Úgy látszik a mi családunk szeret egyszerre több vasat tartani a tűzben.. Most, nem elég az, hogy készülünk a karácsonyra, még nagyon kedves vendégfogadók is lettünk. Párizsban hozott össze a sors bennünket Ninaval és férjével Lionellel, akik röpke 4 napot töltenek velünk -ha nem is nálunk..mert erről sikerült őket finoman lebeszélni. Elég elrettentő egy pihenni vágyó párocskának, a garantált koránkelés lehetősége arról nem beszélve, hogy az éjszakák nyugalmáért sem kezeskedtünk .szóval .így inkább egy elegáns szállodát választottak maguknak. Azért így is a nap nagy részét együtt töltjük. Tegnap például Ópusztaszeren jártunk, ahol privát show keretében megnézhettük a Feszty körképet. Azért privát show, mert rajtunk kívül csak a személyzet volt jelen az egész emlékparkban, nem találkoztunk olyan elvetemült látogatval, aki a fagyos levegő ellenére és a karácsonyi bejglikészítés helyett az egyébként egyedülálló műalkotásra lett volna kíváncsi. A kicsik élvezték, ha nem is a képet de a körbe-körbe mászkálást. Hannának pedig igyekeztem elmagyarázni saját szavaimmal és kíméletesen, hogy mi is az a Honfoglalás és miért vannak szerteszét hmm hát halottak és miért sírnak és mi az a sok hamu és felgyújtott ház. Inkább a 7 vezér irányába tereltemi a szót , annál is inkább, mert Hanna nyár óta kívülről fújja Álmos, Előd, Ond, Kond és társai nevét, a Hősök terének szobrainak, kíváncsiságának köszönhetően.
Ezután az élmény után már farkaséhesen Bugacra látogattunk el, ahol tárt karokkal vártak bennünket a Karikás Csárdában. Aznap disznóvágás volt, így garantáltan friss magyaros menüt ehettünk végig. A kicsik sem válogattak, boldogan falatoztak a töltött káposztából és a disznótorosból, végül pedig a túrósrétesből. Nagyon nagyon nagyon finom volt..hogy Nina szavaival éljek, ez volt az év legjobb levese és főétele, amit ezután az év borával öblítettünk le. No de ami ezután következett, már igazán mesébe illő. Mert vajon hányan mondhatják el magukról, hogy két gyönyörű ló által húzott szánkóról élvezhették a hófehér bugaci tájat. Vastag subával takartuk be lábunkat és nem zavart a csípős levegő sem. Hanna igazán élvezte. A kicsiket viszont ezúttal nem vittem a szánkózásra, úgy döntöttem nem kockáztatok meg a nyugodt karácsony érdekében egy megfázást... Ők igazi magyar módjára addig sírva vígadtak Nináékkal. Magamban megfogadtam, hogy fogunk mi még szánkózni így de akkor már ötösben.
Ami még érdekes, az az, hogy Hanna végre saját bőrén is érzi miért fontos, hogy tudjunk idegen nyelveket. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy ne értse mi folyik körülötte, miről csacsognak a felnőttek és ez zavarja is... Így aztán fordítunk neki. Ő meg ha kedve van bedob egy egy angol szót vagy dalt, amit tanult. Tudja, hogy levesz mindenkit a lábáról ezzel, így aztán titokban néha egy egy francia szóval is megnevettet bennünket.
Vendégeink 23-án távoznak...Most az egyszer nem marasztalom őket.