Állandóan meghatódom. Például akkor, amikor Hannával megérkezünk az óvodából és a kicsik sikongatnak, versenyeznek az öleléséért. Ha a picikkel megyek az oviba, alig várják, hogy kiszaladjon Hanna. Reggel, a kótyagos ébredése után is Hanna tenyerébe hajtják fejüket és ha kell felmásznak az ölébe és persze hajnal ide vagy oda, sikítoznak ekkor is ..... Hanna pedig nagyon büszke egyszerre két hugijára...én meg rá.
Aztán ahelyett, hogy nevetnék, meghatódom azon, ahogy játszanak. Tegnap a két kicsi belemászott a legos dobozba. Hanna meglátta ezt és továbbfejlesztette a játékot. Azzal, hogy ő is beszállt és azzal, hogy szellemvasutasat játszott velük. Zsetont bedobni a szájba (szerencsére csak jelképesen) és máris indul a móka. Kanyarodás, fékezés, száguldás és meg csak azt mondogattam meghatottságom közben, -mintha bármit is ért volna,-hogy lassan, kapaszkodj, vigyázz! Aztán a fényképezőmért nyúltam . Hatalmas vircsaft volt, feltöltődtem tőle nagyon de nagyon.