Van néhány dolog, amiben nem értünk egyet Zoltánnal, de azzal igen, hogy ha lehet ne menjünk nyaralni kétszer ugyanarra a helyre. A Balatoni nyaralásokat is úgy szervezzük, hogy mindig más településben, városban töltsünk el egy vagy két hetet. Hiába kecsegtető Lelle a sekély vízpartjával, hiába éreztük jól magunkat Bogláron, hiába festői Alsóörs és a környék, egyszerűen pazarlásnak éreznénk ha mindig ugyanott mártóznánk meg a magyar tengerben. Nem is való nekünk nyaraló, bár lehet, hogy húsz év múlva más álláspontra jutunk. Addig azonban szeretjük a változatosságot a Balatonnál is. Így esett idén a választás a Balaton fővárosaként is ismert Keszthelyre, ahol eddig mindig csak átutazóban jártunk vagy csak egy gyors látogatás erejéig végigrohantunk a sétálóutcán, esetleg a kastély kertjébe is benéztünk és elmajszoltunk egy fagyit. Keszthely ennél többet ér és mi csak a megfelelő alkalomra vártunk mindig.

Az éjszakai kastélylátogatás idején aztán kiszakadt belőlem a mondat, hogy Igen! Érdemes volt ennyit várnunk ezzel, no de erre majd később visszatérek.

A ház, amit béreltünk csak egy ugrásra volt a gyönyörűen felújított Fő tértől. Ide ugrottunk el először, hogy valami harapnivaló után nézzünk. A patinás gimnázium épülete előtt egy kis időt eltöltöttünk, mert gondolom nem véletlenül hagyott helyet a szobrász, Farkas Ferenc a bronzból megformált padon ülő Festetics György gróf mellett, hanem azért, hogy boldog boldogtalan leülhessen mellé, hogy aztán ott pózoljon egy fénykép erejéig. Az egész város egyébént tip-top, rendezett, ahol pedig mégsem, az azért van, mert éppen építkeznek.


Persze főleg a Balaton és a kastély miatt mentünk, kaptunk is mindkettőtől jó sok élményt.
A Városi strand volt törzshelyünk, amelynek különlegessége az 1864-ben épült szigetfürdő. A Balaton partján egyedülálló módon korhű stílusban felújított épületet 2007-ben hozták rendbe és ha ránéztünk szinte láttuk a korabeli fürdőruhában, napernyőkkel sétáló hölgyeket. A strand másik vonzereje a Balaton alakú élménymedence, amin először megrökönyödtem, mert ugyan ki a fene akar medencében úszkálni, amikor ott a Balaton...

Aztán amikor a partra értünk rájöttem, hogy mégiscsak jó, hogy ott van, mert legalább abban volt víz bőven. Mondták nekünk, hogy alacsony a Balaton víz szintje és hogy hozzunk magunkkal pár hordó vizet Pestről, mert nagyon kell, de nem gondoltuk volna, hogy ennyire nagy a baj. Soha életemben nem láttam ilyennek a magyar tengert, de a helyiek sem. A lányok persze élvezték a sarazást, dagonyázást én meg nyugodtan hátra dőlhettem a nyugágyban, hiszen attól nem kellett tartanom, hogy elmerülnek a vízben. Hosszan kellett sétálnunk, hogy olyan részhez érjünk, ahol már valóban úszni lehetett. Egy kicsit aggódtam egyébként a kagylók miatt, mert vendéglátónk felhívta a figyelmemet arra, hogy a főbejárat előtti részen kicsit kevesebb a kagyló, ami nekem ugyanolyan, mintha azt mondta volna, hogy a bejárati ajtó előtti részen kevesebb a cápa. A kagylóba bele lehet lépni és elvágja az ember lábát. Juj ezt nagyon nem akartam. Erre vannak kitalálva ezek a strandcipők tudom, de nekünk éppen nem volt ilyen a csomagunkban. A lányokat ez se nagyon izgatta (kivéve Noémit, aki mindenben rám ütött). Boldogan emelték ki az időnként óriási méretű kagylókat, aztán alapos tanulmányozást követően visszatették persze természetes élőhelyükre- szóval jól elvoltak.





Vizibicikliztünk is. A mélyvízben aztán Zoltán leszállt a járműről, hogy egy kicsit edzzen a közelgő Öböl átúszásra, amin elhatározta, hogy jóbarátjával együtt részt vesz. Mi addig mellette vagy mögötte tekertünk és drukkoltunk neki vagy éppen a "Balatonnál sej haj de jó" című dalt énekeltük teli torokból.




Lángost ettünk, fagyiztunk, jégkrémeztünk, játszótereztünk és Hanna óhaját is teljesítettük. Kapott egy szép henna festést a kézfejére, mert erre vágyott. Nos a tartósság érdekében ajánlott legalább egy óráig tartó vízmentességet Hanna nem tudta maradéktalanul betartani.

Úgy terveztük, hogy a hangulatos Helikon parkon át sétálva közelítjük meg majd mindig a strandot, ám rá kellett jönnünk, hogy ennyi felfújható eszközzel, köztük egy három személyes gumikrokodillal és más fontos kellékel ez nem egyszerűen macerás, hanem kivitelezhetetlen.


A Festetics Kastélyban rendezett Helikoni éjszakák rendezvénysorozat igazán bőséges programlehetőségeket kínált. Rögtön az első nap estéjén fáklyás lovasbemutatóval szolgáltak és ellátogathattunk a Hintómúzeumba is, ahol normál esetben valószínűleg csak gyorsan végigsétáltunk volna, időnként megállva egy-egy nagyon míves darab előtt, ám így, szakavatott és rendkívül érdekfeszítő magyarázat mellett még okosodtunk, művelődtünk és csodálkoztunk is. A lovasbemutató után aztán hintóztunk a besötétedett és ettől sejtelmes parkban és ettől mind a három lányunk (sőt egy kicsit még én is) bárónőnek képzelte magát.





Szerdán aztán eljött az idő, hogy megnézzük a kastélyt közelebbről méghozzá az éjszakai tárlatvezetés keretein belül. Korhű ruhába öltözött tárlatvezető mesélt a Festetics család titkairól méghozzá úgy, hogy a gyerekek számára is élvezhető legyen. A könyvtárban ebből az alkalomból valódi gyertyák égtek, ami valljuk be nagy merészség ám zseniális ötlet.

Az este különlegessége az volt, hogy a gyertyafényes tárlatvezetés után a kastélyban fogyasztahattuk el a főúri vacsoránkat. No ezért mondtam az elején, hogy érdemes volt ennyit várni a Festetics kastély látogatásával. A Varázslatos esték a Helikon Múzeumban névre hallgató programnak köszönhetően tényleg emlékezetes marad mindannyiunk számára.





Keszthely egyébént tele van múzeummal, ám némelyik csak egy kicsiny gyűjteménynek nevezhető és előfordulhat, hogy csalódottan jön ki onnan az óvatlan látogató. Van ott Babamúzeum, Marcipán múzeum, Játékmúzeum, Történelmi Panoptikum, Csigaparlament, Nosztalgia múzeum, TV múzeum, régi autó múzeum, Kínzó múzeum sőt még Erotikus Panoptikum is. A Marcipánmúzeum kivételével kihagytuk mindet, pedig a babamúzeumot beígértük Eszternek, hiszen nála a játékok játéka még mindig a baba, ám annyi jobbnál jobb programunk volt, hogy csak útban Horvátország felé csaptam a homlokomra, hogy elfelejtettünk betérni. Sebaj. Ha arra járunk és Esztert még érdekli, bepótoljuk.


Aztán az is jó volt, hogy kedvenc színházi társulatom a Centrál Színház vendégszerepelt éppen Keszthelyen. Vendéglátónk vállalta a gyerekfelügyeletet, így Zoltánnal elszökhettünk, hogy megnézzünk egy igazi, nyári, könnyed vígjátékot, a Semmi Pánik-ot. Sokat nevettünk Woody Allen poénjain, a szünetben a kastély parkjában sétáltunk, majd a második részt is végignevettük.



Egyik nap béreltünk egy elektromos hajót is. Ez valami remek találmány. Nem kell hozzá hajós jogosítvány, 5 perc alatt megtanulható a jármű kezelése és csak arra kérnek, hogy ha lehet úgy 1,5 km-nél távolabb ne menjünk a parttól, egyébként pedig nyomkövető is van benne, így ha elsodorna a víz, amire kicsi az esély, majd kimentenek. A hajót valóban gyerekjáték kormányozni és azért jó, mert egy kicsit úgy érezheti magát , aki ezen utazik, hogy egy valódi yachton vagy vitorláson ringatózik, viszont semmiféle különleges erőfeszítésre nem volt szüksége. Ki merem jelenteni, hogy ez volt a csúcs programunk Balatonon. Óriási élmény egy nagyszerű találmányon, amit aki Keszthelyen jár semmiképpen ne hagyjon ki.




A Balatoni múzeum neo-barokk épülete már kívülről is csalogató volt, ám a lányoknak csak akkor, amikor elárultam nekik, hogy ez a múzeum 2011-ben egy olyan díjat kapott, amit csak a legjobbak, legérdekesebbek kapnak meg. Lányos program keretében néztük végig a Balaton kialakulásáról, élővilágáról, érdekességeiről, emlékeiről, hajóiról szóló kiállítást. Sokáig időztünk a nagyanyáink idejéből származó fürdőruhák előtt én pedig egy hatalmasat nosztalgiáztam és így anekdótáztam a SZOT üdülők, gyereküdülők és úttörő táborok fénykorát idéző részeken. A Zimmer Frei virágzó időszakához kapcsolódó tárgyak láttán lányaim nemigen értették miért sikongatok. A hűtőtáska, a táskarádió, a nyugágy, a Taurus gumimatrac erős nosztalgiázásra késztetett és folyton azt kiabáltam " Ilyen nekünk is volt kiskoromban!, Ezt ismerem!, Jaj talán a mamánál még van ilyen termosz és összacsukható pohár is biztosan!" Láttunk még hajózásssal, halászattal kapcsolatos tárgyakat de a legtöbb időt a madárhang felismerő játéknál töltöttek a lányok, ami azért volt jó, mert éppen a kávé történetéről szólt egy időszaki kiállítás, ami engem módfelett érdekelt, a lányokat voszont érthető okokból kevésbé.
Már azt hittük végeztünk a múzeummal, amikor megláttuk a biciklit, amivel - ha elég gyorsan tekertünk és kérdésekre okosan, ügyesen válaszoltunk -virtuálisan körbebiciklizhettük a Balatont.




Délután még a parton felállított színpadon Mutyi bohóc műsorát néztük meg, sőt Hanna egy rögtönzött ugrókötél versenyt is megnyert.



Zoltán ezalatt az Balaton Öböl átúszáson vett részt legjobb barátjával. (A távot egyébként sikeresen és egész jó idővel teljesítette, annak ellenére, hogy gyalázatosan rossz szervezésnek köszönhetően sokan már a sorbanállás alatt kidőltek.)

Másnap aztán újra egyesült a család és a kimondhatatlan nevű Krk Sziget felé vettük az irányt. Jó volt Balatonon, szeretjük a magyar tengert de ahhoz, hogy jövőre is hiányozzon nekünk, egy hét elég volt belőle. Keszthelyben az volt a jó, hogy nem győztünk válogatni a jobbnál jobb programok közül, sőt a közeli Hévíz is tartogatott meglepetéseket, át is ugrottunk egy jó kis Charlie koncertre és akkor még egy szót sem írtam a sétahajózásról, a hattyúk etetéséről, a szabadtéri edzőgépekről, a város legjobb pizzériájáról... Szóval egyhangúlag ki merjük jelenteni, hogy Keszthely nagyon klassz hely.















.