Nagy ölelés



Nem szokásom csak képet betenni a blogba, mert a blog szöveges műfaj, most mégis ezt teszem, mert élethűen tükrözi a kicsik ikerszeretetét. Szilvi barátnőm, akinek a lányok rajongásig imádott Lackó nevű kicsi fia van- átugrott és azért készítette a fotót, mert megelégelte, hogy nem tudok normális képet átküldeni a lányaimról, amikor pedig ő a karácsonyi képeslapunk szerkesztésének terhét magára vállalta..
A kép csalóka. Ne gondolja senki, hogy az ikrek sosem veszekednek.
Tegnap azzal fogadott az óvónő, hogy a lányok összevesztek egymással. Még verekedtek is valami csaton, amit érkezésemkor Noémi hajában találtam, ám ha jól emlékszem a reggeli frizurakészítés során Eszternek adtam.
-Előfordul,- mondtam és eszembe jutott a csaknem minden napos ölremenő itthoni csata, amit egy-egy vacak, ám nekik annál értékesebb fröccsöntött mütyürért vívnak.
Az ütögetést, verekedést nem tűröm. Azért sarokba állítás -, a játékból való kivonás jár. Csak a mesében léteznek soha nem veszekedő ikrek. De amikor béke van nagyon érzem azt a bizonyos ikerkapcsot, amiről annyit lehet olvasni.
Amikor ébredéskor első dolguk megnézni, hogy testvérük is ott van -e a megszokott helyén és ha nem, akkor kétségbeesett hangon megkérdezni hol van a hugi. Amikor puszival ébresztik egymást, amikor látszik az aggódás a szemükben ha az egyiket megbüntetem, amikor együtt sírnak a másikkal és együtt találják ki a huncutságokat.
Az óvónő legtöbbször azért mégsem azzal fogad, hogy verekedtek lányaim. Gyakrabban számol be arról, hogy aznap megint egymás kezét fogva aludtak el...
Tudom, hogy imádják egymást.
Ugye látszik?

ui. Végül mégiscsak írtam szöveget..

You Might Also Like

3 megjegyzés