Előrelépés


Vasárnapi ebédre mentünk a Thermal Hotel Heliaba legkedvesebb szomszédainkkal, azaz Lacival, Henivel és a 15 hónapos Bazsával. Az étteremben magányos bárzongorista zenélt de a kissé kihalt hellyel azonnal megbékéltünk ahogy megláttuk a két előre előkészített etetőszéket. A nagyon kedves fogadtatás is javított furcsa érzésünkön, hogy egy 4****-os szálloda Sunday Brunch-ára rajtunk kívül nem kíváncsi senki. Aztán szállingózni kezdtek az emberek de csak éppen annyian amennyivel még úgy érezhettük miénk az egész tér, így aztán nem csoda, hogy a süppedős padlószőnyegen ELINDULT HANNA!!!Szépen, boldogan, ügyesen, óvatosan. Az én szemem pedig ismét könnybe lábadt.
Most rohanunk, tv szereplésünk lesz..de erről majd a következő blogban írok.
Addig is itt egy kép, amin Hanna éppen a járástól elgyötört lábait pihenteti.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes