A fenyőfa kiválasztása és megvásárlása egy ideje Zoltán és a lányok feladata és mindig nagy izgalommal indulnak a nem túl távoli fenyőfa lerakathoz. Autóval mennek és a tetőcsomagtartóra erősítik fel pedig én úgy szeretném ha szánkót húznának maguk után, arra kötöznék fel a fenyőfát és úgy hoznák haza egyszer. Ehhez mondjuk nem ártana ha hó is esne..
A fáról tudniuk kell, hogy hol növekedett és mennyi idős, mert ő már a miénk, mégha csak rövid ideig is.

A fenyőfából 23-án este varázsoltunk közösen karácsonyfát, mert másnap jó érzés már a feldíszített fához érkezni, mégha ajándékok nincsenek is alatta addigra. Az angyalok illetve Zoltán szigorúan csak sötétedéskor csönget, mert nem tudom elképzelni a karácsony csúcspontját, az ajándékbontást világosban. És igen. Fontos az is, hogy szépen, ünneplőbe öltözve karácsonyozzunk. Azt hiszem a lányoknak is már így természetes. Megfigyeltem, hogy napokkal korábban előkészítették a szép ruháikat és arról tanácskoztak melyik hajráfot viseljék majd a nagy napon.

A reggeli is ünnepi. Ilyenkor szeljük fel a mogyorós koszorút, amihez habos kakaó és kávé dukál. Reggeli után aztán a lányok valami jó kis karácsonyváró programra mennek el Zoltánnal, hogy én addigra terülj terülj asztalkát varázsoljak. A jól bevált ünnepi ételektől nemigen térek el, ám a terítésnél szívesen újítok. Hat főre terítettem meg, hiszen anyukám is velünk ünnepelt.

Érdekes módon nem tiltakoznak a lányok a délutáni alvás ellen. Tudták, hogy mire felébrednek ott lesz a sok szép ajándék a fa alatt. Hagyomány az is hogy ilyenkor előveszem anyukám réges régi mesekönyvét, Andersen legszebb meséit, amit még ő kapott tíz éves korában egy régi karácsonyon. Kinyitom a 17. oldalon és várják, hogy a kis fenyőfáról olvassak, amelyik nem volt boldog az erdőben és alig várta, hogy magasra nőjön, aztán pedig feldíszítsék, csodálják... A vége szomorú persze és mindig meghatódunk.



Először tavaly szalagoztam be a nappali bejáratát, ezzel jelezve, hogy idő előtt nem tanácsos a bemenet. Ezt a szalagot kellett aztán átszakítani a lányoknak, amikor megszólalt a csengő. Idén már ők kérték, hogy legyen célszalag átaszakítás megint, így krepp papírral behálóztam a bejáratot. Persze mire végeztem vele eszembe jutott, hogy valamiért be kell mennem, így amolyan James Bond módon legalább háromszor csusszantam be hason, mert nem volt kedvem kimenni a hidegbe, hogy körbe menjek..

Az ajándékok idén szánkón érkeztek. A régi kis gyerekkori szánkóm, ami még ma is jól szuperál most ajándékokkal volt megpakolva. A kis szánkó biztosan nem gondolta akkor még, hogy pár nappal később igazi hegyi, havas lejtőkön kell bebizonyítnia, hogy még nem nyugdíjas.






A szalagokat aztán nagy vehemenciával átszakították a lányok és érdekes módon nem estek neki az ajándékoknak azonnal, hanem inkább három óriás csillagszórót tartva a kezükben elénekelték a Csillagfényes csöndes éjjel kezdetú dalt, amelyet még Hanna tanított be a kicsiknek és annyira de annyira szép, különösen a Halleluja résznél, hogy nehéz száraz szemmel hallgatni.



Az ajándékok telitalálatnak bizonyultak, legalábbis erre következtettem abból, hogy röpködtek a "Erre vágytam!" "Pont ilyet szerettem volna!" kezdetű mondatok.
Gyönyörű rajzokat kaptam a kicsiktől, amelyekkel terveim is vannak, Hanna pedig már nagylányos és rendkívül kreatív meglepetéseket gyártott nekünk is és a kicsiknek is.
Noémi boldog volt a távirányítós autójával, Eszter a kutyájával, Hanna pedig a szörnyűséges ám nagyon áhított Monster High babával vagy micsodával. Persze akadtak könyvek is a fa alatt. A folyton babázó Eszternek nem is találhattunk volna találóbb ajándékot Finy Petra: Maja 12 babája című könyvénél. Kíváncsi és mindig kérdezősködő Hanna pedig a Miért sós a tenger című könyv folytatását, a Miért görbe a bumeráng-ot kapta meg.
A legeslegjobb rész pedig mindig ez után következik, hiszen az új (és régi) társasjátékokkal egy késő estébe nyúló móka veszi kezdetét, amit időnként Hanna zongora játéka vagy furulya szólója és a lányok éneklése tesz még ünnepibbé.







Nekem és a kicsiknek így és itt ért véget 2012. Szentestéje, ám Hanna a fejébe vette, hogy szeretne elmenni egy éjféli misére, így míg mi a pihe puha ágyba pattantunk be, ő Zoltánnal az autóba, hogy a Bazilikában figyelje meg hogyan zajlik a katolikus ceremónia Szenteste. Későn értek haza de még mesélt nekem. Szeretem Hannában, hogy ugyanilyen érdeklődéssel figyelte tavaly meghívott vendégként a Hannuka ünnephez kapcsolódó szokásokat.

Másnap bátyáméknál folytattuk az ünneplést, sok nevetéssel, nosztalgiázással, fénykép nézegetéssel, játékkal és finomsággal.

Anyukám feldíszített fáját 26-án egy ünnepi reggeli keretében néztük meg, majd jól belakmározva bátyámmal, keresztlányommal és Hannával a Városligeti Műjégpályára indultunk, hogy egy igazán nagyot és ünnepit korcsolyázzunk. Pukkadoztunk a nevetéstől, amikor egy csapat egyiptomi? férfi érkezett a jégre, drága, fekete, elegáns kasmír kabátjukban. Szemmel láthatóan akkor láttak először jeget közelről. És igen. Bevállalták. Béreltek korit és megpróbáltak haladni. Annyira aranyosak voltak. Persze a fekete kabátjuk hófehér lett pár perc múlva. Ittunk forralt bort, teát én meg beszebeltem bátyám nagylányának dícséretét, mert nem is tudta, hogy ilyen jól és gyorsan korizik a keresztanyja. :-)

Szerettük az adventi időszak minden pillanatát és ahogy elérkezett a karácsony kicsit sajnáltam is, hogy ennek az ünnepi készülődős időszaknak most egycsapásra vége és a Karácsonyban kiteljesedik. Persze tudtam, hogy nem fogunk unatkozni utána sem, hiszen Hanna gondoskodott róla, hogy két ünnep között még a születéséről is megemlékezzünk vagyis december vége nálunk a szokásosnál is eseménydúsabb.

Az adventi időszakot még kihasználtuk persze és nem győztük a megjegyzett kreatív ötleteket megvalósítani. Kicsit hibás, leselejtezett könyvekből elkészítettem a névjegykártya cd- vagy cetlitartó süniket és gyártottunk még néhány almás szatyrot is.





2012. 12. 12-ről dokumenum fotókat készítettünk. Én a magam részéről 12 óra 12 perckor a Gipszkorszakban éppen az ebédemet fogyasztottam el és a karácsonyi képeslapokat címeztem meg, ám Hanna és Zoltán egy mozielőadásról ugrottak ki egy fotó erejéig, merthogy aznap zongora főpróba után már nem volt értelme az iskolába visszamenni,vagyis kettesben töltötték az időt ezen a furcsa csupa tizenkettes napon, órán és percen.



December 13-án nem felejtettük el elültetni a Luca napi búzát, ami a gondoskodó kis kezeknek és a közeli terményestől vásárolt friss búzaszemeknek hála, karácsony előtt már jó magasra nőtt és az ünnepi asztalt díszíthette. Hanna arra kért, hogy jövőre bővítsük a Luca napi szokásokat a gombócfőzéssel, mert neki bizony már lenne pár fiú neve, amelyeket papírra vetne , majd gombócba rejtene és így megtudhatná ki lesz a leendőbelije...


Hannával megnéztük a Pesti Színházban a Varró Dániel zseniális művéből készült színdarabot, a Túl a maszat hegyen-t. Sokan ajánlották már és nem tudom megmagyarázni miért vártunk ennyit azzal, hogy megnézzük ezt a szójátékoktól, dallamoktól hemzsegő remek ötletekkel megspékelt játékot. Az is jó döntés volt, hogy a kicsik otthon maradtak, akiknek bár biztosan tetszettek volna a díszletek, színek, hangok, fények, Varró Dani rímhányó szövegéből nem sokat értettek volna. Hannával viszont jókat nevetgéltünk a szójátékokon.

Nem sok időnk volt pihenni, mivel délután az Óbudai Társaskörben lépett fel Hanna az iskolai kórussal, ahol adventi hangversenyt adtak. Erre a fellépésre Zoltán kísérte el őt de szerencsére az egészet felvette kamerával, így itthon én is megnézhettem elejétől a végéig. Somorjai József Hóhullás című dal hallatán persze újra rámtört a bizsergés...

A karácsonyi zongora hangversenyen viszont ott ültem anyukámmal és a kicsikkel. Öröm volt néznem és hallgatnom Hannám játékát, aki egy baki vagy rontás nélkül elég magabiztosan játszotta el darabját, bár én próbáltam őt meggyőzni, hogy akkor sincs semmi baj, ha véletlenül melléüt a billentyűn, -ahogy sokakkal ez elő is fordult.



Piroska barátnőmmel a Rózsavölgyi Szalonban élveztük Udvaros Dorottya Mégis szép című előadóestjét. Időnként felkavaró volt, időnként mulatságos de semmiképpen nem közönbös, úgyhogy hazafelé úton még sokáig beszéltünk róla és a dalokról, no meg könyvekről és színdarabokról, amelyeket jövőre meg kell néznünk.

Zoltánnal kettesben néztük meg a Vígszínházban Kern András Pesten születtem című estjét. Erre a darabra már volt korábbra jegyünk, ám Eszter mandulaműtéte miatt el kellett halasztanunk a kiruccanást. Örültem hogy nem végleg, hiszen Udvaros Dorottya mellett Kern bakelit lemezeit is recsegősre hallgattam fiatal koromban. Szerintem a lányaim és Zoltán se emlékszik olyan esős napra, amikor ne kezdtem volna bele azonnal az ismert Kern dalba, az Esikbe és Balatonon, ha étteremben ettünk mindig elkezdtem dúdolni a Pincér rock-ot is. Lövölde tér, Szeptember..jaj de szerettem ezeket is. Sajnáltam viszont, hogy a Szépkezű lány dal nem szerepelt a repertoárban (pedig még a körmeimet is kilakkoztam, igaz szokás szerint az autóban a piros lámpák alatt..). Fellépett még pár meghívott vendég is és örültem hogy az összekötő szövegek által megértettem egy-egy dal születésének körülményét. Itt is,- akárcsak az Udvaros Dorottya esten- egy Leonard Kohen dal tette fel a koronát a koncertre.

Idén kicsit szakítottam a hagyományokkal és mégiscsak becsomagoltam az ajándékokat. Ügyeltem azonban, hogy most se csilivili, drága papírba öltöztessem őket, hanem filléres (úgyis azonnal letépik) mégis mutatós módon. Így született a barna papíros, tortapapírral megbolondított és szalvétából készült rózsával feldobott csomagolás, amit Michael Bublé karácsonyi dalait hallgatva készítettem el nagy-nagy örömmel.


Sütöttünk mézeskalácsot is. Nagyon várják a lányok az adventi időszaknak ezt a részét. Az Éva magazin receptje szerint készült el nagyon hamar a tészta, amelyekből csak néhányat díszítettünk fel (elég ügyetlenül), a többit szokás szerint pucéran hagytunk, mert mi így szeretjük.



A hagyományos karácsonyi sütinket a mogyorós koszorút egyedül szoktam elkészíteni. Idén is így történt. Mire Zoltán valamelyik adventi rendezvényről hazaért a lányokkal, kisült a kalácsom...

Vasárnap meggyújtottuk a második gyertyát a hagyományosnak nem mondható, ám mégis mutatós aranygömbös adventi koszorúnkon. Mi is történt az elmúlt egy hétben?

MIKULÁS

A legfontosabb persze, hogy járt nálunk is a Mikulás. Pontosabban, először Zoltán járt nála, mert meghívást kapott a Finn nagykövetségre egy fogadásra, ahol persze Joulupukki is jelen volt. Egy közös fotó és Zoltán beszámolója megerősítést adott lányainknak, hogy igenis létezik a nagyszakállú. Mondjuk a kicsiknek nem is volt kétsége afelől, hogy létzik, csupán a sok ál-mikulás zavarta meg őket abban, hogy most akkor hogy van ez, melyik az igazi, melyik a beöltözött és ezt a dilemmájukat csak felerősítette egy-egy silány jelmezben, rosszul felragasztott szakállal mutatkozó rögtönzött Mikulás látványa. Hanna azt hiszem már nem eszi meg a Mikulás mesénket de nagyon értékelem, hogy nem rontja el a játékunkat és a kicsiket sem bizonytalanítja el. Ő most azt hiszi, amit én is, azaz, hogy van egy Fő Mikulás ott Lappföldön (az, akivel Zoltán találkozott), a többi csak beöltözött, segítő, segéd, színész, önkéntes, áruházi, óvodai, iskolai színjáték.


Mindhárman kipucolták a csizmáikat, közben azért záporoztak a kérdések. Olyanok, hogy miért nem szólal meg a riasztó amikor kibújik a télapó a kandallóból és miért nem leshetik meg munka közben egyszer az életben. Bevallom a figyelemelterelés módszerét alkalmaztam és csak ímmel-ámmal válaszoltam.
Odakészítettük a szokásos óriás bögrében a tejet, bár Hanna szerint a forralt bornak jobban örült volna az Öreg (meg apa...hihihi). Pár szem kekszet is raktunk a tányérra, meg a Mikulásnak szánt kedves rajzokat. Amikor elcsendesedett a ház, kipakoltam a cipőcskékbe az édességeket és a mostani kedvenc Boris sorozat könyvből egyet-egyet. Úgy terveztem majd lenyesek a metszőollóval pár virgácsnak való ágat a bokorról, ám erről úgy elfelejtkeztem, hogy bizony ez a Mikulás virgács nélkül érkezett. Kaptam is hehehézést a lányoktól reggel, hogy lám-lám nem is voltak olyan rosszak és hiábavaló volt minden korábbi (nevelő célzattal létrejött) fenyegetőzés. Egyébként azért felejtettem el, mert épen azzal foglalkoztam, hogy élethű lábnyomokat gyártsak a kandalló környékére. Csillámpor híján végül liszttel kentem be Zoltán legnagyobb talpú cipőjét és ezt nyomkodtam a cseresznye színű padlóra. Szerintem egész jól sikerült. A tejet kiittam, a csészét felborítottam, a kekszet megrágcsáltam és vártam a reggelt, ahogyan ők is. Úgy szeretem amikor pizsamában, kócosan nagyokat pislogva bontogatják a kis csomagokat. Vajon meddig tart ez a lelkesedés? Lesz olyan, amikor azt mondják kinőttek a Mikulás meséből és köszönik nem kérik? Ugye nem...





Hannának aznapra volt még egy meglepetésem. A tízóraiját kicsit ünneplőbe öltöztettem, pontosabban a kulacsát rénszarvasnak díszítettem fel. A kicsik ugyan sérelmezték, hogy nekik miért nem de megígértem, hogy jövőre ha majd ők is iskolásak lesznek, ugyanezen a napon ugyanígy csomagolom az uzsonnájukat. (ha el nem felejtem)


ADVENTI KONCERT

Hanna sulijában jubileumi adventi hangversenyt adtak az énekkarosok. Harmadik éve ülünk a díszterem nézőterén és hatódunk meg az összecsendülő szólamok hallatán. A szoprán szólamát már jól ismertük a kicsikkel, mivel Hanna először csak énekelgette majd elhatározta, hogy zongora kísérettel húgainak (és nekem is) megtanítja a dalokat. Szóval mire elérkezik az adventi hangverseny, a kicsikkel együtt kívülről fújjuk a dalokat és úgy kell visszafognom Noémit és Esztert, nehogy beleénekeljenek a műsorba. Ó igen. Idén is meghatódtam. Nem tudom mi ütött belém, de a Hull a hó című dalnál potyogtak a könnyeim. Néhány anyuka megnyugtatott, hogy nem vagyok hormonzavaros, őket is könnyekig meghatotta a lelkesen éneklő csapat, a Kicsinyek Kórusa. A műsor második felében tehetséges diákok adtak elő egy-egy darabot hangszerükön. Közülük idén is kiemelkedett Kovács Benjámin, aki ismét saját szerzeményét adta elő a zongorán és én alig várom már, hogy saját cd lemezzel rukkoljon elő- az elsők között leszek, aki megveszi.
A hivatalos műsor után az informálisabb, ám hagyományos lépcsőn éneklés következett. Ilyenkor a felsősök és pár öreg diák a suli lépcsőjére sorakozik fel és ott is eléneklik a legszebb dalokat a végére hagyva az angol nyelvű dalt, amiről ha minden igaz hamarosan kapok egy kottát, hogy megtanulhassam Hannával.


Szóval a második adventi hét sok zenével, énekkel teli volt, ami ezeken a szürke, zimankós napokon exrtra energiával töltenek fel mindannyiunkat. Felírnám receptre!

KÉPESLAP

Tudom sokkal több időt vesz igénybe, mint egy virtuális lap, de idén is saját gyártmányú képeslapokat készítettünk és szépséges bélyeget vettünk, hogy akinek küldjük duplán örüljön, mert az igazi képeslapot ki lehet tenni a komódra vagy a kandallóra és ha rájuk néz eszébe jutunk. És igen. Abban reménykedünk, hogy mi is kapunk majd jó sok igazi, karácsonyi üdvözlő lapot, amit mi is kitennénk persze az erre a célra kijelölt helyre és ha ránéznénk a képre biztosan eszünkbe jutna az, aki küldte.

A tavalyi gombos és ujjlenyomatos rénszarvasos képeslapok ugyan díjnyertesen gyönyörűek lettek, idén mégsem küldhetünk ugyanolyanokat, így kör alakú dekor papírból készítettünk fenyőfákat, amelyeket arany kartonlapra ragasztottunk. Azért csak nem bírtuk megállni és egy kicsit továbbfejlesztve gyártottunk néhány puszilkodó rénszarvas lapot is. Reméljük örülni fog neki, az aki kapja. Akinek nem visz a postás, annak itt küldünk egyet sok szeretettel.




Ja és szorgosan gyártjuk a sajátkészítésű ajándékokat is, amelyek közül azonban csak egyet, ezt a textilfestékkel bekent almás nyomatos vászontáskát mutatok meg, mert különben oda lenne a meglepetés. Ezt a szatyrot már odaajándékoztam anyukámnak, aki nagyon örült neki és ismerve mennyire vigyáz a holmijaira, biztosítottam afelől, hogy mosásálló a táska, úgyhogy bátran fogja be és vigye magával a piacra.



Karácsonyi családi fotózáson is jártunk, jól bevált fotósunknál Péternél (1point4 fotó) no de erről majd a következő bejegyzésemben úgyis írok. Csíííííz!

A régi olvasók előtt nem titok, hogy egy ideje minden nyári vakáció végén egy színes, feliratos, képes napló születik, amely vakációs napló néven fut. Később aztán kimondhatatlanul jó érzés az kis könyvet a kezünkbe venni, lapozgatni és újra feleleveníteni a sok élményt, kalandot de leginkább úgy kezdeni a mondatokat, hogy -Emlékszel?
A lányok nemrég felvetették, hogy készíthetnénk őszi vagy akár téli szünetről is hasonlót, valahol pedig arról olvastam, hogy a karácsonyi készülődés pillanatait örökítik meg egy adventi naplóban. Ez utóbbi nagyon megérintett, de azonnal el is hessegettem a vágyat, hogy ilyesmihez folyamodjak, hiszen szegény blogom biztosan megsértődne, lassan nyolc éve ide írom le hogyan ünnepelünk így aztán továbbra is inkább ide jegyzem le adventi morzsák címmel a karácsonyi készülődéshez kapcsolódó élményeinket, érzéseinket.

ADVENTI NAPTÁR HÁROMSZOR

Idén is külön adventi naptárral örvendeztettem meg a gyerekeket. Hivatalosan azért, mert így szokták meg és így szeretik, nem hivatalosan pedig azért, mert elképesztően élvezem az adventi naptár gyártás pillanatait, még akkor is ha a végére pont elegem lesz és boldogan hajítom a megfelelő dobozásba a ragasztópisztolyomat.
Ugyanezen okok miatt ha lehet minden évben más naptár különlegességgel kell előrukkolnom viszont nem szívesen tágítok a wc papír guriga hálás alapanyagától, így ezt kell újra gondolnom.

Eszternek és Noéminek az ikerség jogán a hasonlókat készítettem, nevezetesen 24 gyertyácskát, amelyeket a megszokottól eltérően most nem akasztottam fel a falra, hanem egy kör alakú tálcára sorakoztattam fel. Eszter gyertyái sárga - Noémié narancsszínű lánggal "égnek".
A fogadtatás? Hát az a helyzet, hogy nagyon hálásak és nagyon ki tudják mutatni az érzéseiket, így persze megkaptam azonnal a legjobb, legaranyosabb, legkreatívabb anyuka jelzőket egy hatalmas adag puszival kísérve. Én pedig habár tudom, hogy léteznek nálam sokkal de sokkal kreatívabbak, abban a pillanatban elhittem minden szavukat!



Hannának valami nagylányosat, elegánsat és olyat készítettem, amit a szobájában tarthat. A hangjegyes papírokba mostanában úgyis szerelmes vagyok, így az arany akrillal lefestett gurigákat azzal dekoráltam ki, majd behajtogattam a két végüket, pont úgy, mint a szülinapi meghívójánál lassan egy éve. Egy megunt fa képre ráragasztottam egy fekete kartonlapot és erre ragasztottam fel a dobozkákat. A kész mű a szobájában lett elhelyezve, pont úgy, ahogyan szerette volna.



No és hogy mit rejtenek a gurigák? Noémi tegnap azt mondta, hogy ő a papírcetliknek örül a legjobban. Olyanoknak amelyekre azt írtam, hogy:

-Ma nem kell összepakolnotok magatok után
-Készítsünk kókuszgolyót
-Gyártsunk karácsonyfadíszt együtt
-Házi mozizás pattogatott kukoricával a kanapén
-Gyertyafényes fürdő
-Olajos masszázs anyától
-Társasjáték maraton (5 játék /fő)
-Óriási apás legózás
-Dupla esti mese
-Írj fel plusz egy óra lovaglást! (Hannának a 100%-os dolgozatokért egy óra lovaglás a jutalma, amelyeket bizony szorgalmasan gyűjt..)

A maradék dobozkákban pedig csatok, hajgumik, radír, rágó, cukorka várja, hogy reggel mosolyt csaljon lányaink arcára. Eddig elég nagy sikerrel!



DEKORÁCIÓ

Némileg ellentmond az előzőkben felvázolt adventi naptár projekttel az, hogy idén az egyszerű de nagyszerű módszereket részesítem előnyben, legyen szó dekorációról, menüsorról vagy éppen ajándékról.
Az ajtódíszünk más néven kopogtatónk cirka 10 perc alatt készültek el. A tobozokat még mi gyűjtögettük, én csak piros raffiával egy csokorba kötöttem őket és egy nagy masnival az ajtóra erősítettem.





Az adventi koszorút se bonyolítottuk túl. Kacérkodtam ugyan a kör alaktól eltérő motívummal, ám a kicsik egyik nap az iskola előkészítőről úgy jöttek haza, hogy részletesen beszámoltak az adventi koszorú jelentéséről és arról, hogy a kör alak sem véletlen, így maradtam a klasszikus formánál. Azért, hogy mégis egy kis csillogást varázsoljak a koszorúba, a fehér gyertyák mellé arany gömböket tettem.

A legelső karácsonyi kézműveskedésünk az ajándékkártyák elkészítése volt. Magunk elé tettünk egy tál mogyorót és amikor már degeszre ettük magunkat, az óvatosan feltört héjakat egy kis kartonlapra ragasztottuk. Ez volt a rénszarvas pofája, amire már csak szemet és orrot kellett rajzolni alkoholos filccel, majd az agancsokat és füleket is melléjük rajzolni. Születtek dús -és ritkás agancsú, elálló fülű, bandzsító rénszarvasok, de összességében mind nagyon nagyon kedves lett.




Feldíszítettük a lépcsőkorlátot is fenyőgirlanddal, -ezt mindig én szoktam- és nem tudom miért, de ez az a pillanat, amikor azt érzem valóban megérkezett az adventi hangulat.

Az is jó, hogy közösen böngésszük az inspiráló, kreatív oldalakat és a jó ötleteket azonnal elraktározzuk, hogy aztán egy nyugodt pillanatban megvalósítsuk.


Advent első vasárnapján aztán úgy alakult, hogy csak mi lányok voltunk otthon este (szegény Zoltán egyszerre volt 3 helyen azalatt). Miközben a vacsorát készítettem, feltűnt, hogy a nappaliból relaxációs zene szól és félhomály van. Hanna a zuhanyozás után úgy döntött, hogy szüksége van egy kis masszázsra is. Noémit hívta segítségül, aki kapható volt a feladatra és boldogan sőt ha hiszitek ha nem nagy szakértelemmel masszírozta nővérét. Megmosolyogtatott a látvány, az pedig már egyenesen mulattatott, ahogyan Hanna próbálta rávenni húgát, hogy minden vasárnap ismételjék meg a szeánszt és ezért zsebpénzéből fizetni is hajlandó. Egyébként pedig legközelebbi alkalomra jó lenne ha lenne itthon uborka, mert az jót tesz a fáradt szemeknek...
Közben Eszter is megérkezett, őt én vettem kezelésbe. Hannának bizony gyakran vannak jó ötletei! Ez is ilyen nagyon jól időzített volt.





Jön a többi is.

Meglehetősen nehéz napok állnak mögöttem, ami igazoltan tartott távol a blogomtól. Majd írok róla, mert akár tanulságos is lehet, de most arra gondoltam, hogy a visszatérést egy játékkal kezdhetnénk vagy ha tetszik ünnepelhetnénk meg.

Dóra, aki a Kreatív Kertész blog és a Dolgos Kezek blog írója maga is édasanya. Először a Gouba vásáron találkoztam munkáival, amelyek olyan szívet lelket melengetőek voltak, hogy legszívesebben az egész standot megvettem volna. Dóri szerényen, minden túlzásoktól és allűröktől mentesen készíti és árulja nemcsak szép, de hasznos tárgyait, amelyek közül a lányaimnak már van egy ötletes hajcsat tartója és egy fogtündér párnája is.

Szóval Dórival közösen indítom ezt a játékot, amelynek tetszik nem tetszik :-) az a feltétele, hogy lájkold a

http://www.facebook.com/labnyomok?fref=ts facebook oldalt
és a

http://www.facebook.com/dolgoskezek oldalt is.

Ezek után már csak azt kell eldöntened, hogy a fiús anyukáknak szánt ajándékcsomagot választod vagy a lányosat. A kettő között az a különbség, hogy a Fogtündér Párnán kisfiú ill. kislány látható. Választásodat a kép alá írd meg és persze oszd is meg, még ha ezzel saját nyerési esélyeidet rontod is. :-))

Mikuláskor sorsolunk!

Milyen kár, hogy csak a nyáron készítünk vakációs naplót. Nem is értem miért, mert az őszi szünet is tartogatott pár emlékezetes élményt és jócskán akadna beragasztásra váró belépőjegy, fénykép, szórólap, plakát, ráadásul olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mi szülők megengedhetjük magunknak, hogy egész szünidő alatt "szabadságon" legyünk, hiszen a saját magunk urai ill. főnökei vagyunk.

Megnéztük a Mezőgazdasági Múzeumban az Óceán kiállítást és szerencsére nem tömegben, mert az iskolai csoportok délelőtt letudták a látogatást. Megkaptuk a korábbi interaktív kiállításról jól ismert pöttyöket és a játékkkártyát, majd kezdődhetett az okosodás. Én mindig el vagyok veszve az elején egy kicsit, hirtelen nem tudom hol és hogyan kezdjek neki a sok látnivalónak, 




Aztán eljutottunk végre az Állatkert legújabb csodájába a Varázshegybe. Jól gondoltuk, hogy csak erre egy fél nap kell. Ha alaposan körbe akarjuk járni, ha részt szeretnénk venni az előadásokon, állatbemutatókon és még kézműveskedni is van kedvünk, biztos, hogy nem végzünk egy két óra alatt. Mi is sok időt töltöttünk bent. Érthető volt hát, hogy később béreltünk egy kis szekeret és a fáradt gyerekeket azzal húztuk az állatkertben, hogy azért ha már ott vagyunk nézzük meg alaposabban kedvenceinket.




Tököt is faragtunk, méghozzá hóesésben. Igen furcsa látvány fogadott, amikor a forró teával (vagy ahogy mondjuk: védőitallal) kimentem a teraszra hozzájuk. Tököt faragtunk, a lányok pedig mini hóembert építettek..
Egyébként pedig idei tökünk megint remekmű lett és ez így helyes, mert minden évben túlszárnyalja az előzőt, így jövőre is fel van adva a lecke. Faragtunk még egy kisebbet anyukámnak is és egy egészen picikét Hanna kívánsága szerint.
A kifaragott tököket idén is meg akarták mutatni a világnak de sajnos nem elégedtek meg azzal, hogy a facebookon közzéteszem a róla készült képet, így elvitték a Vörösmarty téren rendezett Halloween rendezvényre, ahol válogatott rémségek és tökök között fényképezkedtek. Erre az alkalmomra egyébként boszorkánynak, ördögnek öltöztek be és ezt a tevékenységet sajnos a sminkkészletem is megsínylette. Hannának megígértem, hogy ha ennyire szereti ezt az amerikai murit, akkor jövőre rendezhetünk egy vicces partyt, bár lehet, hogy addigra már nem igényli, hiszen negyediktől, amikor elkezdenek angolul tanulni, már iskolai keretek között is zajlik egy Halloween ramazuri. Mindenesetre Hanna fogta magát és kókuszgolyó alapból pókgyártásba kezdett, közben pedig arra kért, hogy jövőre is készítsünk nyalókából pókokat, hogy ne csak a legjobb barátnőjének vihessen majd az osztályba, hanem a simán csak jó-barátnőknek is jusson belőle.







Ott voltunk félig Gipszkorszak színekben, félig pedig családilag a Vasúttörténeti Park évadzáró mesenapján is. Kézműveskedtünk, beültünk az összes kiállítot vonatba és eljátszottuk, hogy utazunk. Nagyon szeretjük ezt a több, mint múzeumot. Este még az orrunkban éreztük a nagy csarnok vonat -, olaj szagát.




A szünet utolsó napján apuka elment a lányokkal a cirkuszba, hogy az aktuális műsorszámot megnézzék. Én ezalatt itthon maradtam és élveztem az engem körülvevő csendet miközben tettem-vettem. Szeretem amikor hazajönnek és egymás szavába vágva majd egymás után elmesélik mit láttak, mi tetszett a legjobban.

Délután viszont már velük tartottam a Holdvilág Kamaraszínház előadására, az Ágacskára, mert pár hónapja elolvastam nekik Csukás István meséjét és már akkor elhatároztuk, hogy ha újra műsorára tűzi a darabot a kis színház, mindenképpen megnézzük. Csupán azért bánkódtunk, mert már nem a mi kerületünk ékszerdoboza a színház. Méltánytalanul bántak vele, nem becsülték, így ma már a XIII. kerületiek örülhetnek nekik,- a nagyon modern József Attila Művelődési Központba kerültek. Egyébkét pedig amikor megkérdeztem a lányokat, hogy a könyv vagy a színdarab tetszett -e a jobban, azt felelték,hogy a darab, amiben talán közrejátszott az is, hogy Ágacska szerepét a Morzsa színpadról ismert és rajongásig szeretett Zsuzsi játszotta el.

Persze nem múlhatott el az őszi szünet a Gipszkorszak nélkül, gyakran megfordultunk ott is, főleg, mert új figurák érkeztek, amelyeket még nem festettek ki a lányaink, márpedig mindig ők az elsők, akik letesztelhetik.. Azért nem tagadom, hogy megnyugtat és örömmel tölt el, hogy még mindig nem unják, sőt kicsit túlságosan gyakran mennének és festenének. Mondjuk meg is látszik rajtuk. Nemigen láttam olyan 6 évest, aki annyira aprólékosan, precízen, szépségesen fessen, mint Noémi és Eszter, de persze Hanna is nagyon ügyes. Hiába no. Gyakorlat teszi a mestert.




Szóval jutott idő mindenre, végre megsütöttem Móni barátnőm instrukciója szerint a kakaós csigákat. Ebben az a vicces, hogy én a középiskolában gyakorlatból a kakaós csiga tételt húztam ki, azaz ki kellett számolnom mennyi alapanyag kell 100 db kakaóscsigához és persze meg is kellett sütnöm őket. Négyest kaptam érte, mert némelyiknek kijött a közepe (pedig úgy sokkal finomabb). Az is érdekes, hogy most írom ezt le. A napokban tartottuk az osztálytalálkozónkat, kimondani is rettenet, a huszonkettediket.

Zoltán születésnapja után nem sokkal derült ki, hogy mi is utazhatunk a MÁV Nosztalgia által indított Kőműves Kelemenné Expressen Dévára. Teljes extázisba kerültünk, mert bevallom megint szükségünk volt egy "csak mi ketten" élményre, hogy aztán a gyerekeink kipihent szülőket lássanak viszont, arról nem beszélve, hogy egy igazán különleges szülinapi ajándéknak is beillett a kiruccanás, főleg hogy mi már jó ideje tárgyak helyett élményekkel ajándékozzuk meg egymást. A MÁV Nosztalgia és Élményvonatozás névre hallgató cég egyik útjához már volt szerencsénk. Akkor a Gyertyafény Expressen egy igazán elegáns étkező kocsiban fogyasztottuk el vacsoránkat, aztán Veresegyházon friss rétessel vártak népviseletbe öltözött asszonyok. Részletesen írtam akkor a blogban a romantikus élményről és arról, , hogy ajánlom mindenkinek, aki csak egy kicsit is rajong a régi vonatokért és a bársony üléshuzattal ellátott étkezőkocsikért.



Mivel ritkán utazunk vonattal, a magunk fajta autóhoz szokott embereknek külön élmény volt a hajnali Nyugati Pályaudvar látványa, zaja. A Kőműves Kelemenné Express összetéveszthetetlen szerelvénye már ott állt a 10. vágányon. Az ajtóknál jelmezbe öltözött utaskísérők köszöntöttek és irányítottak el minden utast. A mi jegyünk egy kevésbé régi, ám hálókocsivá alakítható kupéba szólt. Nem keseredtünk el, hogy kimaradunk a luxusabb érzést nyújtó vonatozásból, hiszen az út során kedvünkre sétálhattunk a többi kocsiban vagyis végig a szerelvényben. Ha kedvünk tartotta, akkor egy csésze teát ittunk a tea szalon kocsiban, ha megéheztünk, akkor a Gyertyafény Express élményből már jól ismert vörös bársony üléshuzattal ellátott, fügönyös ablakos, kis lámpás étkezőkocsiban ehettünk és az egyik leszebb kocsiban, a 100 éves kocsiban a gyönyörűen rendbehozott kárpitozott üléseken is olvasgathattunk.




Érkezéskor és még utána is egy rövid ideig a Szörényi-Bródy féle Kőműves Kelemen rockballada szólt. Itthon, előző este amolyan ráhangolódás képpen jó hangosan hallgattuk -hála a youtubenak- és megállapítottuk, hogy mi ezt fiatal korunkban is nagyon szerettük, így borzasztóan értékeltük a fogadtatás ezen részét is. Az odaút hat óráig tartott, ám kevésbé éreztük fárasztónak, mintha ugyanezt autóval tettük volna meg, hiszen a szervezők folyamatosan gondoskodtak a szórakoztatásunkról. Hol kis falatkákkal és áfonya likőrrel kínáltak, hol Déva váráról szóló totót töltettek ki velünk. Még képeslapot is tudtam írni a vonatról, mert egy kis mozgó postahivatal is üzemelt az egyik szerelvényben, igazi postás sapkás kísérővel.


A legfontosabb mozzanata az odaútnak azonban az volt, amikor kisorsolták az önként jelentkező utasok közül azt a tizenkettőt, aki egy nap erejéig belebújhat a kőművesek bőrébe, akarom mondani köpenyébe. A sorsoláson nem mosolygott ránk a szerencse, azonban később igen. Történt ugyanis, hogy két kőművesről a román-magyar határnál kiderült, hogy semmiféle azonosító okiratuk nincsen, így egyszerűen le kellett szállniuk a vonatról. Ekkor érkezett a felkérés a szervezőktől, hogy ugyan vállalja már el a beugró kőműves szerepét Zoltán. Aki ismeri az tudja, hogy nem kellett kétszer mondani neki, én pedig mosolyogtam magamban, mert reméltem, hogy ezzel a kis játékkal ha lehet, még különlegesebb emlék lesz a születésnapja. Minden kőművesnek a bőrövébe kellett akasztani a malteros lapátot, amelyek hátuljára a balladai nevük is szerepelt. Feladat várt rájuk. Déva várában be kellett falazniuk a szintén önként jelentkező és korhű ruhába öltöztetett Kőműves Kelemennét méghozzá igen nagy média felhajtás közepette...

Amikor itthon elmeséltük a lányainknak, hogy milyen különleges vonatozós kiruccanásra megyünk, felolvastuk nekik a balladát, amelyről Hanna megállapította, hogy elég durva és ma ezért simán lecsuknák az egész bandát. Durva vagy nem durva, azért kérte, hogy mégegyszer vetítsük le neki a a rockballada változatot. Mint megtudtam hatodikos tananyag a székely népballada. Nos, lehet, hogy tényleg felfoghatatlan még egy harmadikosnak és főleg két nagycsoportosnak, hogy egy várat, amelyik folyton összedőlt, csak úgy lehetett felépíteni, hogy egy ártatlan asszonyt tűzbe kellett vetni, majd testének hamvait mészbe kellett keverni ráadásul nem elég, hogy ő meghalt, de fia szíve is megszakad a bánattól, amiért elveszítette édesanyját. Na szóval Jancsi és Juliska meg a többi Grimm mese se kíméletes, de azért ezután érthető, hogy Hanna csak arra az egyre kért, hogy ne vállaljam el a befalazandó nő szerepét.

Déva vasútállomásra percre pontosan érkezett szépséges szerelvényünk. A Hunyadiak címerét követve haladtunk először a Böjte Csaba vezette Ferencesredi Árvaházba, ahol az ott lakó gyermekek műsorral leptek meg bennünket a templomban. Ennyi tehetséges gyerkőcöt régen láttam egyszerre. A Bródy számait éneklő, gitározó fiúval biztos hogy találkozunk még valamelyik tehetségkutató versenyben. Megható volt a pici kislány Só című meséje, a hosszú szöveget, amelyet gyönyörű magyarsággal és hangsúllyal adott elő. Volt még vicces jelent, tánc és olyan dalok, amelyeket velük együtt dúdoltunk. Meghatódtunk, nem bírtuk magunkba tartani a könnyeinket és persze azonnal a saját gyerekeinkre gondoltunk. Búcsúzóul előadták a Kőműves Kelemen-t, majd meleg teával, kávéval kínáltak bennünket. Adományokat szívesen fogadtak, mi meg nagyon de nagyon szívesen adtunk..
Az ott élő gyerekeknek egyébként magyar az édesapjuk vagy édesanyjuk csak éppen nem tudják, nem akarják nevelni őket, esetleg már nem élnek...Látva ezt a fiatalos életszemléletet, tehetséget, hallva a vezetőnő szavait azt gondolom nagyon-nagyon jó kezekben cseperednek fel.




Déva várába kétféleképpen lehet feljutni. Vagy egy fél órás sétával vagy egy nagyon modern, ám tériszonyosoknak rémálommal felérő felvonón. Mi ez utóbbit választottuk, mert gyanítottuk, hogy még sok séta vár ránk, meg egyébként is tetszett a funicular. Rövid sorbanállás után, feljutottunk magos Déva várába, aminek nagy része úgy húsz éve fel van állványozva így jól jönne újra 12 kőműves munkája, mégis úgy éreztük csodás és örültünk, hogy ott lehetünk, hogy megelevenedett a legenda.


Körbejártuk alaposan, közben reméltem, hogy nem találkozom a kövek között gyakran előforduló és a figyelmeztető táblákon jelzett homoki viperával... Amikor aztán az összes önkéntes kőműves megérkezett, elkezdődhetett Anna befalazása, méghozzá az erre a célra gyártott téglákal és valódi malterral. A fiúk mind nagyon komolyan vették a játékot és szívesen pózoltak az őket fotózóknak és a helyi televízió kamerásának. Elnézve őket megállapítottam, hogy eszméletlenül jól sikerült a casting. A ballada komédiává csapott át persze hamar, de senki nem vette zokon. Az akció után még elkapott egy helyi rádió riportere és egy tévés is, hogy meséljünk az élményeinkről. Nem is tudták, hogy a Kőműves Kelemen tananyag az iskolákban és örömmel hallották, hogy nem ez volt az első utunk Erdélyben.





Mivel hatalmas sor alakult ki a sikló előtt, úgy döntöttünk, hogy a várból lefelé már gyalog megyünk. Jól esett az őszi erdőben a séta, de ugyanolyan jól esett belehuppanni a ránk váró busz ülésébe is, hogy aztán a várak várába, az igazi Vajdahunyad várához repítsen. Odafelé izgalmas és érdekes történeteket osztott meg velünk egy helyi magyar idegenvezető. Már sötétedett, mire odaértünk, ám ez a kis díszlet még misztikusabbá, szebbé tette az amúgy gyönyörű állapotban lévő várat.




Itt hála az alapos idegenvezetésnek megint sokat okosodtunk, tanultunk, majd a buszba visszaérve csak arra vágytunk, hogy Déván az étteremben elfogyasszuk vacsoránkat, mert bizony nagyon megéheztünk. Ott aztán még volt alkalmunk helyi finomságok vásárlására, így hoztunk haza zakuszkát, hecsedli lekvárt és áfonya likőrt is.

A gyönyörűséges szerelvény már várt bennünket az állomáson és legnagyobb melepetésemre, hófehér lepedőkkel, kispárnával hálókocsivá alakult a fülkénk, amit azon nyomban ki is próbáltam volna ha hagytak volna, ám még hátra volt a totók kiértékelése és a nyereménysorsolás. Nos erről csak annyit, hogy érdemes volt várni, mert megnyertük a fődíjat, egy két személyes élményvonatozást Ausztria gyöngyszemébe Semmeringbe. Mivel Hanna születésnapja előtt egy nappal lesz az út, úy döntöttünk Zoltánnal, hogy visszük magunkkal legnagyobb lányunkat, aki úgyis oda van a vonatokért, ráadásul ez egy rövidebb, gyerekbarát útnak ígérkezik. Szóval újra szülinapot ünnepelünk a MÁV Nosztalgia szerelvényein. Mondjuk ennél klasszabb ajándékot aligha tudnék elképzelni.
Örömünk határtalan volt, így érthető, hogy boldogan táncoltunk az Orfeum kocsiban, ami discová alakult át egy időre. Jut eszembe! Nem is olyan egyszerű száguldozó vonaton táncikálni.

Aludni viszon annál kellemesebb, mert a zakatolás és a ringatózás megteszi a hatását...





Élmény volt a javából és csak szólok, hogy ha nem jut eszetekbe eredeti karácsonyi, szülinapi, névnapi, házassági évfordulós ajándék, akkor jusson eszetekbe a MÁV Nosztalgia útjai. Mi szerintem függők, akarom mondani törzsutasok leszünk.