Akkor ahogy ígértem beszámolok február 19-i napomról, elsősorban három kislányomnak, akik majd ha megnőnek remélem mosolyogva konstatálják, hogy milyen romantikus apukájuk van.
Hannától már napokkal előbb különféle rajzokat kaptam, mindig hozzátette, hogy " Anya, előre odaadom, mert nem bírom ki.." A legkedvesebb mind közül az, amelyik őt magát és testvéreit ábrázolja, göndör fürtökkel és megfelelő magassági különbséggel, persze pálcika lábbal és kézzel de akkor is nagyon élethűen.
A reggel mindenesetre Hanna és Zoltán duettjével kezdődött, elénekelték a Boldog születésnapot című dalocskát.. A többi programokról nekem sejtésem se volt, hagytam magamat sodorni az eseményekkel. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy beüljek Zoltán mellé az autóba és várjam mikor kell kiszállnom. Közben persze folyamatosan ugratott, az orromnál fogva vezetett. Egy idő után már nem is kérdezősködtem...
Első állomásunk az Aréna mozija volt, megnéztük a 9 és 1/2 randi című filmet. Ez amellett, hogy kikapcsolt és szórakoztatott- , büszkeséggel is eltöltött bennünket, mivel negyedik gyerekünk (időrendben inkább az első) neve, a RapidRandi ( és a főzőrandi) számtalanszor elhangzott a film során. Ezúton is köszönjük a film alkotóinak a hatalmas reklámot.
A film után egy könyvesboltba estünk be, ahol dédi nevében megvehettem legkedvesebb regényem, az Utas és holdvilág hangoskönyv változatát és egy meseszép albumot, ami a könyvhöz kapcsolódik. A regény főhőse , Mihály egyébként épp 36 évesen indul el, hogy megkeresse fiatalságát és még ki tudja mit...Belekerült még a kosárba Hay János Házasságon innen és túl című könyve..hiába nem tudok ellenállni a csábításnak.
Ekkor már elég éhesek voltunk, Zoltán nem engedett az unszolásnak, hogy együnk egy falatot valahol, így gyanítottam, hogy a következő program egy étterembe vezet. Így is lett. A Bock Bisztró stílusa, tökéletes szolgáltatást nyújtó pincérei és a különleges menü franciaországi múltunkat juttata eszembe. Végre semmiségekről tudtunk beszélgetni, nem kellett kapkodva enni...
Se desszertet se kávét nem rendeltünk. Csak később jöttem rá, hogy ez sem véletlenül történt, ez is Zoltán szisztemetikusan és alaposan megszervezett meglepetés túrájának része volt. Ismét visszaugrottunk az időben és randi helyszínünk egyikében, a szocreál (hála az égnek nem nyúltak hozzá, nem újították fel) Sport cukrászdában találtam magamat. Roppant gyanús volt, hogy belépéskor, Zoltán és a pultos kisasszony szeme találkozott de gondoltam csak képzelődöm. Azért az furcsa volt, hogy rendelés nélkül két cappuccinot kaptunk. Ezután jött a hab a tortán és ez esetben szó szerint értendő, mert az asztalunkra került kedvenc tortám, égő gyertyákkal együtt. Mondanom se kell nemcsak a viasz olvadozott.. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy esküvői tortánkat is ebből a cukrászdából rendeltük meg. Remélem még akkor is állni fog a cukrászda, amikor lányaim felnőnek.
A tortát becsomagoltattuk, mondván, majd itthon este a gyerekekkel felfaljuk...
A meglepetés túra utolsó állomása a SenSpa nyugalom szigétébe vezetett, ahol egy törékeny, kicsi thaiföldi lány úgy megmasszírozott, hogy bizony néha azt hittem eltörnek a csontjaim és szétszakadnak izmaim. Mégis nagyon jól esett (Zoltán tudja, hogy a sokféle masszázs közül én ezt szeretem a leginkább) és tökéletes testi lelki felfrissülést kaptam.
Épp időben értünk az óvodába, ahol Hannától egy borítékot kaptam, benne egy kedves ragasztott hóvirággal (ez volt a jelem az oviban). Persze könnyekig meghatódtam. A szuper kreatív Ani nénivel együtt gyártották, Zoltán reggel az egészet megbeszélte az óvónénikkel, akik partnerek voltak a meglepetés készítésben.
Nos, így telt a napom február 19-én. Még leírni is sok volt, nemhogy átélni.
Köszönet érte férjemnek!