Hanna olyan, mint egy felhúzható egér. Feláll, leül, mászik, újra feláll, elesik, sír, megvígasztalom, megint mászik, megint feláll, kapaszkodik, elenged, lehuppan......
Persze járókáját ebben a korban már nem tűri, mégis jó, hogy van hiszen nem lehetek állandóan mellette, vannak helyzetek és helyek ahová nem jöhet velem.. ilyenkor ha tiltakozik ha nem ott van egyedül biztonságban.
Anyás lett. Amint meglát csimpaszkodik belém, emelgeti kis karjait aminek persze nem lehet ellenállni. Érdekes viszont, hogy idegenekkel um. nagyszülők, barátok, rokonok- remekül érzi magát és ezt nemcsak az ideiglenes baby sitterek elmondása alapján írom, hanem saját szemünkkel tapasztaljuk egy-egy kukucskálás alkalmával. Amint megjelenünk vége az idilli képnek, Hanna kiabálni kezd, mintha csak akkor jött volna rá, hogy alkalmi játszópartnerekkel hagytuk és nem vittük magunkkal. Jó lenne tudni, hogy ez Hanna efektus vagy minden 10 hónapos babára jellemző.
Túl vagyunk egy megfázáson, hősiesen tűrte az orrszívó porszívónak nevezett baba inkvizíciós eszközt mitöbb összebarátkozott a porszívóval, rendszeresen belekapszkodik ha éppen takarítok vele és nem az orrát piszkálom.
Sok kis pici epizód jut az eszembe amit le kéne jegyeznem de nemsokára betoppan egy végzős pszichológus hallgató aki diplomájának témájául a Fiatal családok életének megváltozása gyermekvállalás után- címet adta és azt hiszem én tudnék neki mesélni... A konklúzió úgyis az lesz, hogy valóban más lett a fontos az életünkben és meg is változtatta a napjainkat Hanna. Hanna aki minket nevel. (és csak kicsit mi őt) .. Rendszerességre, rendre, felelősségre. Ki gondolta volna?