A lillafüredi mikulásos élménytől persze annyira elfáradtak a lányok, hogy végigaludták a hazafelé vezető utat. Itthon aztán a három pirospozsgás pofijú lányunk kötelességtudóan leült, hogy egy szivaccsal kifényesítsék csizmájukat. Tényleg nagyon alapos munkát végeztek, öröm volt nézni őket munka közben.



Megbeszéltük, hogy idén egy kicsit szakítunk a hagyományokkal és nem az ablakba helyezzük el az üres csizmákat, hanem a kandalló ajtaja elé, hiszen, most hogy már van ilyenünk, úgyis azon keresztül közlekedik a Mikulás bácsi. Egy csomó kérdésnek elejét vettem ezzel a megoldással, hiszen főleg Hanna állandóan kételkedett abban, hogy valóban bejön a Mikulás hozzánk éjnek évadján, hiszen akkor meg kellene szólalnia a riasztónak. A legtöbb mesében is a kéményen keresztül közlekedik a télapó, vagyis remek ötletnek tűnt és nagyon könnyen belementek mindhárman ebbe az apró kis változtatásba. Hanna még gyorsan elmesélt egy rajzfilmben látott epizódot is, amikor a kéményen a kandallóig gyanútlanul leereszkedő Mikulás hátsója csúnyán megpörkölődött és ez egyszerre volt vicces és tragikus, mindenesetre hasonló balesetek elkerülése végett arra kérte Zoltánt, hogy gondoskodjunk arról, hogy ne legyen forró a parázs, mire megérkezik az öreg. Odakészítettünk egy csészében tejet és az előző nap sütött meggyes, csokis kuglófból egy szeletet.

Amikor elcsendesedett ház, Zoltán a sütihez és tejhez settenkedett és egy igazán testhezálló feladatot vitt véghez, azaz kiitta a tejet a csészéből, a maradékot a kilötykölte a kistányérba és mellé majd a kuglóf szeletből is morzsákat gyártott. A kandalló külső peremére kis hamu is került, vagyis próbálta hihetővé tenni, hogy a Mikulás valóban a kéményen keresztül érkezett.







Reggel fél hatkor ébredt Eszter. Felébresztette Hannát, majd Noémit is, akik rohantak le a lépcsőn, hogy saját szemükkel lássák, hogy valóban itt járt a Mikulás és kis rendetlenséget is csinált. Próbáltam védeni, hogy biztosan sietett, de már nem is érdekelte őket. Sokkal jobban a cukorka, a diákcsemege, a mazsolás csokigolyó, a diafilmek, a Micimackós pohárka, az új Makám cd, a kis porcelán baba,amelyik szakasztott úgy néz ki, mint Hanna.






A kicsik 4 évesek és feltétel nélkül hisznek a Mikulás létezésében. Hannánál bajban vagyok a kérdéssel. Vagy nagyon jó kis színész, aki nem akarja elrontani a játékot, testvérei, és saját örömét, vagy hiszi is meg nem is, mindenesetre időnként magabiztosan mondja, hogy nem létezik, hogy régen élt Miklós püspök , aki jót tett az emberekkel és aki ma már nem él de a hagyomány megmaradt, néha pedig elméleteket gyárt arról, hogy az Északi sarkon él egy igazi, akinek sok segédje van, ők vásárolnak pl. a LIDL-ben, hiszen a pisztácia teljes bizonyossággal onnan van. Saját csizmámba belerejtett egy csokimikulást, ami azon kívül, hogy nagyon jól esett megint azt feltételezi, hogy tudja, hogy mi tesszük bele a cipőkbe a meglepetéseket.
Az iskolai Mikulásról sem gondolja, hogy nem beöltöztetett ember, de azért nagyon élvezi a felhajtást és nagyon jól is van ez így. Egyébként is azt vettem észre, hogy olyan izgalommal készítjük elő a terepet reggelre, annyira beleéljük magunkat a szerepbe, hogy a végére olyan érzésünk van, mintha tényleg semmi közünk nem lenne az egészhez.

Amikor az autópályán azt láttam, hogy Miskolc még további százvalahány kilométer, elgondolkodtam azon, hogy normálisak vagyunk -e, hogy egy vonatozós, mikulással és barátaival való találkozás kedvéért advent második vasárnapján a kuglóf elfogyasztása után elautózzunk Diósgyőrig. Móniék már tavaly is részt vettek a programon és csupa jó élménnyel tértek haza, így már akkor elhatároztuk, hogy idén a két család együtt vesz részt a Mikulásvonatozásban. A lányok izgatottak voltak és még az ellen sem tiltakoztak, hogy fölvegyék a több réteg ruhát magukra, sőt dupla zoknikat. Azt mondtam magamban, hogy ha kibírtuk sőt élveztük a finnországi ítéletidőt tavaly, akkor ez a kis lillafüredi kirándulás meg sem fog kottyanni.

Pontosan gördült be a karácsonyi díszben pompázó kisvonat. Krampuszok segítettek az elhelyezkedésbe a fűtött kocsikban és szinte azonnal szórakoztatni kezdték a gyerekeket. A mi lányainknál egy kicsit lehorgonyoztak, mert próbálták kitalálni, hogy ki kinek az ikertestvére és egyáltalán ki melyik családhoz tartozik. Persze mi nem könnyítettük meg a dolgukat, úgyhogy az alaphangulatot ez a találgatás megadta.

A vonat, miután kizakatolt a lakott övezetből, csodás sűrű, havas erdőben folytatta útját. Volt közben éneklés, apukák basszus hangjával megspékelve, volt versmondás aztán egyszercsak egy boszorkány állította meg a vonatot, amit további hangos énekléssel lehetett csak elzavarni majd végül az út végén hangos sikítások közepette egy alagúton is áthaladt a szerelvény.





Minden kocsinak külön felelős krampusza volt, aki az egész út alatt velünk tartott. Szükség is volt erre, hiszen nagyon precízen megkomponált forgatókönyv szerint zajlottak érkezés után is az események. Amikor leszálltunk a vonatról, egy nagy színpadon már várták a vendégeket a mesehősök. Mátyás király, Micimackó és barátai, Süsü és később a Mikulás. Kicsit olyan Disney stílusban előadtak egy táncot, aztán üdvözöltek bennünket és elmondták, hogy három interaktív mese után érkezünk majd meg a Mikuláshoz, ahol ajándékot is kaphatnak a jó gyerekek. A főiskolásokból verbuvált színész csapat fergetegesen alakította szerepeit és Mátyás királynál végleg meggyőződtünk arról, hogy a castingra is külön figyelmet fordítottak. Külön jó volt látni, hogy a Mikulás tényleg bácsi volt, ruhája igényes sőt szakálla is autentikusnak tűnt.






















Eszter a Micimackóval való találkozást várta a legjobban. Amikor erre sor került, el sem akarta engedni, csak bújt - és beszélt hozzá. Nem tudom honnan ez a rajongás, a másik két lányomat annyira nem hozza lázba a medve, de Eszter nagyon ragaszkodik hozzá és begyűjtene minden ezzel a figurával ellátott tárgyat. A mesék alatt Zoltánnal hozattam egy adag forralt bort, hogy Móniékkal együtt jobban bírjuk a hideget, ami meg is tette a hatását.
A mesebirodalom, ami egyébként a Lillafüredi kastélyszálló mögött terült el, tényleg elvarázsolt. Egyrészt a természet adta havas díszlet miatt, másrészt pedig a fákra akasztott különböző óvodák által felajánlott díszek miatt.





Süsü láttán Eszti és Noémi vad rohanásba kezdett és mire odaért a csapat többi tagja már hangosan énekelték a sárkánynak az ismert nótát, hogy "Én vagyok a híres egy fejű.."
Hannának is jutott egy kis feladat, az utolsó állomáson a Mikulás rénszarvasának adott bábelőadásban kellett segédkeznie, aminek boldogan eleget is tett.
A zenélő óriási faládából aztán csinos kis dobozok formájában előkerültek a csomagok. Az állomáson már várt ránk a vonat, de előtte egy kis kapun haladtunk át, hogy meghúzzuk a harangot egyenként, hiszen ahogy ott mondták, ez azt jelenti visszatérünk még.

Farkaséhesen tértünk be a diósgyőri vár lábánál lévő vendéglőbe és ettünk, ittunk míg egészen be nem sötétedett.

Köszönjük Móninak, hogy hihetetlen gyorsan és jó érzékkel csapott le a jegyekre, hiszen azok nagyon hamar elkeltek. Most már mindannyian tudjuk és értjük miért.

2004. június valahanyadika.

Hanna 6 hónapos, éppen Horvátországban nyaralunk. Előző este egy kabóca repült be a szobánkba, egyenesen a hajamba, amit máig nem tudtam kiheverni. Elevenen él bennem, ahogy sétálunk a szállásunk felé és reménytelen próbálkozásnak tűnik kikerülni a hatalmasra nőtt rovarokat a járdán, aminek a gondolatától enyhe rosszullét fog el még mindig és ami miatt azóta sem jártunk a magyar turisták paradicsomában.. Nos ilyen körülmények között vettem észre, hogy az akkor hat hónapos Hannának kibújt az első foga. Kiemeltük az utazóágyból, csodáltuk jobbról, csodáltuk balról, szájába turkáltunk, megpuszilgattuk, tapsoltunk, éljeneztünk, és ahogy az egy első gyerekes szülőtől elvárható.
A másodikra, harmadikra és a többire sem emlékszem. Elmaradtak az erről szóló megemlékezések és ünneplések, valószínűleg más dolgokat ennél lényegesebbnek tartottam és csak remélni tudom, hogy nem kapok később szemrehányást Hannától amiatt, hogy a fognövésével kapcsolatos pontos adatokat nem jegyeztem fel. Lényeg, hogy mire észbe kaptam, kinőtt mind a 20 fogacskája.



Zoltánnal abban bízunk, hogy az ő és az én híresen erős és jó fogainkat öröklik majd lányaink. Nem akarok senkit se untatni a részletekkel, de szerintem nagy dolog, hogy Zoltánnak a mai napig egyetlen tömött vagy problémás foga nincs és nekem is csak akkor lyukadt ki az egyik és tört le a másik, miután megszületett Eszter és Noncsi. Gondolom a terhességem vége felé, már minden ehető és hasznos dolgot magukba építettek, magyarul leamortizáltak és a kalcium készleteimet is megcsapolták rendesen. Ki is húzták -no nem a fogamat, hanem- a fejlődési időt a hasamban a 37. hétig. Noémi igazi vasgyúró, Eszter pedig eszméletlen jó étvágyú gyerek.

2009. december 29.

Egy fergeteges szülinapi bulin vagyunk túl, Hanna hat éves lett. Este mégis látom, hogy valami bántja, hát mellé bújok és kiszedem belőle miért szomorú. Elmondja, hogy az a baja, hogy hat éves lett és nem mozog egyik foga sem, pedig én azt ígértem neki, hogy ekkorra várható majd, hogy lötyögni kezd. Az oviban már felsorolni sem tudja kinek hány foga esett ki, van akinek egyszerre három is, neki pedig még mindig az amúgy gyöngysorhoz hasonlító tejfogaival kell mosolyogni. Nos, ezen én is jót derültem miközben a fejemet vertem a falba amiatt, hogy könnyelmű ígéreteket teszek olyan ügyben, amiben igazán nincs is beleszólásom, maximum megérzések. Aztán próbáltam meggyőzni őt arról, hogy nem mese amikor azt mondják a fogorvosok és az okosok, hogy minél később bújik ki a csontfog, annál jobbak, erősebbek lesznek. És különben is, ha jól emlékszem nekem is csak 7 éves koromban esett ki az első fogam, szóval nem késett el semmivel sem.



2010. szeptember

Hanna iskolás lett. A bemutatkozás után szerintem első kérdése az volt minden
gyerekhez, hogy " No és neked kiesett már a fogad?" mivel második nap pontos statisztikával jön haza, amelyből kiderül, hogy rajta kívül egy fiúnak és egy kislánynak nem esett ki még tejfoga. Némileg megnyugszik, hogy nincs egyedül a problémájával, de azért semmi másra nem vágyik csak egy olyan rágóra, amit ha rágunk kiesik tőle a tejfoga. Nincs ilyen, de én megígérem, hogy szerzek valahonnan. Azt remélem, hogy 7. szülinapjáig ki fog pottyanni az első foga. Ha nem így lesz, szava-hihetetlennek fogok tűnni szemében, így érthető, hogy napi program az esti fogmosás után megmozgatni az alsó és felső metszőfogakat. Annyira stabilak és gyönyörűen egészségesek, hogy csak na. És persze meg se moccannak.



2010. november 13.

A gyerekvilág kiállításon a mi standunk mellett történetesen egy fogászattal kapcsolatos kiállító mutatta be szolgáltatásait. Nosza, kapva kaptam az alkalmon és megmutattam Hannát a nagyon kedves fogorvos hölgynek. Röviden felvázoltuk Hanna aggodalmát, ami átszállt rám is, hiszen ki látott már olyan gyereket aki lassan hét éves és még mindig csak tejfoga van. A gyerek úgysem hiszi el az anyjának, hogy ebben nincs semmi különös és örülnie kell neki, hát majd a fogorvosnak elhiszi. Így is lett. Kitöltött egy gyors fogápolással kapcsolatos tesztet, kapott ajándék fogkefét meg matricákat, belenéztek a szájába, ahol mindent rendben találtak így Hanna is hanyagolta a "mikor esik ki a fogam" témát..

2010. november 19.

Az is lehet, hogy varázsló volt az a fogorvos néni vagy a fogtündér segédje, mert ha hiszitek ha nem, Hanna alsó metszőfoga mozogni kezdett. A hétvége Hanna fogmozgásának jegyében telt el. Gyakorlatilag folyamatosan a szájában volt a keze vagy valaki a családból a szájába nézett. Újraolvastuk az összes fogzással, fogváltással kapcsolatos okosító gyerekkönyvet és együtt örültünk Hanna örömének.
Zoltán egy képet tett fel a falra a kérésemre, mire Hanna jelentkezett, hogy nem lehetne e meggyorsítani a kipotyogás fázisát, hiszen a mozgó foga mögött már áttörte az ínyét a tulipános csontfoga, vagyis útban van a tejfoga. Mellesleg nem bánná, ha a fogtündér már aznap kicserélné a fogacskát valami kis ajándékra.

2010.november 25.

Egyre jobban lötyög a kis tejfog de esze ágában sincs kipottyanni. Hanna gipszből elkészít egy fogtartó dobozkát, ki is festi. Az arany zsákocskát is maga mellé készíti, arra az esetre ha kiesne végre foga, hiszen úgy tervezi ebbe rejti majd el azt és teszi párnája alá, hogy a fogtündér kicserélje ajándékra. Papír zsebkendők nélkül sem indul el sehová.

2010. december 1.

Próbálok visszaemlékezni, hogy meddig húzódhat el egy tejfog mozgása, mikor esik ki abban az esetben ha nem piszkálják, ráncigálják, csavarják. Nem találok erre vonatkozó hasznos információt. Hanna alsó metszőfoga rendületlenül kapaszkodik és az sem zavarja, hogy mögötte egyre nagyobb iramban nő az új csontfog.
Borsószem hercegkisasszony Hanna egyik pillanatban alávetné magát erős kezeinknek, hogy rásegítsünk a foghullatásra, másik pillanatban inkább meggondolja magát és nem kér a segítségből, a természetes foghullatás híve marad. Naponta többször meséljük el Zoltánnal, hogy mi milyen módszerekhez folyamodtunk annak érdekében gyerekként, hogy megszabaduljunk a mozgó tejfogainktól. Mindkettőnk történetében megtalálható a kilincs és cérna szavak. Hannával megegyezünk, hogy a nyelvével lökdösi a fogát és majd egyszer csak kiesik. Egyébként is erre várt évek óta hát most élvezze minden pillanatát.

2010. december 3.

Hanna a zuglói Cserepesházba készül, mert el nem mulasztaná Kati néni Kokas óráját, amin egyébként két osztálytársával is találkozik minden alkalommal. Zoltán viszi el őt, ő vállalja a festéknyomogatással, előkészületekkel kapcsolatos feladatokat. Én addig a kicsikkel itthon társasjátékozom, kártyázom. Egyszer csak megérkeznek haza de látom, hogy van valami titkuk, mindketten gyanúsak. Persze hamar rájövök a turpisságra, hiszen ahogy elneveti magát Hanna látom, hogy hiányzik az alsó foga.
Elmesélik, hogy az autóban két zene hallgatása közben Zoltán egy határozott mozdulattal kihúzta, amit ő észre sem vett csupán az összevérzett papír zsebkendők árulkodtak arról, hogy túl van a "műtéten". Az új fog közben egy kicsit beljebb rendületlenül nő és többé nincs útjában semmi.
Hanna a gipszből öntött és sk kifestett dobozába teszi a fogat, mi pedig körülüljük és csodáljuk. A kicsik is érdeklődve forgatják, nézegetik én pedig gyors oktatást tartok a fog felépítéséről. Egyébként magam is meglepődöm azon, hogy Hanna kiesett fogának milyen hosszú a nyaka.




Aznap este..

Hanna csinos kis arany tüll zacskóba rejti a fogát és a párnája alá teszi. Előtte megbeszéljük, hogy majd szólok a fogtündérnek, hogy ne vigye magával a fogat, adja inkább nekem emlékbe, neki úgyis van elég. Az ajándékot persze hagyja csak itt, de aztán mehet is. Manapság ez egyébként is így megy, megváltoztak a szokások- mondom neki. Hanna még cinkosan rám néz és megkérdezi: "Hol olvastad ez anya? A www.fogtunder.hu-n?



Hajnalok hajnalán átsettenkedtem hálószobájukba és kicseréltem a fogat ajándékra. Reggel boldogan szaladt át a pici meglepetésekkel és örömmel konstatálta, hogy a fogtündér megértette az üzenetet és itt hagyta nekem az ő kis tejfogát megőrzésre.

Túl vagyunk az elsőn. Megkönnyebbültem, hogy 7. szülinapja előtt kiesett, mert azt ígértem így lesz. Mérsékeltebb izgalommal és felhajtással, de azért nagyon várjuk a többit is.

Karácsony utca adventi naptár üdítős dobozból

Hannáéval kezdem, mert bevallom nagyon büszke vagyok a végeredményre és ahogy észrevettem Hanna öleléséből, ő is elégedett. A nappali ablakpárkányán helyeztem el a házikókat, amely a Karácsony utca nevet kapta. Attól, hogy gyönyörű fehér ruhába öltözött a háttérben a kert, még szebb látványt nyújt az arany sorház. Mondanom se kell, Hanna első dolga reggel, hogy a soron következő kis ajtót felnyissa. Huszonegy napig nem jelentenek gondot a reggeli felkelések, mert két puszi és jó reggelt cirógatás után csak annyit kell a fülébe súgnom, hogy "ma ismét kinyithatsz egy házikót" és már rohan is le a lépcsőn.

Az ötlet nem teljesen saját. Egyik kedvenc női magazinomban, az Évában láttam egy nagy üdítős dobozokból készített adventi díszt, amibe azonnal beleszerettem. Ennek nyomán indult be fantáziám és játszottam el a gondolattal, hogy kisebb dobozokból egy egész sorozatot gyárthatok, egészen pontosan 24-et, amiből adventi naptár lehet. Éreztem, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, de az első és második prototípus elkészülte után már ment minden mint a karikacsapás. Amikor említettem, Zoltánnak, hogy ilyeneket fogok gyártani csak nincs hozzá megfelelő szerszámom, ő annyira aranyos volt, hogy másnap reggel a kezembe nyomott egy originált skiccert, pont olyat, amire vágytam. Ez adta az utolsó löketet!




A kiürült narancsleves, almás, paradicsomszószos és más dobozokat kimostam. Tetejüket levágtam, majd a hátuljukra ajtót vágtam. Célszerű arra az oldalra vágni az ajtót, ahol a doboz ragasztása van, mert az ablakok vágásakor az útban lehet. A másik oldalra hosszúkás, vízszintes, négyzet és téglalap alakú ablakokat vágtam és büszkén mondhatom, hogy csak egyszer tévedt el az éles penge, egyenesen az ujjamba, azt is könnyen megúsztam.
A kivágott dobozokat egymás mellé ragasztgattam jó erős ragasztóval. Hullámos és sima kartonpapírból tetőt hajtogattam és ezt is ráerősítettem. A kész házikókat kivittem a teraszra és elöl hátul oldalt, felül lefújtam arany lakkal. Kint száradtak meg és reménykedtem, hogy a kíváncsi macskák nem hagyják a falaikon a mancsuk nyomát.

Amikor megszáradt, számokkal felcímkéztem a házakat aztán megkerestem a legmegfelelőbb helyet.

Hanna kívánsága így teljesült, vagyis idén nem a wc papír gurigás technikával gyártottam neki adventi naptárat.

Gurigás adventi naptár

Ebben a műfajban már profinak tartom magam. A gurigákat egyszerűen becsomagoltam (betekertem és begyűrtem a gurigába) és a csomagolópapír végénél illesztettem össze őket. Eredetileg azt gondoltam a ragasztó elég erős lesz és egyben tartja majd a fűzért, ám be kellett látnom, valami erősebb megoldást kell találnom, főleg ha az ajándékok miatt plusz terhelést is kapnak. A legegyszerűbb megoldást választottam és bevált. Egyszerűen illetve némi izommunkát bevetve tűzőgéppel összetűztem őket mindkét oldalon. A legfölsőn szalagot húztam át, és az angyalkák alá egy már meglévő szögre akasztottam rá a kész műveket.
A gurigákba elhelyeztem az ajándékokat és egyszerű fehér szalvétával bedugaszoltam mindkét oldalt, hogy így rejtsem el a kíváncsi szemek elől.




A naptárak azon kívül, hogy újrahasznosítható anyagból készültek, újra használhatóak is, ám ahogy magamat ismerem nem elégszem meg ezzel, hiszen mindhárom naptárat kimondhatatlan izgalommal és örömmel gyártottam le. Nem mondanék le erről az örömről jövőre sem.

A fogadtatás? Nagyon boldogok persze. Ha betéved hozzánk valaki a lányok azonnal kézen fogják és megmutatják a két fűzért és az utcát. Én pedig csillogó szemüket látva azt mondogatom magamban, hogy ismét megérte!!

A három fiatal- vagy ahogy magukat hívják pályakezdő színésszel- először egy 12nm-es garzonban találkoztunk Zoltánnal. Valami különleges előadásra vágytunk akkor már egy ideje és megláttuk a felhívást, hogy garzonszínházba mehetünk aznap este. Az akkori élményeinkről be is számoltam egy posztban. Azt tudom, hogy napokig emésztettük mindketten a látottakat, hallottakat. És az is biztos, hogy valahogy azonnal megkedveltük a színészeket, akik nem keseregnek azon, hogy nem érkezik azonnal a felkérés egy bejáratott nagy nevű kőszínháztól, hanem játszanak. Másképp,mint mások. És pont ettől jók.

Másodszor a Skandináv házban néztük meg alakításukat. A Klauzál téren lévő épület egyik irodájában adták elő Ibsen Hedda Gablerjét méghozzá saját szájuk íze szerint. Mai környezetben, mai szemszögből, mai kellékekkel, mai szövegkörnyezetben. Nyilván az alaptörténet megmaradt, a mondanivaló ugyanaz, mint Ibsen idejében de arra már lehet, hogy az író maga sem ismerne rá. Csomó kérdésünk lett utána. Párat fel is tettünk Emőkének és Tamásnak.

Elutaztak pár napra Norvégiába, hogy az ottani magyaroknak is bemutassák mit tudnak. Nagy tapsot kaptak!

Néhány hete kitalálták, hogy akkor ők itthon is megpróbálják meghonosítani azt a Skandináv országokban bevett szokást, amikor a színész megy a nézőhöz és nem a közönség kerekedik fel a színházba. Ibsent a nappaliba! Ez volt a találó felhívás címe és mondanom se kell, azonnal fantáziát láttunk benne. Időpontot egyeztettünk és vendégeket toboroztunk. A gyerekek természetesen nem maradhattak itthon. Sógornőm Orsi a lehető legjobbkor ajánlotta fel, hogy mindhárom lányunkat elszállásolja egy éjszakára. Óriási örömmel csomagolták be kis bőröndjükbe a fogkeféket, pizsamákat, hiszen unokatestvérük, Nóri kegyeiért felváltva versengnek, ráadásul amióta egy papagájjal és két teknőssel is gyarapodott bátyámék családja még vonzóbb az ottlét bármilyen formája. Szóval Orsi és Simon hathatós közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre a "színház a nappalinkban" est, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
Elég nagy a nappalink, de 20 főnél többet nem tudtunk volna kényelmesen leültetni, így ennyien várták péntek este a szokatlannak ígérkező előadást. A telt-ház táblát kitettem! Mi izgultunk, a színészek cseppet sem.



Ők hamarabb érkeztek a házba, hogy felmérjék a terepet és hogy egy kicsit jobban megismerkedjünk egymással. Csak később derült ki, hogy az ártalmatlannak tűnő beszélgetéseink részeit aztán ahol lehetett, bizony beépítették a szövegbe.
További részletekkel nem szolgálhatok, már ami a darabot illeti, mert könnyen lehet, hogy poéngyilkosnak könyvelnének el néhányan, akik úgy döntenek hogy egyszer ők is szívesen befogadnák nappalijukba a színészeket. Mert ugyanis sokkoló, meglepő, nevettető és megdöbbentő képek váltják sorra egymást a csaknem egy órás produkcióban. Zoltánnal láttuk már a Hedda Gablert, most mégis egy teljesen más megközelítésből nézhettük végig újra, vagyis cseppet sem unatkoztunk. A lámpa végig fel volt kapcsolva. Itt nem lehetett elbújni az érzelmeink, érzéseink mögé. Ha tetszik ha nem aktív részese volt mindenki a testközelben zajló színdarabnak anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. A színészek ügyesen megbirkóztak a váratlan helyzetekkel, hogy csak egyet említsek, a teraszajtó nyitásakor a szobába beszaladó kismacskával.
És mivel biztosak voltunk abban, hogy a darab végén millió kérdés merül fel a nézőkben, az előadás után a színészekkel együtt a konyhába invitáltuk őket, hogy a szendvicsek és Kyr elfogyasztása mellett feltehessék azokat, hogy nyilvánvaló legyen mindenki számára, hogy nem csalás nem ámítás, ez egy Ibsen darab volt, csak mai nyelvezetre lefordítva.



A kemény mag egészen késő estig maradt. Nagyon nagyon jól éreztük magunkat. A közönség soraiban ott ült Gabi és párja, akiket eddig csak a blogon keresztül ismertem és akik egészen Sárvárról autóztak fel az élmény kedvéért. Azt írta nem bánták meg. Felemelő érzés volt velük ilyen körülmények között találkozni. És ha már a bloggereknél tartok, elárulom, hogy eljött a két kisfiú anyukája, Éva és férje Bubi is, aki nagy fotós de most nem fényképezett. Nem baj. Helyette is kattintgatta a gépét a Figyelő fotóriportere és Zsófi, hogy az az Origó képriportjába majd feltegye az estéről készült képeket. Itt voltak Móniék is. Móni nevetését még mindig a fülemben hallom, úgy láttam nagy hatást tett rá a darab. Szilvi is jókat nevetett, a pocakjában növögető baba biztosan érezte, hogy valami furcsa helyre érkezett. Zoltán legjobb barátjának édesanyja, Márta is eljött barátnőjével. Igazán vagány nő, hogy nem fél a szokatlantól, az újdonságtól. Emőkét eddig grafikus munkákkal bíztuk csak meg, örülök, hogy civilben is eljött hozzánk és hogy hozott még egy érdeklődőt magával. A Chefparade atyja, Laci is megtisztelt jelenlétével, ahogyan szuper intelligens Piroska barátnőm, aki nem meglepő, hogy olvasta az eredeti Hedda Gabler-t Ibsentől. Remélem jól szórakozott András és Eszter is, a három gyerekes, ikres házaspár. A visszaérkező e-maileket elnézve mindannyian igen. Sőt nagyon is!




ui. Ha csak egy kicsit is irigykedtél, hogy nem lehettél itt, hívd meg őket te is!

További képek itt:



Az első fotó innen. A többiért köszönet Rolandnak.

Hetek óta adventi naptár készítő lázban égek. Már említettem, hogy ez az egyik olyan kreatív foglalatosság, amely folyamatos örömmel, bizsergető érzéssel önt el. A kívülálló egyébként csak annyit vett észre az egészből, hogy anyatigrisként védem az összegyűjtött gurigákat és hogy a szokásosnál is több kis dobozos üdítővel itatom a gyerekeket...

Nos igen. A kicsiknek a már bevált wc papír gurigákból, ám a tavalyihoz képest némi változtatással és nem utolsó sorban helytakarékos megoldással készítettem el a naptárat. Az angyalkát nem én rajzoltam, hanem egy nagyon kedves iparművész ismerősünk, Emőke, akinek ezúton is köszönöm munkáját. A papír a virágpiacról származik, ahová Móni csalt el magával és ahol kis híján elaléltam a sok gyönyörűségtől, csillogástól, karácsonyi pompától és ahonnan nem jöttem haza üres kézzel...
A gurigába valók is összegyűltek. A tárgyi ajándékokon kívül most sokkal több lesz az élmény kártya. Tavaly megfigyeltem, hogy szinte jobban örülnek a lányok ha olyasmi áll az aznapi gurigában, hogy "olajos masszázst kapsz" vagy "beöltözhettek vacsoraidőben tündérkirálylánynak", "délután addig társasjátékozunk, amíg csak akarod" , "aznap este mellettünk, a mi ágyunkban alhatsz", mint a mütyüröknek. Azért idén is lesz a kis csomagban csat, hajgumi, kis karácsonyfadísz, cukorka, pici csoki és mütyür, ami a kis éjjeliszekrényük fiókjába vagy dobozkájukba kerül és a felbecsülhetetlen kincs jelzőt kapja tőlük.




Hanna közölte, szeretne idén valami teljesen más adventi naptárat, mint eddig és bízik a kreativitásomban. Én meg, hogy ne okozzak csalódást a majdnem 7 éves adventi naptár terén elkényeztetett lányomnak, összeszedtem magam és üres üdítős dobozokból nekiálltam sorházat gyártani. Az elsőre majd ráírom, hogy Karácsony utca 1-24-ig. Ízelítőnek megmutatom az első négyet. A többi most szárad.
Részletes leírással és a fogadtatásról, majd a nagy napon, december elsején jövök.




Zoltán már feltette a ház elejére a füzéreket, a lépcsőkorlátok fel vannak díszítve. A kandallóban ég a tűz amitől olyan hangulatunk lesz, hogy alig kívánkozunk máshova. Gyakrabban érezni forralt bor illatot, mint az elmúlt hónapokban és a sütireceptek is arra várnak, hogy kipróbáljuk őket. Vasárnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún és nagyon boldog vagyok, hogy kedves vendégeink jöttek hozzánk ezen a napon. Remélem a következő vasárnap is lesz asztaltársaságunk. Régóta szeretném ugyanis meghonosítani nálunk azt a szokást, hogy advent vasárnapján a gyertyák fényénél, mindig valamilyen kedves vendég társaságában sütizzünk, igyunk habos kávét vagy kakaót a lányok pedig elénekelhessék, hogy

"Az adventi koszorún 1 (aztán 2, 3, 4) kis gyertya ég, költözzön a házunkba csend és békesség"

Márpedig nálunk egy átlagos nap elég hangos, úgyhogy csak annyit tudok mondani: Ránk fér!

Hannának volt az oviban pár jó barátnője, akikhez különösen közel állt. Mondjuk ha egy nevet kellene kiemelnie, akkor az mindenképpen Imola lenne. Ugyan nem jártak össze egymással állandóan, nem voltak együtt sülve főve és talán még a vérmérsékletük sem volt azonos, mégis nagyon szerették egymást. Aztán iskolások lettek mind a ketten. Hanna az egyik irányba megy minden reggel suliba, Imola meg a másikba. És talán még kicsik ahhoz, hogy egymást keressék meg újra, hogy megkérdezzék hogy tetszik az iskola és egyáltalán hogy van. A találkozót helyettük, nekünk anyukáknak kellene kezdeményezni. Fel is hívom Zsuzsát a napokban..


De nem is erről akartam írni.

Hannának persze most az iskolában is vannak új kis barátnői. A saját osztályából Jázmin meg Johanna nevét hallom sokat, de tudom, hogy a harmadikosok és negyedikesek is rajongnak Hannáért, cukinak hívják őt és nagyon jól elvannak a szünetben. Mondjuk ezen nem lepődöm meg, mert Hanna mindig is a kicsit idősebbek társaságát kereste, velük érezte magát jól, velük tudott igazán jókat beszélgetni.

De nem is erről akartam írni.

A kicsiknek is megvannak a maguk kedvencei az ovis csoportból de ha megkérdeznék tőlük, hogy ki a legjobb barátjuk, egyszerre vágnák rá, hogy Zsófi és Luca, Móni ikerlányai. Igaz nagyobbak náluk, éppen a napokban ünnepelték az ötödik születésnapjukat.


Na erről akartam írni.

Már a meghívó sem volt mindennapi. Móni egy csokis bulihoz méltóan ehető meghívókat gyártott. A csokitojásokat óvatosan kettészedte és a műanyag tartóba rejtette a papír meghívókat (ezek szerencsére nem voltak ehetőek, így nem felejtettük el mikor és hányra kell mennünk a különleges helyszínre). A két fél tojást valahogyan vissza kellett olvasztani egymással és újra becsomagolni, szóval sokat dolgozhatott vele Móni viszont megérte, mert a lányok máig emlegetik!

Van a kerületünkben, Árpádföldön egy szépen felújított vadász kúria. Pár éve egy helytörténész által szervezett időutazáson vettünk részt Zoltánnal, akkor láttuk, hogy milyen csoda bújik meg a kertes házak között. Az idegenvezető elmondta, hogy az államosítás után iskola működött a kis kastélyban, aztán egyre jobban romlott az állaga, míg egy napon egy vállalkozó ideális helyszínnek találta az épületet egy csokimúzeum kialakítására. Farkas Elemérnek köszönhető, hogy az épület megmenekült és ragyogó állapotban látható és látogatható újra. Igen látogatható, ugyanis csokitúrákat tartanak felnőtteknek és gyerekeknek, csapatépítő tréningekre mehetnek édesszájú alkalmazottak és szülinapi zsúrokat is szerveznek. Nos mi ez utóbbira érkeztünk aznap este nagyon izgatottan. Az épület belül is csupa ragyogás és szépség. A sok gyerek láttán kicsit olyan érzésem volt, mintha elefántokat engedtek volna be egy porcelánboltba, de szerencsére remekül elbírt velük az animátor hölgy.
Bemelegítésképpen a csokiszökőkútba márthattak egyenként marcipángolyót, amit aztán meg is ehettek iziben. Innen a múzeumba léptünk be, ahol 100 évet mentünk vissza az időben. A sok üres, meseszép fém csokidobozok láttán engem az ájulás kerülgetett, hiszen aki ismer tudja, hogy dobozmániás vagyok, egy gyönyörű darabért sok mindenre képes vagyok!











Az igaz mesék után minden gyerek saját csokis sütit gyárthatott magának. A linzer alapot egy olyan csap alá kellett tartaniuk rövid ideig, amiből nem víz, hanem valódi csoki folydogált. Az így megtöltött kekszeket aztán tetszés szerint feldíszíthettek a kicsik. Cukorkával, fahéjjal vagy további csokidarabkával. Az elkészült egyedi sütiket aztán csinos kis dobozba tettek, mindegyikre ráírták a neveket, jeleket és a buli végén a már megdermedt csokitöltelékes kekszet vihették haza a gyerekek. Otthon aztán ki-ki vérmérséklete és falánksága szerint vagy megette vagy eltette emlékbe. Mi nem lepődtünk meg azon, hogy Noémi három harapással eltüntette az egészet, Eszter fanyalogva de udvariasságból és a kíváncsiságtól vezérelve beleharapott kettőt, Hanna pedig azóta is őrzi, én pedig reménykedem, hogy nem fog megpenészesedni.










A programnak itt még korántsem volt vége. Egy nagy teremben egy hosszú asztal mögé leülhettek a vendégek és marcipándarabból gyurmázhattak kedvükre,miközben forró csokival kínálták őket. A kész műveket celofánpapírba csomagolták és saját tortájukra akár rá is tehetik majd ha kibírják anélkül, hogy ne egyék meg.







A boltocskában még csorgattuk a nyálunkat és leadtuk a rendelést a mikulásnak, aztán Móniék házába indultunk, hogy folyatódjon a szülinapi buli.
A házban már a kicsik születésnapjáról ismert forgatókönyv szerint zajlottak az események, azaz Zsuzsmó bohóc szórakoztatta a gyerekeket, volt sok csodás közös ének, szivárványos kendő, labda, nevetés.



A pavlova torta annyira ízlett Hannának, hogy nemes egyszerűséggel leadta a rendelést Móninak, hogy a decemberi szülinapjára ilyet szeretne, úgyhogy nekem nem is kell sütnöm semmit sem.

Zsófi, Luca a két kis ünnepelt pedig remélem még sokáig lesznek jóbarátai az én négy és hét éveseimnek!