A francba!!!!
Bocsánat, hogy szitkozódással kezdem bejegyzésem. Ennél sokkal cifrábban fejeztem ki magamat, amikor pár perce a nappaliban a lányok rajzasztalkája mögül előhalásztam Hanna tegnapi matek házifeladatát, aminek ugye ma a táskájában, azon belül a füzetében beragasztva lenne a helye. Becsületesen megcsinálta a feladatokat Zoltánnal, - mert nálunk a matekfeladatok átnézése, magyarázata Zoltán reszortja, míg a betűkkel kapcsolatos gyakorlatok rám maradnak- csak éppen mielőtt bekerült volna a cetli a füzetbe az észrevétlenül leesett a földre, az asztalka mögé és mire Zingózni kezdtünk már el is felejtettük hogy nyolc dm az nyolcvan cm és az öt dm az ennél hárommal kevesebb.
Bizosan hiányjelet kap szegényke. Pedig annyira de annyira figyelünk most már mindketten, hogy ne legyen hiányos a felszerelése és a házi feladatai is mind készen legyenek, hogy már volt, hogy éjszaka is felébredtem... Ez a gyenge pontunk. Ha éppen nem napközis Hanna akkor itthon nyálazzuk át az oldalakat, nehogy kimaradjon egy feladat. Van házi feladat füzete, amit már szépen vezet. Van könyvjelzője. Mégis becsúszik az a fránya hiányjel.
"Biztosan elkönyveltek feledékenynek, akinek mindig hiányos valamije!" - szomorkodott tegnap este a lefekvés előtti "mondd mi nyomja a kis szívedet" típusú beszélgetésünk alatt.
Vígasztaltam, mondtam neki, hogy hiszen még csak elsős és egyre ügyesebb lesz, egyre precízebb és összeszedettebb. Közben pedig reméltem, hogy a szétszórtság nem örökölhető tulajdonság. Bizony nem tagadom én az vagyok, minden erőfeszítésem ellenére. Emlékszem nyolcadikban az osztályfőnökünk úgy búcsúzott tőlünk, hogy egy rövid üzenetet írt egy cetlire. Amolyan jellemzést, amiből rá kellett jönnünk kinek szól az üzenet. Az enyémen ez volt:
"Méltó a nevéhez, jó ember. Jó partner, mert legalább olyan feledékeny, mint az osztályfőnöke..."
Nos ez azóta sem változott túl sokat és csak annak köszönhetem, hogy nem estem szét teljesen, hogy feleségül mentem egy igencsak pörgős hajcsárhoz, aki ugyan néha az agyamra megy de nélkülözhetetlen. (Affelől sincs kétségem, hogy én pont az előbb említett hiányosságaim miatt megyek az ő idegeire..)
Méltányolom, hogy Hannáék nem kapnak fekete pontot elsőben. Kapnak helyette hiány jelet. Fogalmam sincs hol gyűjtik ezeket a tanító nénik, egyáltalán megjegyzik -e és valóban megcímkéznek gyerekeket a feledékeny, szétszórt jelzőkkel, mindenesetre Hanna füzetében virít néhány, amire cseppet sem büszke. Mi sem szoktuk megdícsérni érte. Mindent bevetettünk az ösztönzésre. Most ott tartunk, hogy a névnapján felfedezett lovarda rendszeres látogatása függ attól, hogy mennyi hiányjelet gyűjt össze egységnyi idő alatt.
Hanna jól tanul. Olvasásból az egyik legjobb, tudom. A betűk formálásával hadilábon áll, a ceruzát gyakran fogja görcsösen én azonban látom a fejlődést és azt is, hogy egyre szebben kerekíti a betűket. Azt mondja magáról, hogy csúnyán ír, pedig nem is. Szeretem a betűit. Matekból is ügyes. Nemrég újra koccintottunk gyerekpezsgővel a 100%-os dolgozata örömére, mert így szoktuk. Gyűlnek a pezsgős dugók és gyűlnek a piros pontok, az arra kapott matricák és az abból születő termések a tudás fára. Süniket kapnak magatartásból, amiből van a neve mellett jó néhány de azért nem elég a jókislány kategóriához. Mondjuk egymást kell úgymond beajánlani a sünire, azaz ha egy gyerek úgy ítéli meg, hogy a másik valami jót tett, akkor ad neki a tanító néni. Persze elég agyafúrtak már ahhoz, hogy van, akik összefognak és kölcsönösen sünire javasolják egymást vélt vagy valós jócselekedetekért. Ez azért kicsit zavarja Hannát. Mondtam, hogy mosolyogjon rajta.
A februárban kapott félévi bizonyítványban két oldalon keresztül olvashattunk Hanna érdemeiről és jellemzéséről. Úgy kezdődött, hogy:
"Hanna nyílt, energiával teli, nyüzsgő kislány. Társaival mindig barátságos. Közösségben kezdeményező, jól tud együttműködni és segítőkész. Órákon mindig aktív, sokat jelentkezik. Véleményét jól érthetően fogalmazza meg, amellyel sokat segít társainak. Ahol tud segít. ..."
aztán így folytatódik:
"Órákon előfordul, hogy többet beszél a kelleténél, ezért figyelme elkalandozik. Házi feladata és felszerelései néha hiányosak. Munkatempója gyors, néha kapkodó, ezért egy-egy hiba többször előfordul munkáiban."
Aztán persze a tantárgyak alatt felsorolják milyen jó a vonalvezetése, mennyire biztos a számfogalma, milyen ötletesek munkái és mennyire nagyon lelkes és hogy szeret mozogni.
Amikor anyukám nagy érdeklődéssel az Értékelő lapra hallgató papírosban álló szöveg végére ért, nagy levegőt vett és csak annyit mondott:
"Édes lányom, ami ebben a bizonyítványban jó, az mind Hanna érdeme. Az összes negatívum pedig a te hibád, téged minősítettek a tanító nénik, úgyhogy jó lesz összeszedned magadat. Egyébként gyönyörű bizonyítvány, neked kell még fejlődnöd."
Naná, hogy nem esett túl jól. Viszont igaza volt. Már megint. Mint mindig.
Szóval tanító néniknek tisztelettel jelentem, a családunk létszáma 5, nem hiányzik senki és én készülök minden órára, esküszöm, hogy minden nap átnézem Hanna füzeteit és együtt is tanulunk, reggel uzsonnát csomagolok neki és innivalót is. Üzenő füzetetbe jelzek, aláírok, Kisradnótis kör-emailt olvasok. Figyelek, hogy tornafelszerelését magával vigye, hogy a néptáncra a szoknyája is ott legyen, van váltócipője, csat és gumi a hajában, hogy ne lógjon a szemébe és együtt pakolunk be a táskába és majdnem az összes verset tudjuk a Verselő ABC-ből, sőt Hanna 4 éves tesói is és utánaolvasunk dolgoknak, rákeresünk a gólyahírre és másra is a Google.ban. Beragasztunk, színezünk, dossziéba pakolunk, szamárfület kisimítunk, ceruzát hegyezünk, szóval tényleg nagyon igyekszünk. Ha mégis becsúszik egy hiány, akkor azt tessék nekem címezni. Azt hiszem én már sosem leszek precíz. Hannának még tessenek szívesek esélyt adni rá. Én tudom, hogy nagyon igyekszik.
