Rövid beszámolót tartanék az ovis karácsonyról, amire előző nap mindent félredobva és utolsó erőmmel de akkor is a kedvenc francia almatortámmal állítottam be, learatva ezzel egy igen tekintélyes méretű dicsőséget az óvónők és azt hiszem az anyukák előtt is. Zoltán azt ajánlotta egyébként, hogy vegyem elő inkább a mélyhűtőből a fagyasztott mákosrétest, süssem meg és aztán kicsit rontsam el, házias jelleget kölcsönözve ezzel a profi sütinek..mindezt úgy, ahogyan egyik kedvenc nőcis regényemben a Csak tudnám hogy csinálja-ban olvastam. De nem. Csakazértis Hannával kikevertük a hozzávalókat és reggelre büszkén érkeztünk az oviba. Nem azért mondom mert az én lányom (na azért is) de eszméletlen elegáns volt majdnem 4 évesem. Semmi csiricsáré fodor meg zsinór, semmi habos babos kollekció, mégis ünnepi. Szemet gyönyörködtető látvány volt a sok kis csinos ovist látni, majd pedig rövid verses, dalos műsorukat nézni. Aztán meghatódtunk az anyukáknak apukáknak készült ajándékok átadásakor. Ezután pedig a karácsonyfa alatt letakart, új ovis játékokat lehetett közösen kipróbálni. Hanna persze azonnal egy babára vetette magát és le sem tette távozásunkig. Remek anyuka lesz belőle. Tényleg mondtam már, hogy bárkit és bármit profin bepelenkáz? Lehet az mackó, kutya, baba, Noncsi, Eszter sőt még saját magát is amikor éppen kisbabává változik...
A játék közben a gyerekek által készített bejgliből lehetett falatozni és később a szülők remekműveit is végigkóstolni. Nosza, ki is találtam gyorsan, hogy kiteszem a faliújságra sütim receptjét, ezzel öszönözve a többieket is a süteménytitkuk leleplezésére. Ha kéri valaki, szívesen leírom az elronthatatlan, megunhatatlan, sokgyerekeseknek kifejlesztett almatorta receptjét. Gyerekekkel együtt készíthető. Állítom, hogy más az íze ha Hanna kezecskéje is részese a keverésnek. Arról nem beszélve, hogy nálunk a mosogatás akár el is maradhatna, Hanna ugyanis -egészséges vagy nem egészséges-."kinyalikázza" a tálat, pont úgy, ahogy én tettem gyerekkoromban. Gyanítom mami azaz az én anyukám a felbujtó ebben az esetben..
A kép indulás előtt készült és igen..jól látható, hogy poros a lépcső. Vagy almatortát sütök vagy felmosok..az előbbit választottam..de azóta már csillog villog minden. Rosszul osztom be az időmet..Tényleg...ha van valakinek erre valami jó receptje, szívesen veszem.

Ikres és nem ikres anyukáktól gyakran hallottam, hogy majd ha másznak a kicsik, akkor megnézhetem magam aztán pedig majd ha kétfelé szaladnak, akkor pláne. Egy kicsit tudom már miről beszéltek. Nonót egyre nehezebb a babakocsiban tartani, amint esélyt lát arra, hogy szaladhat, kikívánkozik és ennek erős homorítással és kiabálásokkal ad hangot. Persze kiveszem, hagy sétáljon az a gyerek. Egyik szememet rajta tartom..másikat meg Eszteren és közben reménykedem, hogy ő nem akarja követni hugát és értékeli a kényelmes ücsörgést, legalább még egy kis ideig, amíg megtanulom hogyan kell kétfelé vagy háromfelé szaladnom vagy szakadnom.... Gyorsan a kezébe adok valami rágcsálnivalót, amiért mindig nagyon hálás. Eszter bármit, bármikor megeszik..igaz nem látszik rajta (ezt nagyon irígylem) , legalábbis válogatósabb hugocskája sonkásabb combokkal büszkélkedhet. Szóval Noncsi sétálgat, Hanna büszkén fogja kezét vagy csak fogná, mert bizony Noémin is megmutatkoztak a korai önállóság jegyei. Eszterem még mindig nem jár önállóan, azt hiszem karávcsonyi ajándéknak tartogatja tudománya bemutatását, mert néha látom,hogy gyakorolja, készül a produkcióra. Apropó megfigyelés. Zoltán addig addig gondolkodott hogyan tudnám az örökös lépcsőzést a kicsik hálószobájáig és vissza lecsökkenteni, hogy a Skype segítségével ha akarom, lentről figyelemmel kísérhetem a kicsiket, azt, hogy elaludtak -e vagy virgonckodnak és a sírásnak van e igazi oka vagy csak figyelemfelkeltés a célja. Rengeteg felesleges lépcsőzéstől kímélt meg férjem, bár comb és farizmaimnak kifejezetten rosszat tett..
Hát ez az Eszter-Noncsi Való Világ Show minden képzeletet felülmúl. Néha egy dokumentumfilmre vagy éppen tudományos műsornak illik be a produkciójuk. Hogyan játszanak egymással az ikrek? Hogyan ne hagyjuk ikertestvérünket pihenni? Hogyan kommunikálnak az ikrek egymással? Hogyan szerezzük vissza az elvett játékot? Testvérszeretet., Morzejelek az ágyvégen. -és ehhez hasonló címeket adnék a műsoroknak. Csak nagyon nehezen állom meg hogy ne kukucskáljak elalvásukig. Szórakoztatóbb, meghatóbb, kedvesebb, viccesebb, tanulságosabb bármilyen vacak tv műsornál. Sajnálhatja mindenki, hogy nem lehet előfizetni rá.
Remélem pár év múlva, amikor ezeket a sorokat olvassák, nem fognak rám megorrolni és személyiségi jogaikat emlegetni...

Hanna mostanában, esténként megrázza (szerintem giccses) kis üveggömbjét, amiben egy hóember csücsül, hogy aztán így varázsoljon reggelre havat a háztetőkre, a kertbe, a fákra. Közben a címben szereplő versikét skandálja. Velem együtt, mert hihetetlenül fülbemászó..mostanában azon kapom magam, hogy éjjel is ez jár a fejemben.....he-he-he-he hetekig.. hu-hu-hu-hu hull a hó, hi-hi-hi-hi jaj de jó. Mert szánkózni, hóembert építeni tényleg jó (lenne) de igazán még csak porcukrot szállt a felhőből. Tegnap végre egy kis ropogós hó is érkezett, amit persze reggel azonnal ki is kellett használni, mégpedig összekötve a kellemeset a hasznossal és szánkóval menni a kis fa boltba friss kifliért, Zoltán "ló"erejével. Közben pedig végigcsacsogni az utat. Úgyis olyan sok megbeszélni való van mostanában. Az ünnepekről például. Mi együtt választjuk ki a karácsonyfát, hiszen Hanna agyafúrtabb annál, minthogy elhinné, hogy a sok karácsonyfalerakat azért van, hogy angyalok vigyék majd a megfelelő házba, ahol majd feldíszítik. Azonnal megkérdezné..akkor miért árulják, miért vannak tele díszekkel az üzletek és egyébként is miért vesz mindenki ajándékot? Szóval a Mikulás meséhez tartom magam és állom a keresztkérdések össztüzét de a karácsony más. Elmagyaráztam Hannának, hogy Karácsonykor a kis Jézus születését ünnepeljük. Persze záporoznak a kérdések ilyenkor is. Ki volt Jézus? Válaszolok. Aztán azt mesélem, hogy a karácsonyt a szeretet ünnepének is hívjuk és ilyenkor mindenki ajándékkal kedveskedik a másiknak. .Nem hiszem, hogy ettől csalódott lenne. Az együttlét, a készülődés, az illatok, az izgalom a lényeg pici tündérmesével.. Mi 23-án díszítjük fel a karácsonyfát..EGYÜTT. Idén először rákerülnek a Hanna által készített díszek is. Nekem pedig az jut eszembe, hogy ez a 4. igazi karácsonyunk Zoltánnal. Az első, azért, mert először volt gyerekkacagástól hangos a ház, a második azért, mert Hanna már elég nagy volt ahhoz, hogy fel is fogja micsoda varázslatos ünnep a Karácsony. A haramadik azért volt különleges, mert még két gyerek (ezúttal sírásától,mint inkább nevetésétől) volt hangos a ház. A mostani pedig azért, mert Hanna már igazán tudja miről szól az ünnep, együtt készülünk rá hetek óta. Arról nem beszélve, hogy két örökmozgó, kíváncsi kislány is alig várja, hogy a karácsonyfadíszeket megkaparintsa.
Ajándékozás előtt elmegyünk kedvenc kis színházunkba , a Karácsony gyertyácskái című darabbal csillapítani az izgalmakat. Addigra már minden készen áll itthon.
De nem szeretnék a dolgok elébe menni. Hiszen hátra van még Hanna ovis karácsonya, amire már jó ideje készülnek. Minden héten más és más verset, dalocskát hoz haza. Bejglit sütnek, kókuszgolyót gyúrnak, alkotnak, titkolóznak. Várom már, hogy ha csak két órára is de részese lehessek óvodás életének. Innen folytatom.

egy kép a nagy viháncról.

Állandóan meghatódom. Például akkor, amikor Hannával megérkezünk az óvodából és a kicsik sikongatnak, versenyeznek az öleléséért. Ha a picikkel megyek az oviba, alig várják, hogy kiszaladjon Hanna. Reggel, a kótyagos ébredése után is Hanna tenyerébe hajtják fejüket és ha kell felmásznak az ölébe és persze hajnal ide vagy oda, sikítoznak ekkor is ..... Hanna pedig nagyon büszke egyszerre két hugijára...én meg rá.
Aztán ahelyett, hogy nevetnék, meghatódom azon, ahogy játszanak. Tegnap a két kicsi belemászott a legos dobozba. Hanna meglátta ezt és továbbfejlesztette a játékot. Azzal, hogy ő is beszállt és azzal, hogy szellemvasutasat játszott velük. Zsetont bedobni a szájba (szerencsére csak jelképesen) és máris indul a móka. Kanyarodás, fékezés, száguldás és meg csak azt mondogattam meghatottságom közben, -mintha bármit is ért volna,-hogy lassan, kapaszkodj, vigyázz! Aztán a fényképezőmért nyúltam . Hatalmas vircsaft volt, feltöltődtem tőle nagyon de nagyon.

Megpróbáltam. Csináltunk só-liszt gyúrmából szíveket, kisházat. Néhány összetört, szétrepedt, de jó móka volt. Porszívózás, mosakodás, felmosás. Tegnap kifestettük őket. Festékeltüntetés, takarítás, pucolás. Papírkarikából karácsonyi láncot készítettünk. Szép lett, Hanna élvezte. Ragasztókaparás, kézmosás, suvickolás. Gipszmintákat öntöttünk. No még ez ment a legkönnyebben de persze ezeket is aztán ki kellett festeni. Mosás, mosogatás, mosakodás, törölgetés. Közben pedig persze mindig valaminek a felkutatása, mert pont nincs kéznél egy olló, gemkapocs, szalag, ecset, vagy ragasztó.
Szóval be kell látnom ez nekem nem megy vagy legalábbis csak erőfeszítések árán. Ugyanakkor nem hagyhatom, hogy Hanna is kétbalkezes legyen, mint én és egyébként is fontos a művészeti vagy kreatív nevelés így aztán úgy döntöttem, hogy befejezem az itthoni kézműveskedést, ami amúgy sem egyszerű két, mindent megkóstolni vágyó és mindent kézbevenni akaró kicsi mellett- és inkább választunk a számtalan kézműves, adventi foglalkozások közül egyet-kettőt és majd ott maszatolunk a gyúrmával, ott szórjuk szét a gyöngyöt, ott kenjük össze magunkat és másokat festékkel, mert ott úgyis ennek örülnek. Ott minden kéznél van és ha elakadunk sincs pánik hangulat, mert azonnal a segítségünkre sietnek és egyébként is jó látni, hogy rajtam kívül is van olyan anyuka, aki nem tud csípőből keresztszemezni és dekupázsolni.
Hanna csodaszép dolgokat készített a Varázsműhelyben és a Mikulásgyár mellett , ahol még én is őszintén élveztem az alkotást és ahol rájöttem, hogy nem is olyan nagy ördöngősség angyalkát, nyakláncot gyártani vagy üveget festeni és azonnal el is határoztam, hogy majd itthon folytatjuk....Pillantásig tartó lelkesedésemből két kicsi lánykám zökkentett ki. Ezúton köszönöm nekik.

Barbara barátnőnk ittfelejtett fogkeféjével, Hanna szépen leült a szőnyegre és kikefélte (velúr csizma lévén csak ilyen tisztításról lehetett szó) kiscsizmáját. Közben újabb kérdéseket tett fel és Zoltán újból segített zavarba hozni de helyt álltam és inkább eltereltem a figyelmüket a , délután Hannával együtt készített kókuszgolyókkal. Hanna szerette volna ébren megvárni a Mikulás érkezését de sikerült meggyőznöm (hála Bartos Erika könyvének is), hogy ahol fényt lát a Mikulás, oda csak később megy el. Elolvastam az összes Mikulás témájú mesét és amikor végre elaludt összeszedtem a kis ajándékokat. A kicsik csizmáját is elhelyeztük, szépen egymás mellé a legszebb ablakunk alá, hogy aztán reggel nagy legyen a meglepetés.
Hajnali kettőkör Hanna átvándorolt a mi ágyunkba. Félálomban megemlítette, hogy ő bizony már látta, hogy tele vannak a csizmák. Kótyagosan csak annyit tudtam válaszolni, hogy aludjunk vissza gyorsan, hátha még szeretne rakni bele valamit és legnagyobb meglepetésemre Hanna el is aludt. Reggel aztán nagyon boldogan vette kézbe Thomasos bélyegzőjét, Bogyó és Babóca kifestőjét, nagy kedvencét a csokismazsolát, egy pihe puha mackós zoknit és egy zacskó gumimacit.
A kicsik egy-egy babakönyvet kaptak, amiről persze rögtön azt hitték ehető.
Reggel rohanás az oviba csinosan, mert a Mikulás az közéspsősökhöz is ellátogat. Az ajtón kilépve újabb csomagocska a kerítésünkre akasztva. Kedves szomszédaink gondoltak 3 gyerekünkre. Azt, hogy ezt is a Mikulás hozta már végképp nem sikerült elhitetni Hannával. Csak annyit mondott: Milyen kedves a Bíbor (kutya) gazdája, a Péter bácsi... és így is van. Érezhető az ünnepi hangulat. Hanna pedig a szokásosnál is vidámabban ment oviba.

Hanna rengeteg furfangos és bizony zavarba ejtő kérdést tesz fel naponta a Mikulásról. Olyanokat, hogy hol jön be...a kéményen rendben.. de akkor miért nem szólal meg a riasztó- hogy csak egyet említsek. Az a baj, hogy Zoltán ebben a zavarbaejtésben partnere Hannának. Felváltva kérdeznek és még hozzá is teszi Hanna kérdését hallva, hogy tényleg..igazad van..na ezt magyarázd meg Ágnes.. magamra maradok a fantáziámmal és szinte hallhatóan zakatolnak, csikorognak, nyekereegnek az agytekervényeim, hogy olyan választ adjak, ami elfogadható és Hanna sem nevet ki. Eszes, rafinált kislány, akivel emlékszem, két éves korában sem tudtuk elhitetni, hogy a Mikulás nem Zoltán volt.
Most akkor hogy van ez? Miért találkozik ennyi Mikulással. Eggyel a színházban, eggyel az áruházban, eggyel apukája munkahelyén, eggyel a belvárosban. ja és az óvodában is. Anyaaaa..hogy van ez? Kérdezi jogos érthetetlenkedéssel hangjában.
Tegnap ovimentes napot tartottunk. Elmentünk a Holdvilág Színházba, hogy megnézzük az Itt van itt a télapó című verses, dalos, Mikulásváró előadást. Az első sorban ültünk és persze Hanna megint nagyon bátor és aktív volt. Amikor aztán a Mikulás arra kérte a gyerekeket, szavaljanak egy verset vagy daloljanak el egy éneket, Hanna kicsit megszeppent. Nem vagyok az a lökdösődős, gyerünk már ne kéresd magad, menj már gyerekem típusú szülő, így kivártam, míg ő maga nem érezte úgy, hogy eljött az ő ideje. Csak annyit hallottam, hogy azt mondja..Na jóóóóó..megyek most én -és máris a színpadra pattant, ahol a Hull a pelyhes fehér hót énekelte el, biztosa ami biztos, ebbe nem sülhetek bele alapon.
Nos, ez volt az első találkozás a Mikulással, a láthatatlan pedig ma éjszaka csempészi be az ajándékokat a kis csizmákba. Virgácsot elvből nem szeretne, bár érzi,hogy egy kisebb darabot megérdemelne. Holnap az óvodába látogat el a Miki, aztán délután a munkahelyi Mikulással lesz találkozás. Egy nap kettővel. No erre már végképp nincs magyarázatom. Kik ezek? Segédek, tartalékosok..és akkor melyik az igazi?
Én tudom.

Kislány koromban az öltöztetőbaba volt a kedvenc játékom. Mágneses hátú, papírból készült ruhácskákat kellett hozzátapasztani egy karton babára. Megunhatatlan volt..Hannának is van hasonló. Szóval egyre többet gondolok erre a babára, amikor a kicsiket öltöztetem...
Harisnyanadrág, vékony pulcsi, vastag pulcsi, nadrág majd a legnehezebb rész a szkafanderbe bújtatás és a kiscsizmák feladása vagy a legtöbbször már heves tiltakozások melletti sapkafeladás, amit a sál megkötése követ, de az már úgy, hogy megadták magukat és nyitva van az ajtó, részint azért, mert nem akarom, hogy rájuk melegedjen az overall, részint pedig azért, mert ekkorra már az én hátamon is folyik a víz, pedig szigorúan rövidujjúban flangálok itthon, amióta kettőt kergetek egyszerre. Huh.
Babakocsi becsatolva, legalább tízszer elátkozva a tervezőjét és azt is, aki megvette, függetlenül attól, hogy ez én magam voltam . Eszter homorít és menne már, ráadásképpen még beletúr Nocsi szájába, aki jutalmul megharapja és aki így sírni kezd. Valami megcsapja az orromat. Nem hiszem el. Noémi bekakilt. Vissza az egész. Szkafander és a többi réteg le, gyors peluscsere. Eszternek addig valami tiltott, játékszernek nem minősülő, de pont ezért , nyugtató jelleggel bíró tárgyat adok a csend kedvéért. Távirányítót mondjuk. Vissza a babakocsiba. Hajhúzás helyett sapkaletépés és ki rúgja le hamarabb a csizmát játékba kezdenek, mialatt én szélsebesen magamra kapok valami meleg cuccot, de azt is csak azért, nehogy megfázzak, mert az jár a fejemben, hogy én egyszerűen nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy lerobbanjak. Az a gyanum, hogy ebben az esetben családunkban totális káosz, rendetlenség, éhezés venné kezdetét. A pótolhatatlanság érzése lesz rajtam úrrá-ez jó. Mialatt én öltözködöm és csakazértis egy lehelletnyi rúzst teszek a számra és kihúzom a szemem, a kicsik már kint várnak az indulásra. Sziréna, a macska ezalatt ha nem figyelek, befészkeli magát Noémi ölébe, amit én nem szeretek, így vele (is) ordibálni kezdek.
Kimegyünk a kapun, a kicsik megnyugodtak, imádnak nézelődni és mintha beszélgetnének is egymással. Ismételt győzködés, hogy a kesztyű jó dolog, melegen tartja a kis praclikat és ismételt kudarc. Letépik először a sajátjukat, aztán ha még van, akkor a másikét is. Kiflicsücsök rágcsálása, kutyák nézése, járókelők gratulációjának és kedves szavainak fogadása és persze frappáns, mindent kielégítő válasz a Te hogy bírod? Hogy bírja aranyom? kezdetű kérdésekre.
Mosoly..hatásszünet...és a szokásos monológ. Hogy bizony nem könnyű , de meg lehet szokni, nekem már ez a természetes, van segítség időnként és Hanna is már elég nagy, hogy partner legyen de közben vigyázunk az ő kis lelkére is, mert a testvérféltékenység ugye természetes, de persze imádják egymást és nem..nem hiszem, hogy könnyebb lesz, mert kisgyerek kis gond nagygyerek nagy gond...bár még nem hiszem ezt se és igen, kétfelé fognak szaladni ha már nem lesz babakocsi és akkor majd lesz nekem nemulass és köszönöm az elismerést..hogy nem is látszik rajtam azt meg különösen. Most tényleg- Van erre frappáns válasz?

Me reggel Hanna kinyithatta adventi naptárja első zsákocskáját. Kiszámolta hányat kell aludni még Mikulásig, karácsonyig és születésnapjáig. Nekem se árt néha ránéznem majd az üres zsákocskákra és szembesülnöm a vészesen közeledő ünnepekkel, vendégekkel..ezért aztán a legszembetűnőbb helyre, a bejárati ajtóra került kifüggesztésre.
Ismét előkerültek a gondosan bedobozolt karácsonyi fények a padlásról, az ajtón karácsonyi koszorú díszeleg és most már nem is érdemes talán leszedni a konyhában szeptember óta lógó (valahogy nem volt szívem levenni) Happy Birthday feliratot, mert Hanna szülinapja úgyis mindjárt itt lesz.
Tegnap óta meseszép fényárban úszik a ház és kivételesen nem az égve felejtett lámpák miatt, hanem a kültéri és beltéri karácsonyi izzócskáknak köszönhetően, amit Zoltán Hannával együtt tett fel. Lassan ismét rászokunk a forralt borra és a karácsonyi teára. Nem akarok ünneprontó lenni. így egy másik bejegyzésben írom le a hogyan öltöztetek fel három gyereket, amikor kint csikorgó hideg van. Mindezt azért, mert at utóbbi időben megszaporodtak a "hogy bírod?" típusú kérdések, amikre ezúton majd válaszolnék is.
Addig is itt egy kép a bohókás házdíszítésről, Hanna főszereplésével.