Igen elutazunk. Zoltánnal kettesben. Messzire és anyai és apai időszámítás szerint hosszú időre. Persze, hogy ezerszer átgondoltam jó ötlet -e és persze, hogy aggódom és sok a "Mi lesz ha.." kezdetű kérdés a fejemben. És persze, hogy megkérdeztem olyan anyukákat, akik már el mertek utazni a férjükkel, hogy feltöltődjenek és aztán úgy érkezennek haza a mindennapokba és a legdrágább kincseikhez, mintha kicserélték volna őket. Mert ezt reméljük mind a ketten az úttól. Mert nagyon nagy szükségünk van most erre...
Kicsik és a nagy jó kezekben lesznek. Mindent előkészítettem. Hannának pici meglepetés csomagokat minden napra, szépen megszámozva, mert az adventi naptárat is nagyon szerette. Most nem a karácsony eljövetelét várja majd hanem a mi hazatérésünket. Sam a tűzoltó, Thomas, Hercegnős öltöztető matricás füzetek, egy kis asztali vekker, pénztárca, fotóalbum várja, hogy Hanna reggel, a puszink helyett ezzel érezze, hogy gondoltunk rá.
Meg a magnós ébresztő, amire rámondtam, hogy ébresztő hétalvó..elkésel az oviból.
És csupa feliratos a lakás, mert mindenhová instrukciókat, tudnivalókat írtam ki,mintha nem tudná Vivien vagy anyukám, hogy a fehéreket külön kell mosni és a fogkefére fogkrémet kell nyomni.
Búcsúzóul egy idézetet biggyesztek ide. Csak úgy, mert tetszik és persze nem véletlenül Hemingwaytől... Meg azt is írom, hogy Hasta pronto! A többiről majd beszámolok.

Nem tudod, mit rejt a sorsod
Mosolyt hoz-e vagy könnyeket
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket.