Ha egy üzlet beindul




Hanna tegnap nekem szegezte a kérdést, hogy Anya, ma milyen kreatív dolgot csinálunk?
Én meg aznapra nem terveztem semmi ilyesmit. Lányaim rákaptak az itthoni kézműveskedés ízére és elégedetlenkednek ha nem alkothatnak. Így aztán elővettem a rég beszerzett ám a könyvespolc hátsó részére száműzött kreatív könyveket, kreatív anyukák blogjából szemezgetek, kreatív barátnőim ötletekkel bombáznak, mert tudják, hogy most éppen ezekre vadászom. Már nem ugrom át a Deko tv csatornát sem. Óvó néniktől technikai segítséget és ötleteket kérek és közben lelesek, figyelek, lemásolok és itthon azon a sötét téli estéken alkotunk.
A katicákat magunk terveztük és talán ennek a festését és pöttyözését élveztük a legjobban. Hanna ügyesen bánik az ollóval ő vágta a lampionokat sorozatban. A csillagfűzért Hannáék dajkájától, Ani nénitől lestem el, aki látva érdeklődésemet, két csillag sablont is a kezembe nyomott, hogy megkönnyítse dolgomat. A rénszarvasos krumplinyomdázáshoz és a tündéres képeslaphoz Csiribiri adott ihletet, a hópelyhekhez pedig egy másik két lányos anyuka. Nem gondoltam volna, hogy az ilyen típusú művelet is függőséget okozhat és, hogy őszinte legyek, nemcsak a lányaimnak..





You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Nagyon ügyesek vagytok! Én is terveztem ezt-azt, de már látom, hogy nem fg beleférni az időnkbe! Rossz a menedzsment, na!:P

    Amúgy szintén ez utóbbinak "köszönhető", hogy mostanában ritkábban írtam hozzád is, pedig elolvastalak.
    További jó kreatívkodást!:)
    Mikor utaztok?

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi! Olyan jó, amikor már ilyen nagyok a gyerekek. Na jó, nem minden szempontból jó, de ebből kimondottan igen.

    Csatlakozom: Mikor utaztok???

    Puszi.

    VálaszTörlés
  3. Tényleg gondolkozhatsz az új blog címén...:)
    Nagyon jók lettek, ügyes(ek) vagy(tok)

    ui:én, már tudom, mikor utaztok...

    Puszi
    Móni

    VálaszTörlés
  4. Hát lányok le a kalappal!Ügyesek vagytok!

    Mi is ugyanilyen lampiont csináltunk a vásáron:))

    Jók a képek!

    Ági,ha elutaztatok már,akkor jó útat és kellemes időtöltést kívánok nektek!Ha még nem,akkor jó készülődést továbbra is.

    Áldott,békés ünnepet kívánok nektek,bárhol töltsétek is!!

    Vigyázzatok magatokra és várunk vissza!!!:)
    Puszillak,

    Timi

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes