Másnap megint Zoltán vállalta magára a szuper apuka szerepet vagy csak fürdőzni szeretett volna az érzésben, hogy öt tündéri lányka ugrálja körbe , mindenesetre elvitte a saját lányainkat Zsófival és Lucával kiegészítve a közeli moziba, hogy együtt nézzék meg Csingiling kalandjait. A film osztatlan sikert aratott a lányok körében és Zoltán is csak 20 percet szundikált a vetítés alatt, ami ismerve őt, egész szép teljesítmény és a film készítőit dicséri.




*********************************************

Zoltán még a szünet előtt megígérte a lányoknak, hogy elviszi őket az Aquaparkba. Én nem annyira vettem komolyan ezt, reméltem, hogy majd elfelejtik mindannyian és más élményt találnak ki maguknak. Nem így történt. Sőt. A lányok naponta kétszer kérdeztek rá, hogy mikor is indulnak és jó előre előkészítették az úszószemüvegeket is.. "Jó, menjetek, de nekem semmi kedvem" - mondtam és valóban így gondoltam. Nem rajongok az ilyen vizes élményparkokért, a csúszda látványától is frászt kapok. Voltam úgy egy éve kettesben Zoltánnal ebben az élményfürdőben és becsületesen kipróbáltam minden attrakciót. Jó volt, színvonalas meg különleges, de egy ideig biztosan nem megyek.. Egyáltalán nem zavartatták magukat. Nélkülem is boldogan elmentek.
Egy ilyen helyre elvinni három, úszni még nem tudó gyereket szerintem bátorság. Nem mondom ,hogy nem izgultam de bíztam Zoltánban meg az úszómesterek szaktudásában. Meg abban, hogy vajon megszárítja -e a hajukat rendesen. Szájbarágósan elmagyaráztam, hogy rohanni tilos, főleg mezítláb, mert hasra esnek. Bólogattak, de közben picit kinevettek..
A végeredmény? Három, élményekkel teli, a sok pancsolástól kifacsart, boldog gyerek meg egy apuka, akik extra adagot ettek vacsorára és akik rekord sebességgel aludtak el aznap este.



*************************************************

A Margitszigetre sokszor, de egyszer egy évszakban mindenképpen érdemes elugrani. Most a csodás színekben pompázó fákat csodáltuk miközben közelről figyeltük a kertészek munkálatait és persze hogy bringón hintóztunk méghozzá úgy, ahogy eddig még soha. Bizony, ebből is látszik, hogy a kicsik már nem is olyan picik. Saját kis bringóhintót kértek maguknak, amit egész ügyesen tekertek és csak időnként tértek le az útról, egyébként pedig alig tudtuk utolérni őket a nagy hintónkkal. Hanna már kicsit szűkösen fért el a Pöttöm nevű járgányban, de a kis kényelmetlenség nem zavarta. Csodás egyetértésben váltogatták a helyüket, azt, hogy ki teker és ki ül fel hozzánk. Mondanom se kell, minden szembejövőnek mosolyt csalt az arcára a két igyekvő, koncentráló kicsi meg az őket pátyolgató nagy.












*****************************

Szombaton alig vártuk, hogy a Holdvilág Kamaraszínház Morzsa színpad foglalkozása véget érjen és egyenesen Gödöllőre vegyük az irányt, arra a Minifarmra, amiről mostanában annyit olvastam, hallottam, sőt Móniék is kipróbáltak. Ezen a farmon csodás póni lovak hátán ülve bebarangolhattunk egy erdőt, nevezetesen a Gödöllői Arborétumot. Pónik és novemberi napsütés, felfoghatatlanul színes erdő, friss levegő. Ennél ideálisabb kirándulást el sem tudtam képzelni aznapra. Amelyik gyereknek nem jutott éppen póni, akinek a hátára ülhetett volna, az vezethette valamelyiket vagy a kis szekérre felpattanva figyelhette a többieket a következő pihenőig, ahol aztán mindenki új pónit választhatott magának. Így aztán a túra végére mindenki tudta melyik póni vemhes, melyiket hívják Zitának és kire illik a legjobban a Panda név. Mindhárom lányunk ragyogott a boldogságtól, de a legjobban talán Hanna. Ugyan adós vagyok a normandiai élménybeszámolóval, ám ha már itt tartunk elmondom, hogy Hanna részt vett egy lovas oktatáson, amelynek a végén a francia hölgy csak annyit mondott, hogy ha megtehetjük írassuk be Hannát itthon egy olyan lovas iskolába, ahol először póniháton ülve tanulja meg az ügetés, galopp, ugratás fortélyait és csak ezután ültetik rá nagy ló hátára, mert így érdemes, mert ők is így csinálják, mert kicsi gyereknek így biztonságosabb és mert Hanna nagyon tehetséges. És most,hogy láttuk, hogy ezekről a pónikról nem lehet túl nagyot esni és a csodás vörös hajzuhataggal megáldott lovas lány is megerősített abban, hogy ennél jobb módszer nem létezik, felmerült bennünk, hogy talán engedhetünk Hanna akaratának, vágyának és mondjuk szülinapi ajándékként járhat lovagolni akarom mondani pónigolni.









*******************************************

Vasárnap az ebéd utáni sziesztából felébredve, Hannával egyszerűen elszöktünk és Zoltánra hagytuk a két kicsit, hogy édes kettesben, amolyan őszi szünet búcsúztató gyanánt a mi kis közeli színházunkban megnézzük a Benedek Elek meséjéből készült gyerekdarabot, a Szélike királykisasszonyt. És, mint mindig, most sem csalódtunk. Az ötletes díszlet és jelmez megoldásoknak köszönhetően ha lehet még különlegesebb szórakozást nyújtott az egyébként kedves mesedarab.



Nos, dióhéjban így telt az őszi szünet. Azért még nem bírom magamban tartani, hogy Noémit elkísértük a vadonat új bevásárló központban rendezett Mosoly Olimpia díjátadójára, ahol az egy hete készített képekből egy független zsűri az ő mosolyát hozta ki második helyezettnek és amiért egy vásárlási utalványt nyert. Mondjuk olyan boltba szól, ahol maximum magamnak vehetek ruhát de ez nem zavarta őt, hiszen Noémi a legjobb szívű, legönzetlenebb lányom a háromból így az utalvány mellé még egy hatalmas puszit is adott nekem. A díjátadó után Hannát megnyugtattam, hogy az ő mosolya is gyönyörű. Eszter lelkét nem kellett ápolnom, mert szerencsére az egészből csak annyit értett, hogy sokan vannak és Noémi kapott valamit, aminek semmi hasznát nem veheti de még csak nem is ehető vagyis neki mindegy.