az egészből annyit érzékel, hogy csupa csupa érdekes játék veszi körül és rájön, hogy mennyi baba van a világon még rajta kívül. Várom ezeket a csütörtököket.
Apropó csütörtök. Hanna kedvenc étele most már bizonyos, hogy a sütőtök. Minden nap megsütök egy a dédi által hegedűtöknek, szüleim által körte töknek nevezett csemegét, ami el is fogy. Félek, hogy sárga lesz tőle Hanna de talán nem baj hiszen sok benne a vitamin és egyébként is Halloween van.
Minden Hanna csodáló megkérdezi, hogy hány foga van a kicsi lánynak, ezért ezennel bejelentem, hogy kettő teljesen kinőve alul, kettő félig kinőve felül és kibújtak a szemfogai is. Apukája szerint most már a bölcsességfogak következnek...Ezek után talán nem meglepő, hogy Hanna legújabb tudománya a fogcsikorgatás és én csak reménykedem, hogy egyszer ezt is megunja úgy, mint annak idején a köpködést. Hogy lesz így finom kiskisasszony a lányomból?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes