Kezdhetném olyan közhelyekkel, hogy el sem hiszem, hogy így elszaladt az idő és jaj mennyire gyorsan nőnek ikerlányaink és megállítanám az időt legszívesebben, de nem teszem, mert én csak egyszerűen büszke vagyok arra, hogy ilyen szépen cseperednek, hogy egyre okosabbak, értelmesebbek, ügyesebbek. Szerettem az öt éves korukat és szeretni fogom a hatodikat is. A nagy napra megtanulták Milne versét és sokszor elmondják nekem:

Egyesztendős voltam,
épphogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp, hogy megszülettem.
Hároméves lettem,
én voltam? Nem értem.
Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!

No ezen aztán mindig rendesen meghatódom...

Nagycsoportos óvodások, akiknek jövő ilyenkorra az iskolapadban a helyük. Nagyon várták a szülinapjukat idén is. Minden este el kellett mondani, hogy még hányat kell aludni a nagy napig. Mutattuk a naptáron is. Közben érkeztek a kívánságok, amelyek közül nekem speciel a legnagyobb fejtörést a saját készítésű tortára benyújtot igény okozta. Aztán persze közönség segítséggel megbírkóztam ezzel a feladattal is, ráadásul nagy sikere volt pedig a tortasütés nem az én műfajom.

A meghívókat persze most is együtt és tőlem szokatlan módon, abszolute időben készítettük el a lányokkal. Törlőkendő gurigáját festettük be akrillal, ezt pöttyöztük be fülpucoló pálcika segítségével. Azért kellett a hosszabb gurigához folyamodnunk, mert csak így tudtuk elrejteni benne a feltekert gipszkorszakos meghívókat és egy-egy piciny gipszfigurát, a lányoknak kis muffint, a fiúknak pedig autót. Miután ezeket gondosan elrejtettük a hengerekbe, piros raffiával átkötöztük őket. Igazán helyesek lettek szerintem és a lányok nagyon nagyon büszkén adták át a gyerekeknek a szokatlan formátumú szülinapi meghívójukat.



Ezután girlandot készítettem, de ezt már egyedül. Egy csomag nagyon bulis szalvétát áldoztam fel a cél érdekében és még némi szabadidőmet, merthogy egy ideig eltartott, míg a szalvétákat a hajtásnál elvágtam, majd a kapott négyzetekből háromszögeket gyártottam. Ezek kerültek fel egy spárgára és mondhatom, hogy pont úgy nézett ki, mint a drága party kellékes girland, arról nem beszélve, hogy a lányok felváltva mondogatták, hogy nekik van a legjobb anyukájuk a világon...



Aztán, hogy ne okozzak csalódást nekik, meg kellett ígérnem, hogy én készítem a tortát, ugyanis közölték, hogy csakis saját készítésű tortán hajlandóak elfújni a gyertyáikat. Elég otthonosan mozgok a konyhában, de, mint írtam a torta nem az én műfajom. Nem szégyeltem tanácsot kérni, így aztán a sok recept közül alig győztem kiválasztani a sütés nélküli almás, vanília pudingos, babapiskótás, tejszínhabos tortát és a másikat a mascarponés, csokis piskótásat. Örültem, mert Noémi pont ezeket az összetevőket sorolta fel, amikor benyújtotta tortaigényét és Eszter is elégedett volt a beígért ízekkel én meg rájöttem, hogy tudok piskótát sütni.

Reggel tejszínhabos kakaóval, valamint az ünnepeltekről készült fotó válogatás girlanddal vártam Esztert és Noémit (meg persze a többieket) a konyhában. A tejszínhab aztán szépen mindent beborított, mert a kölcsön szifont nem lehetett megfékezni. Már nem emlékszem, hogy mérgelődtünk vagy nevettünk...



Hanna egyébként meglepett mindenkit saját készítésű ajándékával. Egy-egy fél szívecske medált gyártott papírból, amelyet felfűzött egy fonalszálra. Az ikrek nyakába tette, akik aztán boldogan összeillesztették a két felet, hogy egy legyen. Komolyan meghatott legnagyobb gyerekem figyelmessége, kedvessége. Mivel a papír nem túl tartós anyag medálhoz, megbeszéltem vele, hogy ha van kedve, a szíveket valami másból újra elkészítheti és ehhez én SZÍV-esen asszisztálok.


A buli természetesen a Gipszkorszak Játszóházban tartottuk. Nagyon örültek, hogy végre nem más gyerekeknek szervezzük a zsúrt, hanem nekik. Igyekeztem a házibuli és a máshol tartott buli elemeit ötvözni, így aztán saját kezembe vettem az irányítást. Készültem játékokkal, amelyenek csak a töredékére volt szükség, így egy részét elraktároztam Hanna szülinapjára decemberre. A gipszfestés után lejátszottuk azért a jelmezes-beöltözős játékot, készült csoportkép, majd megérkezett a bohóc, mert a kicsik számon tartották, hogy Hanna bulijának fénypontja egy bűvész volt, hát akkor légyszíves ők is hagy hívjanak meg a színpadra sztárvendéget. Így esett a választás az általam igen sokra tartott és rendkívül tehetséges, cseppet sem erőltetett Tomi bohócra, akihez volt már párszor szerencsénk és még sohasem okozott csalódást senkinek.
A bohóc jól elszórakoztatta a csillámtetkós gyerekeket és az érdeklődő felnőtteket, majd amikor lejárt a műsorideje, ahelyett, hogy elment volna, a tortavárás közben is segédkezett és aktívan közreműködött a jókedv kerekítésben.




A torták, mint említettem osztatlan sikert alkottak, bár külalakban azért van mit fejlődni és még mindig nem értem, hogy a lányoknak miért nem lett volna jó a profi cukrászdai csoda valamelyike, pedig azok sokkal mutatósabbak. Az tény,hogy nem kaptam volna azokért ennyi puszit, ölelést. Móni most sem hazudtolta meg magát. Egy hatalmas tálcányi saját készítésű, friss, langymeleg kakaóscsigával állított be. Mondanom se kell, megrohamozták őt és a kis zászlócskákkal díszített tekercseket. A nap egyik fénypontja volt, kijelenthetem.


Az ajándékozást szokás szerint játékosan bonyolítottuk le, mert nem bírom, amikor a buli elején a nagy forgatag közepén csak úgy odadobják a vendégek az ünnepeltnek, akinek persze nincs alkalma kibontani, megköszönni rendesen. Mi meg szoktuk kérni, hogy egy kijelölt helyre tegyék le a csomagokat és majd ha itt az ideje, adják át a színpadon lévő nagy fotelben ülő het éveseknek. Több módja is van ennek. A kisebbeknél még működik a tapogatós, azaz bekötött szemmel ki kell tapogatni éppen ki áll előttük és ha ez sikerül jöhetnek a puszik és a köszönömök. Lehet hangelváltoztatással is vagy ha erre a helyszín alkalmas csak egy kis testrész (kar, láb) megmutatásával kitalálni ki az éppen soros ajándékozó. Szeretik még azt is, amikor jellemezni kell azt, aki előttük áll. Milyen színű ruhában van, milyen a haja, alkata, ciője stb. Ha kitalálták, jöhet megérdemlik az ajándékot. Persze sok nevetéssel zajlik le egy ilyen ajándékosztás.

Akinek még volt ereje vagy kedve, az kitölthette az elmaradhatatlan " Ki tud többet az ikrekről? " TOTÓt. Mondanom se kell, majdnem mindenkinek volt kedve, pedig a buli hivatalosan már véget ért addigra. Naná, hiszen volt tétje. Kis gipszfigurákat lehetett nyerni vele. Mivel főleg ovisokból állt a vendégsereg, úgy játszottuk le, hogy két fős csapatokat kellett alkotni, amelyek közül legalább az egyiknek írástudónak kellett lennie. Egyébként ezt is a kicsik kérték és úgy érzem jó sok szülinapjukat kíséri majd végig ez a kis játék, amelynek ők a főszereplői. A kérdések feltevésekor szembesültemmegint azzal,hogy egy év alatt mennyi változáson mentek keresztül. Noéminek kiesett már két foga, vízbiztosak lettek, azaz úszógumi és karúszó nélkül is pancsolhatnak a 150 cm-es vízben, Noémi remekül, Eszti még kissé bizonytalanul gökorcsolyázik az anyukámtól kapott szülinapi ajándékban. Volt pár vicces kérdés is, pl hogy szólítanak engem (anya fényes csillag) vagy éppen Hannát (nem, nem drága nővérkénknek sajnos, csak úgy egyszerűen és hangosan Hannának) és mitől fél Eszter nagyon (darázstól).





A buli végére minden kis alkotás becsomagolva várta gazdáját. Noémi és Eszter erre a napra már jó előre kinézte mit szeretnének festeni. És tudom, hogy nagyon gyakolottak, ügyesek, precízek, hogy szépen festenek tényleg, hiszen elég sokat művelik ezt a tevékenységet, de engem is meglepett a végeredmény. Két hat éves virágszálam két gyönyörűséges, óriási tulipánt festett. Nem egyformát, hiszen ők sem egyformák, csak éppen ikrek vagy ha jobban tetszik egyidős, hat éves testvérek.



Isten éltessen sokáig benneteket kis csodáink!


A fotózást ezúttal egy lelkes amatőr anyukára bíztam. Remélem hamarosan elkészül a montázsokkal és feltehetem ide a legjobbakat.

Girland és meghívó ötlet: Kifli és levendula