Hiszem,hogy mindennek eljön a maga ideje, a legmegfelelőbb pillanat egy nyaralásra, egy könyv elolvasására vagy egy élményre.

Néhányszor már jártunk Hollókőn, igaz csak az ófaluban. Koptattuk a girbegurba utcákat gyerek nélkül, turista ismerőssel majd gyerekekkel, amire ők semmire sem emlékeznek. A Vár valami miatt mindig kimaradt.

Pünkösd hétfőre valami laza kis kirándulást terveztünk. Olvastam, hogy várjátékok lesznek aznap a Hollókőn, így elég hamar megszületett az elhatározás, hogy oda menjünk.

Az út hullámzó hangulatban telt. Zoltán kitalálta, hogy kevésbé frekventált, térképen alig jelzett utakon menjünk a nógrádi falucskába, amire máskor talán én is fogékony lettem volna de most a kései indulás miatt nem annyira. A lányok is csak azt kérdezték mikor érünk már oda. Egyébként pedig hangosan énekeltek hála a Megasztár Karaoke dvd-nek aztán persze ha valami érdekeset láttunk, akkor rögtön felkaptuk a fejünket és be kellett látnunk, hogy mégiscsak jobb volt erre jönni, mint egy uncsi autópályán. Később még inkább bebizonyosodott, hogy pont jókor érkeztünk meg.

Sokkal nagyobb tömegre számítottam, amolyan húsvéti forgatagra de szerencsére nem voltak kellemetlenül sokan. A parkolóból egy könnyű 10 perces sétával értünk fel a mesebeli várhoz, ahol már a korhű ruhába öltözött lovagok hirdették, hogy itt bizony igazi csata készül a török ellen. A zenészek szinte folyamatosan tárogatón és dobon játszottak, ezzel adva egyedülálló hangulatot az amúgy is szépséges várnak. A Cserhát lankáinak látványával is alig tudtunk betelni...


Még időztünk volna a várban de a lányokat hívta a kötelesség.

Nagy meleg volt de mégis boldogan csatlakoztak a hadsereghez. Felöltöztették őket apród ruhába, hogy még autentikusabbnak nézzen ki a csapat, ám korhű öltözék ide vagy oda, a napellenzős sapkát nem engedtem, hogy levegyék magukról a kicsik, mert irtózatos erővel sütött a nap. Hannának nem volt, így amikor csak lehetőségem adódott, szaladtam hozzá, hogy bevizezzem felforrósodott haját.



Az összecsapást eskütétel előzte meg, pont úgy, ahogyan az kell, szívre tett kézzel, letérdelve. Annyira aranyosak voltak a gyerekek. Komolyan vettek mindent, mert őket is komolyan vette a vitéz, akit felismertünk és rögtön rájöttünk, hogy egy korábbi kirándulásunk során, Drégely váránál már kipróbáltuk milyen egy csata a törökkel vele.
Nos, ez a mostani tízszer felülmúlta azt a korábbit. Itt is volt persze zokniból készült lőszer és pajzs de arra nem számítottunk, hogy ágyúszóban kell majd megvívni a törökkel. Pedig így volt. A nagy durranás idejére fegyelmezetten lehasaltak majd folytatták tovább a zoknicsatát. Közben a törökök elraboltak egy kislányt de később kiszabadították.
Visszavonulás, stratégiai megbeszélések és újabb röpülő zoknik után persze a magyar vitézek nyerték meg a csatát, akiket a néző hangos hipp-hipp hurrával ünnepeltek. Az jutott eszembe, hogy ez egy olyan program, amit minden kisfiú és vagány kislány sajnálhatja ha kihagyta. (Viszont biztos vagyok benne, hogy lesz máskor is.) Meg az is eszembe jutott, hogy érdemes volt kivárni a megfelelő pillanatot a vár alaposabb megismerésére. A Hollókői Várról nekünk biztosan az ágyú hangja és a zokni-golyózápor jut eszünkbe.




A forrásvíznél aztán mindenki lehűtötte magát és képzeljétek még kulturált, tiszta mosdóba is el tudtunk menni, mielőtt a lejtőn elindultunk az ófalu irányába, ahol elhatároztuk, hogy az első vendéglőbe betérünk, hiszen a hős vitéz kisasszonyok és mi is farkaséhesek voltunk.

Jól esett ülnünk a Világörökség részének nyilvánított utcában álló kedves, hűvös műemlék házban. A várakozást a táskámban lapuló két játékkal, a Wink-kel és a Story Cubes-szal ütöttük el, hogy ritkítsuk a "Mikor hozzák már az ételt?" típusú türelmetlen kérdéseket.


Tele hassal sétáltunk a girbegurba kövezett utcán, amely éppen felújítás alatt van bár nem értem miért pont a turista szezon közepén. Állítólag bokakímélőbbé szeretnék tenni. Hogy hogyan az nem derült ki számomra de remélem nem úgy, hogy végleg felszámolják a kővel kirakott bájos utcaburkolatot. Lányaim fegyelmezetten tűrték és hallgatták újdonsült idegenvezető anyjuk szövegét arról, hogy Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján és mindmáig élő, lakott település. A falu központjában, a domb tetején áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, ami mellett kötelező fényképezni.
Remélem megjegyezték azt is, hogy a 67 védett épület többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházakból állnak vagyis itt nemcsak az asszonyoknak van kontyuk, hanem a házaknak is, ettől olyan különlegesek.




Hazafelé megint kis falvakon keresztül autóztunk de most nem bántuk. Zoltán kivételével mindegyikünk kicsit elbóbiskolt majd felfrissülve az út egy harmadát hangosan énekelve tettük meg. Ezúttal egy elfeledett cd mentett meg bennünket, amelyen olyan örökzöldek találhatóak, mint a Pancsoló kislány, a Moncsicsi, Eperfagyi, Breki blues, De nehéz az iskolatáska és egy réges régi Dolly Roll szám. Képzelhetitek hogy szólt(unk)!