Kandi kamera


Ikres és nem ikres anyukáktól gyakran hallottam, hogy majd ha másznak a kicsik, akkor megnézhetem magam aztán pedig majd ha kétfelé szaladnak, akkor pláne. Egy kicsit tudom már miről beszéltek. Nonót egyre nehezebb a babakocsiban tartani, amint esélyt lát arra, hogy szaladhat, kikívánkozik és ennek erős homorítással és kiabálásokkal ad hangot. Persze kiveszem, hagy sétáljon az a gyerek. Egyik szememet rajta tartom..másikat meg Eszteren és közben reménykedem, hogy ő nem akarja követni hugát és értékeli a kényelmes ücsörgést, legalább még egy kis ideig, amíg megtanulom hogyan kell kétfelé vagy háromfelé szaladnom vagy szakadnom.... Gyorsan a kezébe adok valami rágcsálnivalót, amiért mindig nagyon hálás. Eszter bármit, bármikor megeszik..igaz nem látszik rajta (ezt nagyon irígylem) , legalábbis válogatósabb hugocskája sonkásabb combokkal büszkélkedhet. Szóval Noncsi sétálgat, Hanna büszkén fogja kezét vagy csak fogná, mert bizony Noémin is megmutatkoztak a korai önállóság jegyei. Eszterem még mindig nem jár önállóan, azt hiszem karávcsonyi ajándéknak tartogatja tudománya bemutatását, mert néha látom,hogy gyakorolja, készül a produkcióra. Apropó megfigyelés. Zoltán addig addig gondolkodott hogyan tudnám az örökös lépcsőzést a kicsik hálószobájáig és vissza lecsökkenteni, hogy a Skype segítségével ha akarom, lentről figyelemmel kísérhetem a kicsiket, azt, hogy elaludtak -e vagy virgonckodnak és a sírásnak van e igazi oka vagy csak figyelemfelkeltés a célja. Rengeteg felesleges lépcsőzéstől kímélt meg férjem, bár comb és farizmaimnak kifejezetten rosszat tett..
Hát ez az Eszter-Noncsi Való Világ Show minden képzeletet felülmúl. Néha egy dokumentumfilmre vagy éppen tudományos műsornak illik be a produkciójuk. Hogyan játszanak egymással az ikrek? Hogyan ne hagyjuk ikertestvérünket pihenni? Hogyan kommunikálnak az ikrek egymással? Hogyan szerezzük vissza az elvett játékot? Testvérszeretet., Morzejelek az ágyvégen. -és ehhez hasonló címeket adnék a műsoroknak. Csak nagyon nehezen állom meg hogy ne kukucskáljak elalvásukig. Szórakoztatóbb, meghatóbb, kedvesebb, viccesebb, tanulságosabb bármilyen vacak tv műsornál. Sajnálhatja mindenki, hogy nem lehet előfizetni rá.
Remélem pár év múlva, amikor ezeket a sorokat olvassák, nem fognak rám megorrolni és személyiségi jogaikat emlegetni...

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes