Nem, nem a babaruháról szeretnék írni, hanem a nehézségekről. Merthogy van ilyen is a boldogságos hétköznapokban elég. Nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy az én gyerekeim (rólam nem is beszélve ) sosem sírnak, én mindig fitt és szupermama vagyok. Máig emlékszem egy régi kismama társamra, akivel azért (is) szakadt meg a barátság, mert se magának, se másnak nem merte bevallani, hogy bizony néha nehézségekkel teli a gyereknevelés. Nos, hogy nehogy én is hiteltelenné váljak, kitaláltam, hogy leírom mennyire vacak éjszakám volt. Férjem, aki szerint egyébként hős vagyok és egy férfi se bírná ki az éjszakai felkeléseket- egyszer azt mesélte,hogy Irakban vagy Amerikában (egyre megy) van egy vallatási/kínzási módszer, aminek során az áldozatot nem hagyják aludni. Nos velem ugyanez történik. Két kínzóm van, akik tökéletes időzítéssel ébresztenek fel, akkor, amikor már az alfa állapotnál is mélyebbre kerültem. Egy hangos Oáááááááááááááá hangzik fel a gyerekszobából ás én úgy pattanok ki az ágyból, mintha szégyelném magam, amiért elbóbiskoltam.
Legnehezebben a sztereo sírást viselem el. Embertelen az a decibel, amivel a csecsemők meg vannak áldva, nincs anya, aki közömbösen tudná hallgatni és csak a legerősebb idegzetűek vagy az én Mary Poppinsom mondja azt, hogy "Zene füleimnek!"
Amikor Hanna felhúzható egér módjára viselkedik és be nem áll a szája, férjemmel csak egymásra nézünk és azt mondjuk " Szorozd meg hárommal!"
Fáradt vagyok nem tagadom, várom,hogy egyhuzamban 6 órát aludhassak végre és, hogy nyugodtan beszélgethessek a férjemmel. Talán ezért is döntöttünk úgy, hogy december elején elmegyünk egy hosszú hétvégére Pécs közelébe, a ma divatos wellness hotelek egyikébe. Persze gyerekestül. Majd beszámolok róla mennyire hagytak feltöltődni. Mary Poppins is velünk jön, így egy kis esélyem azért van rá.