Én ugyan egy kicsit már unom az állatkerteket, ám ez a normandiai azt ígérte a szórólapján, hogy kivételes élményben lesz része az oda látogatónak, mert természetes környezetükben láthatóak az állatok, hatalmas kifutókon, arról nem beszélve, hogy közvetlen közelről láthatjuk a kis rinocéroszt és kivonattal járható be az egyébként hatalmas terület. Lisieux felé autóztunk, amely város talán a lélegzetelállítóan szép bazilikájáról és az arról elnevezett "Kis" Szent Terézről nevezetes, és amelyet volt szerencsénk Zoltánnal látni közelről is, ám most a gyerekekre való tekintettel kihagytuk a zarándokhely felfedezését. Cerza. Így hívják az állatkertet, ahová másnap igyekeztünk. Úgy tűnt más is, mert az autók sorra kanyarodtak be a fasorral szegélyezett bevezető útra. Itt aztán majdnem egy egész napot eltöltöttünk, egészen addig amíg a kicsik az álmosságtól már csak vonszolták magukat. Bizony nekik még nagyon fontos, hogy a napjukba be legyen iktatva némi alvásidő, aminek fontosságát már párszor ecseteltem, így nem untatok vele senkit. Állatsimogató persze itt is van, ahogyan a budapesti állatkertben, csak kicsit nagyobb területen. Eszter most is bebizonyította, hogy mennyire nem tart az állatoktól. Nagyon bátran, magabiztosan közelít hozzájuk és már-már túl szorosan öleli magához őket,amelyek közül néhányan hagyják ezt a kézzel fogható szeretetet, némelyek viszont fejvesztve menekülnek. Érdekes volt ezalatt az idő alatt megfigyelnem mennyire mások a lányaink. Noémi a kezdeti lelkesedés után az egyik agresszívabb kecske viselkedése nyomán már csak Zoltán nyakában érezte jól magát. Hiába magyaráztuk neki, hogy csak az állatcsemegét szerette volna megszerezni a kecske, nem belé harapni, elvesztette bizalmát és amolyan megsimogatnám meg nem is állapotban volt végig. Hanna pedig okosan, megfontoltan közeledett minden állathoz de leginkább a pónikhoz.









Az állatkert étterme úgy van kialakítva, hogy a terasz szinte belenyúlik a szavannához hasonló térbe, azaz a zsiráfok, zebrák látványával is jól lakhatunk nemcsak az egyébként elég gyatra minőségű étellel. Bizony kritikus szemmel vizslattam a gyerekmenüként eladott sonka szeletet és sült krumplikat egy olyan országban, ahol a konyhaművészet párját ritkítja.





A kisvonaton való zötykölődés tényleg nagy élmény volt, főleg amikor a zsiráfok közvetlenül a fejünk fölött ették a friss szénát, de jó volt látni a fehér tigrist és a szabadon mászkáló állatokat.



Okosodtunk is, hiszen az szafari park különböző pontjain tudáspróba táblákat is elhelyeztek, amelynek kérdéseit a lányaink, de különösen Hanna és Noémi, nagyon lelkesen próbáltak megfejteni természetesen némi francia-magyar fordítás után.
Beültünk még egy 3D mozira, ami arról szólt, hogy ne bántsuk az állatokat és vigyázzunk a környezetre, aztán már tényleg annyira elfáradtunk, hogy legszívesebben mi is befeküdtünk volna a megszámlálhatatlanul sok babakocsi valamelyikébe.


Végül azonban saját kocsinkban aludtak el a gyerekek. Jól is tették, hiszen még várt ránk egy igazi normandiai látnivaló,nevezetesen a Domaine de St Hippolyte farm, no de erről majd legközelebb írok, ahogyan a Párizs után a leglátogatottabb francia országbeli turista látványosságról, Mont Saint-Michelről is, hogy csak párat említsek meg közülük.