Ütemterv szerint


Hanna ütemterv szerint fejlődik. Olvasom az okos könyveket, kismama magazinokat, internetet ahol leírják mikor mit kell tudnia a kisbabának ahhoz, hogy a szülei ne gondolják, hogy csemetéjük beteg, buta, lusta és sorolhatnám. Vannak a környezetemben nagyon gyorsan fejlődő kisbabák, olyanok akik már beszéltek néhány hónaposan, olyanok akik már másztak, álltak fél évesen és persze embertelen iramban híztak de ez nem érdekel, mert, mint írtam Hanna megfelel ez EU babafejlődési szabályoknak.
1, Hanna szeptember 12-én elkezdett szótagokat mondani. Idézem: mamamamama, papapappa, apapapapa, babababa. Természetesen nem tudja, hogy szavainak jelentése is van, mi mégis elolvadunk egy egy apa vagy mama szó hallatán és meggyőzzük magunkat ennek ellenkezőjéről. Gyulán, egy panzióban mutatta meg tudományát. Meggyőződésem, hogy jót tesz neki a levegőváltozás, hiszen mindig idegen helyen és főként szállodákban ad valami újat. Talán így próbál bennünket még több nyaralásra, üdülésre rávenni?
2, Nincs többé elérhetetlen. Hanna elmászik bárhová és bármiért ami érdekli. Beszereztük a babavédelmi eszközöket. Rácsokat, hogy ne tudjon a konyhában kiváncsiskodni, konnektor dugaszokat, hogy nehogy hajcsatot dugjon bele, ablaknyitás gátlót és fiókvédőt a Herendi védelmében.
3, Hanna ha akar feláll a kiságyában. Sőt...helyet is változtat. Mivel tapsikolni még mindig nagyon szeret, néha nagyokat esik de meg sem kottyan neki. Azt hiszi az egész világ kipárnázott..hiszen óvatos anyuka vagyok és körbebástyázom...

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes