Tényleg olyan hihetetlen nekem, hogy Hanna, aki szeptemberben egy hangot se tudott lejátszani a zongorán, tegnap sikeresen levizsgázott a Rácz Aladár Zeneiskolában. Egy hosszú asztal mögött ült tanárnője Larisza néni, három, sokkal szigorúbb arcú vizsgabiztos társaságában és hát őket kellett elbűvölnie legnagyobb lányunknak. A vizsgalapra, amely igazi csapatmunkában készült el a nagy napra, alig fértek rá a tanult darabok, amelyeket kotta nélkül el tud játszani Hanna. Nekem ez tényleg egy csoda, pedig én is tanultam hangszeren, igaz a hegedülésből már csak a vonó helyes tartására emlékszem sajnos...
Azt azért sejtettem,hogy van érzéke a zenetanuláshoz, mert akkora csillagokat hoz haza énekből,mint egy ház és a furulyázás se okoz neki gondot, most éppen az Örömódát fújta el egy osztálytársnőjével. Addig gyakorolta, míg nem sikerült. Meg is állapítottam, hogy szerencsés választás volt a zongora, amikor a zenetanulás kérdés felmerült...


Mintha csak most lett volna amikor felhívott Larisza néni, hogy gratulálnak, mert felvették Hannát a zongora szakra. Mintha csak most lett volna, hogy megvettük a felújított lengyel pianínót. Emlékszem milyen büszkén újságolta Hanna a nagy hírt mindenki és, hogy szinte kivétel nélkül mindenki azt felelte, hogy de jó és ugye tudja, hogy majd sokat kell gyakorolni? Sejtettük. Ahogyan azt is, hogy a szolfézzsel együtt heti három alkalommal jelent Hannának ez elfoglaltságot és csak magunkra számíthatunk... Néha fárasztó volt mindig pontosan odaérni a zeneiskolába. Tudatosan választottuk a szombati napot az egyik zongora órára, ráadásul reggel nyolc órás kezdéssel, hiszen így nem töri keresztbe a hétvégénket, van időnk eljutni más programra, matinéra. És ahogy az lenni szokott, voltak hullámvölgyek, dicséretek, szárnyalások, csalódások, sikerek

Szeretjük amikor gyakorol, a kicsik velem együtt dúdolják a századszorra lejátszott dallamokat. A zongora hangja kellemes akkor is, ha a kicsik "gyakorolnak" rajta, hát még ha hozzáértő ujjacskák veszik kezelésbe a hangszert. Áhítattal nézem ahogyan kis ujjaival leüti a billentyűket és csillogó szemmel kérdezi "Na milyen volt anya?"
Persze nekem mindig tetszik, nem értek az ujjrendhez, a zongora kottához sem. Mondjuk már csak ezért is tartom szép teljesítménynek amit eddig elért.


A közönség szülőkből, nagyszülőkből állt. Hanna örült, hogy anyukám és én is ott drukkoltunk én meg annak is, hogy végre sikerült élvezhető minőségben az egészet felvennem videóra, hogy aztán kielemezzük Hannával és büszkén megmutathassa húgainak és Zoltánnak. . Négy kis darabot kellett eljátszania a csodás hangú fekete zongorán. Nekem úgy tűnt nagyon könnyedén és nyugodtan teljesítette a feladatot, ám később elárulta, hogy igenis izgult. Olyan szépséges volt hullámos, kibontott hajával, ami csak egy hajráffal volt megzabolázva. Az előírt fekete-fehér ünneplő viselettől nem mertünk túlságosan eltérni, de a kottás anyagból készült kreatív nyakláncot mindenképpen viselni akarta Hanna. Nemrég találtunk rá a Rózsák terén tartott rendezvényen ahol egy vándorkórus pavilonjában árulták és persze mindketten arra gondoltunk, hogy ideális kiegészítő lesz ez a szolfézs és zongora vizsgához..


A majdnem másfél órás koncert végén aztán nagy dicséretet, két puszit és olyan kedves simogatást kapott a pofijára Larisza nénitől Hanna, hogy remélem kellően megtáltosodott tőle és ügyesen kigyakorolja a nyári szünetre kapott darabokat. A Kopogóst mindenesetre már meg is tanulta, hiszen ha minden jól megy egy újabb szereplés vár rá.