Ez volt a címe a Bábszínház által hirdetett rajzpályázatnak, amin megakadt a szemem még tavasz elején. Noémit nem annyira hozta lázba, Esztert viszont annál inkább, amikor felolvastam a pályázat szövegét.
"A Tíz emelet boldogság című előadásunkhoz kapcsolódóan a Pagony Kiadóval közösen rajzpályázatot hirdetünk, amelyre 5-10 éves korú gyerekek műveit várjuk. Azt kérjük, hogy a gyerekek rajzoljanak egy tízemeletes házat, ahol a boldogság lakik, azaz mindegyik emeletre rajzolják le azt, ami boldoggá teszi őket.
A győztesek és a helyezettek jól megérdemelt jutalmukat - a Budapest Bábszínház ajándékcsomagját, a Csomótündér című kötetet Gimesi Dóra író és Gyöngyösi Andrienn illusztrátor dedikálásával, továbbá a Pagony Kiadó vásárlási utalványát április 26-án, a 14:30-kor Tíz emelet boldogság című előadást követően, a közönség jelenlétében vehetik át."
Bevallom az győzött meg igazán, hogy érdemes ceruzát ragadni, hogy ez nem amolyan "lájkvadászós" verseny, ami arról szól melyik anyuka agitál, könyörög hatékonyabban facebook ismerősei agyára menve, hogy szavazzon az ő egyetlen gyermekére vagy annak munkájára. Megfogadtam, hogy ilyen típusú megmérettetésen nem veszünk részt sose.
Független, szakmai zsűri döntse el melyik mű díjnyertes.
Eszter is, mint a legtöbb kisgyerek szereti liftezni de főleg a liftgombokat megnyomni. Testvérei is, ezért aztán amikor liftgomb-nyomós szituáció van, akkor beosztják vagy ha ez nem megy, akkor mi szülők mondjuk meg, hogy ki, mikor, milyen gombot nyomhat meg fel- és lemenetelkor. Szóval egyértelmű volt, hogy a 10 emeletes házról a lift jutott Eszter eszébe legelőször, így a rajzlap egyik felére a gombokat rajzolta meg, amelyek azonban nemcsak az emelet számát mutatták, hanem azt is melyik szinten milyen boldogság lakik.
Az erkélyekre aztán részletesen berajzolta azt a sok-sok mindent, ami neki a boldogságot jelenti. A barátokat, állatokat, anyát, apát,a játékokat, a mesét , a sportolást, a finomságokat és sok virágot is. Szeretnivaló rajzocska lett én legalábbis sokáig nézegettem mielőtt beküldtük a megadott címre.
Nem ismertük a történetet. Nem volt még Gimesi Dóra nagyszerű könyve a Csomótündér a kezünkben előtte. Ugyanis abban szerepel a 10 emelet boldogság mese, ami arról szól, hogy két óriás tíz emeletes ház alakban létezett, az egyikük Angyalföldön vagyis Pesten, a másikuk viszont Budán, ami azért nagy baj, mert szerelmesek lettek egymásba. Szerelmük beteljesedését a Duna vágta ketté meg még egy csomó minden más is, ám a végén kiderül, hogy minden lehetséges ha nagyon akarjuk. Amíg azonban idáig eljutunk megismerjük a 10 emeletes ház lakóit. Mindegyik más miatt szomorú vagy boldog. Mindegyik vágyik valamire vagy valakire. Van, hogy ráismerünk a szomszédunkra közben. Nagyon-nagyon kedves, ötletes mese, amit Hannus Zoltán báboz el bámulatosan és amelyet aki teheti nézzen meg de ne túl kicsi gyerekkel, mert nem fog érteni belőle egy árva kukkot se.
Az 50 perces darabból mi ugyan mindössze 35 percet láttunk. Amikor megérkeztünk, hogy átvegyük a tiszteletjegyeket gyanúsan nagy volt a csend. Kiderült már elkezdődött az előadás. Azt hittem sírva fakadok, ám tudtam, hogy a díjátadó csak a végén lesz, így legalább arról nem maradtunk le. Nem is értettem hogyan nézhettem el a kezdés időpontját, ez azért nem jellemző rám, főleg, hogy otthon is leellenőriztem. Nos, a bűnös nem én voltam, hanem az e-mailt küldő szervező hölgy, aki fél órával későbbi időpontot jelölt meg levelében én pedig nem ellenőriztem le.
Azért amilyen halkan csak tudtunk, beültünk a Játszótér nézőterére és próbáltunk bekapcsolódni az előadásba.
Pulzusszámunk visszaállt a normálisra de aztán a taps után újra gyorsabban kezdett verni a szívünk, mert kiosztották a díjakat és Eszter is átvehette a művésztől magától a kis tarisznyát, amiben Gimesi Dóra mesekönyve a Csomótündér volt egy pagonyos vásárlási utalvánnyal és egy oklevéllel, amit biztosan bekeretezünk és a tavalyi díja-, a varázslatos színes szőnyege fölé teszünk.
Így történt, hogy Eszter immáron másodszor nyert a Budapest Bábszínház által meghirdetett rajzpályázaton és megint nagyon de nagyon boldog volt.
Aznap este pedig ismét visszatértünk a Bábszínházba de akkor egy premier kedvéért. Az unokák a polcon című zenés darabot láttuk és képzeljétek az 5 fős családunkból ketten azt mondták, hogy életük legjobb darabja. Zoltán még csak nem is bóbiskolt el közben, ami nála nagy dolog. Nekem is tetszett csak kifárasztott az erőfeszítés, hogy próbáljam magamat függetleníteni a körülöttem folyó zajoktól. Komolyan nem értem a szülőket, hogy miért hoznak el ölben ülő csecsemőket, a darabból semmit nem értő nyűglődő gyereket az előadásra. Jó lenne ha figyelnék az ajánlóban hány éves gyerekeknek szól egy-egy darab és jó lenne ha kibírnák evés, ivás nélkül a szünetig. A szülőn múlik minden.
