Kitörölhetetlen emlék számomra amikor Húsvét hétfőn apukám szódásszifon segítségével teljesítette locsolói kötelességét. Visítva próbáltam magamat a takarómmal megvédeni majd inkább szaladtam előle körbe-köbe a lakásban és persze eljátszottam, hogy mérges vagyok pedig nagyon rosszul esett volna ha akár csak egyszer is elmaradt volna ez a tradíció.

Fiatal koromban Hollókőn aztán részem lehetett egy igazi vödörből való locsolkodási élményben is. Ugyan nem szokás a látogatókra egy egész vödörnyi vizet loccsintani, -inkább csak finoman fröcskölgetni az igazi húsvéti szokások iránt érdeklődő városiakat- ám Zoltán tudta, hogy én nem bánnám ha saját bőrömön tapasztalnám milyen az amikor úgy istenigazából meglocsolják a lányokat a legények és leszervezte az egyik népviseletes fiúval, hogy ne kíméljen, locsolja csak rám egy óvatlan pillanatban az egész vödörnyi vizet. Arra is emlékszem, hogy szokatlanul jó, napsütéses idő volt akkor így hamar megszáradtam már csak azért is mert nem 9 hanem csak 1 réteg szoknya volt rajtam. No hát ez is olyan húsvéti emlék ami kitörölhetetlen.

Most, hogy a locsolkodás gyakorlatilag totálisan kiment a divatból felénk és csak Zoltán és bátyám adózna e pogány hagyománynak úgy döntöttem, hogy megmutatom a lányoknak az igazi Húsvétot és nem máshol, mint Hollókőn a mesebeli faluban ahol megállt az idő és ahová legalább négyszer kell elmenni egy életben. Egyszer gyerekkorban, egyszer felnőttként, egyszer szülőként, egyszer pedig nagyszülőként.

Úgy terveztük, hogy korán indulunk egyrészt, hogy elkerüljük a várható tömeget, másrészt pedig hogy lássuk a kilenc órakor kezdődő húsvéti misét a körmenettel (hiszen olyat még egyikünk se látott). A piknikkosaramat telepakoltam ünnepi finomságokkal, a töltött zsúrkenyérrel, a sonkával, főtt tojással no meg répatortával sőt még egy üveg kölyökpezsgőt is becsempésztem, hogy még nagyobb legyen az öröm. Reggelizni ugyanis nem volt időnk itthon ezért úgy terveztük, hogy majd egy alkalmas helyszínen elfogyasztjuk az ünnepi menüt.




Jó döntés volt korán kelni és időben megérkezni mert így tülekedés nélkül parkolhattunk a faluban (a később érkezők jóval távolabb a parkolónak kijelölt mezőkön tudtak megállni) Maradt időnk a helyi pékségben különleges, káposztalavélen sült kenyeret venni, így a sonka mellé azt ehettük.
És jó, hogy páholyból nézhettük végig a misét aminek díszlete a Világörökség részévé nyilvánított falu és a népviseletben pompázó férfiak és nők voltak és valóban úgy éreztük visszementünk az időben.



A lányoknak elmondtam mit jelent az hogy az ófalu a Világörökség része. A lényege az, hogy olyan kultúrát képvisel, amely a visszafordíthatatlan változások következtében egy pillanat alatt eltűnne, elmúlna és nem tudnák már megmutatni ők a gyerekeiknek se az unokájuknak.
Itt még látható a falusi élet hagyományos formája, amely a gazdasági-társadalmi változások következtében eltűnőben van.
Ebben a faluban ma is őrzik a palóc hagyományt, az itt élők nagy becsben tartják és nagy ünnepeken, főképpen húsvétkor, felöltik hímzett népviseletüket. Bizony Hollókő nem skanzen hanem nagyon is élő falu.



A mise után csatlakoztunk a körmenethez ami nálunk csak félkör menet lett, mert megláttuk a reggelink elfogyasztásához legideálisabb padot a vár lejáratánál amit azonnal elfoglaltunk. Megterítettem valamelyik nagymamám örökségével, egy népies terítővel. Kipakoltam rá a főtt sonkát, a tojásokat, a töltött zsúrkenyeret, a répatortát és elővettem a gyerekpezsgőt is. Azért nevetésben törtünk ki amikor a húsvéti dekorációt is az asztal közepére tettem. Nos, húsvéti reggelit még ilyen jó étvággyal és ilyan hangulatosan nem költöttünk el.



A várhoz vezető úton jöttek mentek a látogatók. Két helyik férfi ellenőrizte a karszalagjukat (merthogy a rendezvényre jegyet is kellett váltani) az elhaladókon. Mögöttük karcsú üvegben pálinka volt. Tényleg nem azért kínáltam meg őket töltött kenyérrel, hogy cserébe majd pálinkát adjanak de tény, hogy így történt. Koccintás a hetyke kalapot viselő fiúkkal. Nekik köszönhetjük, hogy a csomagmegőrzés is megoldódott. A piknik kosarakat és a kabátjainkat ott hagyhattuk náluk, nem kellett a forgatagban cipelnünk. Tényleg igaz a mondás, hogy kedvességre kedvesség a válasz.




A belépőjegy megváltásával ingyenesen látogatható az összes múzeum. Mi a babamúzeumoot néztük meg tüzetesebben. Itt aztán nyomon követhető a palóc népviselet jelentései. Hogy mit hord a fiatal menyecske, mit a menyasszony, hogyan öltözködnek temetésen és mit visel az idős ember ha palóc.






Tojásfestés csak egy helyen volt viszont azt is egy kifejezetten ellenszenves, állítólag pedagógus hölgy tartotta. Mondjuk illett volna kiírni, hogy mennyibe kerül egy kacsatojás meg egy pirostojás és valahogy jobb lett volna ha nem arról beszél hosszan és szüntelenül, hogy hogyan kell kimosni az ecsetet, hogy sokáig szép maradjon hanem a tojásfestés motívumaival kapcsolatban adhatott volna jó tanácsot. Legszívesebben átvettem volna a helyét hogy az ott festő gyerekeknek egy két dícsérő szót mondhassak. Hiába no, szakmai ártalom...
A tojások persze az ő segítsége nélkül is gyönyörűek lettek és csak azon izgultam, hogy a forgatagan össze ne törjenek.




Vettünk vásárfiát is. A hanguatos (ám jó tömött) szatócsboltból egy igazi lúdtollból készült tollseprűt vettem. Annyira elegáns (és hatékony) vele a takartás, hogy azon kapom magam, hogy hobbiból port törölgetek. Már megérte húsvétolnunk Hollókőn.

Voltak gólyalábasok és a népi játékokat is mind kipróbáltuk. A legnagyobb örömöt mégis egy kismacska okozta főleg Esztinek, aki valahogy minden nyaralás, utazás vagy kiruccanás alaklmával belebotlik egy cicába amit aztán jól meg is szeretget. Mindig lefényképezem ezeket a találkozásokat és már egy egész sorozatom van belőle. Úgy tervezem egyszer előhívom a képeket és egy montázst készítek belőle.
Ezúttal Eszti felkapta a cicát akinek a nyakában egyébként egy mézeskalács fityegett és úgy gondolta megmutatja neki a húsvéti forgatagot. A cica tűrte és úgy tűnt élvezte is, hogy jó kezekben van mindaddig amíg egy hollókői legény úgy döntött meglocsolja Esztit méghozzá macskástól. Persze ezt már nem tűrte szegényke és Eszti nagy bánatára kiugrott a kezéből egyenesen a macskaköves utcára.






Tökéletesen megszervezett rendezvény a Hollókői húsvét amelynek még a plakátja szerintem idén különösen jól sikerült. A kikeményített fodros szoknyák látványa (és engedéllyel történő érintése) olyan élmény amire szívesen emlékszünk és amit szívesen fényképezünk.



Elhervadni biztosan nem fogunk.