Utazás a gyerekparadicsomba


Hosszas keresgélés után döntöttünk úgy, hogy a magyar határhoz igencsak közeli Sonnentherm Parkot választjuk úticélunknak, mivel, aki csak egy kicsit is jártas a bababarát hotelek világában, egyből ezt ajánlotta. Végülis a honlapjuk nagyon meggyőző volt, több napig tartott, míg az összes szolgáltatásukat végigolvastam és már akkor is illetve az autóút alatt is csak egyvalami, egy elkülönített medencerészük zakatolt a fejemben, ez pedig nem más, mint az un. Silent Dom, azaz egy olyan fürdőrész, ahová 1. 14 éven aluli be se teheti a lábát, 2,.még levegőt is csak csendben szabad venni és úszni is csak lágyan, finoman, halkan lehet, 3. tele van kényelmes nyugággyal ahol végre elolvashatjuk a gyerekek születése előtt vásárolt és azóta érintetlenül hagyott könyveket.
De nem szeretnék a dolgok elébe menni, hiszen kronológiai sorrendben mégcsak az utazásnál tartunk, ami tulajdonképpen Hanna kétpercenkénti "Mikor érünk oda?" és "Sokat megyünk még?" kérdéseit leszámítva zökkenőmentesen zajlott le. Az előre betervezett pisilés, etetés és kávézós szünet után hamar megérkeztünk az osztrák kisvárosba, aminek nevét nemhogy kiejteni de leírni sem tudnám most de nem is ez a lényeg, hanem a Sonnentherm szó. Azért azt még leírom, mielőtt a szállásról kezdenék dicshimnuszokat zengeni, hogy a nyávogásmentes útért nagyrészt én felelek, merthogy előre bekészítettem egy halom játékot és jobbnál jobb gyerek- ill.babazenét figyelemelterelés gyanánt. Nagy tapsot kérek.
Jut eszembe, igencsak kikerekedett az emberek szeme, amikor végignézték hogyan szedünk ki négy gyereket az autóból. Valahogy igyekszem ilyenkor olyan testtartást és arcot mutatni, hogy ez nekem meg se kottyan..pedig aki közelebbről ismer tudja, hogy egy kicsit igen..
Ezúton ajánlom figyelmetekbe ovis barátnőm blogját, aki azóta sorstársam lett sőt még annál is több..szóval Négy a lány címmel igazán szórakoztató naplót ír és mint a címéből kiderül , ő nemcsak pár napig négy gyerekes anya.
folyt. köv.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes